Másfél fok, két fok, 2,7 fok… Tudjuk, hogy a Föld jövője szempontjából nagyon nem mindegy, hogy mekkora mértékű átlaghőmérséklet-növekedéssel nézünk szembe, minden egyes tized jelentősen növeli a kockázatokat. De melyik forgatókönyv mit eredményez pontosan?
Szinte unalomig ismételt tény, hogy az iparosodás előtti időkhöz képest legfeljebb 1,5 fok átlaghőmérséklet-növekedés az, amit az általunk ma ismert Föld még elbír. A tudósok szerint a 1,5 fok átlépése jóval súlyosabb következményekkel jár, mintha ez alatt maradnánk, nem csoda, hogy ez az adat az egyik központi kérdése a napokban zajló éghajlatváltozási csúcstalálkozónak is. Ahhoz, hogy ne lépjük át ezt az értéket, a globális szén-dioxid-kibocsátást a 2010-es szint felére kell csökkentenünk 2030-ra, 2050-re pedig nullára.
De pontosan mi a különbség a 1,5 és a 2 fok között?
Jelenleg a pre-indusztriális szinthez képest 1,1 fok „pluszban” vagyunk, az elmúlt 4 évtized mindegyike melegebb volt, mint bármelyik másik 1850 óta.
A témában hosszú cikket közlő Reuters Daniela Jacobot, a német GERICS nevű klímakutató központ tudósát idézi, aki azt mondja, soha nem volt még példa ekkora mértékű felmelegedésre mindössze néhány évtized leforgása alatt. Már fél fok emelkedés is azt jelenti, hogy fel kell készülnünk a szélsőséges időjárásra, melyek egyre gyakrabban, intenzívebben vagy hosszabb ideig jelentkezhetnek.
Elég az idei kínai vagy nyugat-európai, több száz emberéletet követelő árvizekre, az Észak-Amerikát érintő hőhullámokra, a mediterrán országokban és Szibériában egyaránt pusztító erdő- és bozóttüzekre vagy a rekordszáraz Brazíliára gondolni.
A klímaváltozás már most hatással van a Föld minden lakott régiójára.
Ha nem sikerül 1,5 fok alatt tartani a növekedést, számolnunk kell azzal, hogy mindezek a hatások még rosszabbra fordulhatnak. Gyakoribbá és még durvábbá válnak például a hőhullámok. Az IPCC adatai alapján ember által okozott felmelegedés előtti időkben évtizedenként egyszer fordult elő extrém meleg időszak, 1,5 fok esetén ugyanez a szám már 4,1. Ha viszont elérjük a két fokos átlaghőmérséklet-emelkedést, az érték 5,6-ra nő, azaz jó eséllyel kétévente kellene átélnünk brutális hőhullámokat. (Négy fok esetén pedig szinte minden évben (9,4).)
Mivel a melegebb légkör több nedvességet képes megtartani, nem lesznek elkerülhetően a szélsőségesebb esőzések sem, ami növeli az árvízveszélyt. A meleg légkör a párolgást is növeli, ami viszont intenzívebb aszályokhoz vezet.
Tengerszint, korallzátonyok, szúnyogok
A másfél és a két fok közötti különbség kritikus az óceánok és a fagyott talaj szempontjából is. 1,5 fok környékén jó esélyünk van arra, hogy megakadályozzuk a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtakaró nagy részének összeomlását. Kordában tartható lenne a tengerszint emelkedése is, bár néhány szigetállam és tengerparti város továbbra sem menekülhetne meg.
2 fokos emelkedés esetén nagy valószínűséggel összeomolnának a jégtakarók, a tengerszint pedig akár
tíz méterrel is emelkedhet, bár az nem egyértelmű, hogy ez milyen gyorsan történne meg.
A korallzátonyok (legalább) 70 százalékától a légkör 1,5 fokos felmelegedése esetén is búcsút kellene mondanunk, 2 fok esetén viszont több mint 99 százalékuk pusztulna el (ezzel pedig számos halfaj élőhelye is).
A különbség kihat az élelmiszer-termelésre is: ha a világon mindenhol egyszerre történik terméskiesés, jóval nagyobb az esély az élelmiszerárak növekedésére és éhínségekre.
Egy melegebb világban nagyobb területen terjedhetnek el az olyan betegségeket hordozó szúnyogok, mint a malária és a dengue-láz. Számos állat- és növényfaj viszont elveszítené élőhelye nagy részét, és jelentősen nőne az erdőtüzek előfordulása is, ami újabb kockázat a vadon élő állatokra nézve.
Visszafordíthatatlan változások
A 1,5 foknál nagyobb mértékű felmelegedésnél az is szempont, hogy megnő annak a veszélye, hogy a Föld rendszerei átlépik azt a küszöböt, ami után a változások már visszafordíthatatlanok, és tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy nehezen kiszámítható, mikor érnénk el ezeket a fordulópontokat.
Az aszályok, a csökkenő csapadékmennyiség és az Amazonas-menti erdőirtások például az esőerdőrendszer összeomlását okozhatják, ami növeli a légkör szén-dioxid mennyiségét. (A probléma a COP26-on is napirendre került, a világ vezetői azt ígérik, 2030-ra megszűnnek az erdőirtások.) A sarkvidéki permafroszt felmelegedése a régóta fagyott állapotban lévő biomassza lebomlását idézheti elő, ami szintén óriási mennyiségű szén-dioxid kibocsátást szabadíthat fel egyszerre.
Ezért olyan kockázatos, ha továbbra is a fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodunk: mert megnő az esélye, hogy elérjük ezeket a fordulópontokat, melyek után már nincs visszaút.
A most érvényben lévő szabályozások arra elegendőek, hogy 2,7 fokos felmelegedésnél „álljunk meg”. A Nemzetközi Energia Ügynökség csütörtökön közölte, hogy a jelenlegi csúcstalálkozón bejelentett új ígéretek, amennyiben megvalósulnak, 1,8 fok alatt tarthatják a felmelegedést, bár egyes szakértők ezt a számítást megkérdőjelezték. Az viszont egyértelmű, hogy a 2,7 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés elviselhetetlen meleget eredményezne a trópusi és szubtrópusi éghajlattal rendelkező országokban, rendkívüli mértékben csökkenne a biológiai sokféleség, kockázatosabbá válna az élelmezésbiztonság, a szélsőséges időjárással pedig a legtöbb városi infrastruktúra képtelen lenne megbirkózni.
Michael Mann, a Pennsylvania Állami Egyetem klímakutatója szerint amennyiben a felmelegedést 3 fok alatt tudjuk tartani, az emberi civilizáció valószínűleg továbbra is alkalmazkodni tudna a változásokhoz, de kétségkívül „nagy nehézségekkel” kellene szembenéznünk.
A borítóképen az ausztrál Stacks Bluff nemzeti park látható / Fotó: Matt Palmer (Unsplash)
