Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Fotó: Siemens

Már tesztelik a kamiontrolikat Németországban, akár elektromosak is lehetnek az autópályák

Az eHighway nevű technológia fejlesztésében a német Continental és a Siemens fogott össze. 

A 21. századi áramszedős kamionok története még 2013-ban, a Siemens és a Scania  együttműködésével kezdődött el. A világ első villamosított autópályaszakaszát Svédországban adták át 2016-ban.

A Continental Engineering Services és a Siemens Mobility együttműködik az áramszedők gyártásában. Az áramszedőket, amelyeket elektromos vonatokhoz, villamosokhoz, vagy éppen trolibuszokhoz kapcsolnak a jármű tetejére szerelik, az áramot a felsővezetékekről kapják – írja a The New York Times.

Fotó: Siemens

Az elképzelések szerint a felsővezetékeket az autópályák nagy forgalmú szakaszain helyeznék el. A teherautók és a félpótkocsik áthaladnának alattuk, közben a kábelek táplálnák az elektromos motorokat, és az akkumulátorokat is feltöltenék.

A kérdés az, hogy a kamionok ily módon gazdaságosabban üzemeltethetők-e mint például a hidrogénhajtású teherautók.

Az iparági szereplők sem értenek egyet

A kérdésben megosztottak az iparág fő szereplői. A Daimler és a Volvo, a világ két legnagyobb teherautó-gyártója a hidrogénhajtású járműveket választaná inkább. Azzal érvelnek, hogy az elfogadható hatótávolság biztosításához szükséges nehéz akkumulátorok nem praktikusak a teherautók számára, mivel túl sok kapacitást vonnak le a hasznos teherbírásból. 

A hibrid üzemű teherautók előnye az, hogy nem kell számolni ezekkel a nehéz akkumulátorokkal.  

A Traton, a Scania, a MAN és a Navistar teherautó-gyártó cégek tulajdonosa szerint a hidrogénmeghajtású járművel túl drágák és az előállításához szükséges energiamennyiség miatt nem hatékonyak. A Volkswagen többségi tulajdonában lévő Traton így inkább a jobb akkumulátorok és az elektromos autópályák irányába fejlesztene.

2,5 millió euró kilométerenként

A Frankfurt mellett lévő A5-ös autópályán egyelőre 5 kilométer hosszú, felsővezetékkel ellátott szakasz működik. A tervek szerint év végig 20 kamiontroli fog közlekedni rajta.

Hosszabb távon a Siemens adatai szerint 4 ezer kilométernyi vezetékes autópálya működhet a Németországban, ami az ország kamionforgalmának 60 százalékát fedhetné le.

A felsővezetékek kiépítésének költsége a német kormányt terhelné. Ennek becsült költsége 2,5 millió euró kilométerenként.

A tervek szerint a német környezetvédelmi minisztérium (Bundesministerium für Umwelt, BMU) három vezetékes autópálya építését támogatná. A BMU-nál a következő három–négy évben tesztelnék, hogy a hidrogénhajtású teherautók vagy a teherautótrolik működnek-e hatékonyabban és abba a technológiába fektetnének majd a jövőben.

Borítókép: Siemens

Oszd meg!