Ha valaki környezettudatosan akar élelmiszert vásárolni, egyelőre meg kell erőltetnie magát, de az EU-nak hála ez hamarosan megváltozik. A fenntarthatóság problémája az élelmiszer-kereskedelemben nem lesz könnyen megoldható, a képet sok minden árnyalja. Például az, ha gyalog megyünk boltba, vagy ha okosan bánunk a csomagolással.
Ha az élelmiszerpazarlást országként tartanánk számon, a világ harmadik legnagyobb üvegházhatásúgáz-kibocsátója lenne – kezdte a Másfélfok.hu szerkesztője, Vigh Péter az oldal által szervezett sajtóbeszélgetést a fenntartható táplálkozásról. Mondott egy másik ismert, de hasonlóan meghökkentő tényt is: eszerint
ha csak a földhasználat alapján vizsgálnánk, hogy melyik a domináns faj a földön, akkor nem az embert, hanem a tenyész- és haszonállatokat találnánk ezek között. A földerületek 27 százalékát ugyanis állattartásra használjuk.
„Ez több, mint az összes erdőterület nagysága” – mondta Vigh.
A fenntartható táplálkozás kérdése és annak megvalósítása azonban jóval összetettebb annál, hogy egyszerű, fekete-fehér válaszokat lehessen adni rá. Ezt már a sajtóbeszélgetés két szakértő résztvevője, Kertész István folyamattervező élelmiszermérnök, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársa és Szöllősi Réka élelmiszer-politikai elemző hangsúlyozta.
Alapvetés: fenntarthatatlanul fogyasztunk
Habár egyszerű válaszok nincsenek, bizonyos alapvetéseket azért meg lehet fogalmazni. Ilyen az, hogy az élelmiszertermelésünk és fogyasztásunk fenntarthatatlan. Kertész szerint ennek sokrétűek az okai: túltermelünk, a termelési technológiák gyakran elavultak, aránytalanok a fogyasztási szokások, nem hatékonyak az ellátási láncok és itt van még a pazarlás valamint a veszteségek nem megfelelő hárítása is.
A túltermelés egyik legfőbb oka, hogy amíg a mezőgazdaságban a fogyasztókhoz jut a termelőktől az élelmiszer, rengeteg idő telik el. Kertész ezt nevezte ostorcsapás-effektusnak, és hozzátette, vannak már ígéretes próbálkozások, amelyek igyekeznek megbecsülni a jövőbeli kereslet mértékét a túltermelés megelőzése érdekében.
Vannak piaci anomáliák is. Kertész ezek között említette, hogy a piac egyre inkább elvárja az alacsonyabb környezeti terheléssel járó technológiák alkalmazását. „Elviekben a piac önszabályozó, az egésznek a mozgatórugója, a profit növelése viszont ez nem feltétlenül jelent hatékonyságnövekedést” – mondta Kertész.
Ezzel kapcsolatban arról is szót ejtett, hogy nagyon nem mindegy, sikerül-e a kormánynak megegyezni az Európai Unióval a támogatási pénzekről.
„Új termékek előállítása alapvetően sokkal kisebb befektetést igényel, mint egy gyártósornak környezeti szempontból alacsonyabb terhelésűvé átalakítása vagy felújítása. Erre állami, és a mi esetünkben EU-s támogatások állnak rendelkezésre. Kérdés, hogy ebből mennyi az, ami ténylegesen hatékony felhasználásra kerül. Mondjuk úgy, hogy Magyarországon vannak ilyen téren hiányosságok. Hamarosan az is eldől, mennyi lehívható támogatás áll majd rendelkezésre a következő években környezeti terhelést csökkentő technológiák telepítésére.”
Menjünk gyalog boltba
A folyamattervező szerint a pazarlás és fenntarthatóság kérdését sokszor rátolják a gazdagokra, holott ez láthatóan sok esetben legalább annyira szocializációs kérdés – ezért kulcsfontosságúnak gondolja a szülők és a társadalom példamutatását.
Egy ellátási láncokkal kapcsolatos közkeletű vélekedést ugyanakkor megcáfolt.
„Ökölszabályként szoktuk emlegetni, hogy szezonális, illetve lokális termékeket fogyasszunk. Ez előnyös, de hozzá kell tenni, hogy azért nem akkora mértékben járul hozzá a fenntarthatósághoz. Egy Egyesült Királyságban készült kutatás arra jutott, hogy
szén-dioxid egyenértékben nagyjából a fele az élelmiszerek által megtett kilométereknek a fogyasztók szállításából fakad, nem a kereskedelmiből. Úgyhogy fölösleges másokra mutogatni. Ha környezetileg hatékonyak akarunk lenni, menjünk gyalog boltba”
– mondta.
Árcsökkenés = pazarlás?
A csomagolásokkal kapcsolatban elmondta: a műanyagcsomagolás lehet ugyan, hogy környezetterhelő, de nagyban meg tudja hosszabbítani egy-egy étel élettartamát, ami a pazarlás ellen mindig jól jön. Főleg azért, mert a Nébih adatai szerint a kidobott élelmiszer harmada a háztartásokban keletkezik.
Fotó: Foerster / Wikimedia
Kertész azt mondja, néha a boltláncok legjobb szándéka is pazarláshoz vezet. Példaként említette a lejáró szavatosságú vagy romló élelmiszerekre adott kedvezményeket. Ezek ugyan valóban kelendőbbek lehetnek, csak aztán – mivel olcsóbban lehetett megvenni – gyakran a kukában végzik, a fogyasztók kevésbé sajnálják kidobni. Szerinte ezen csak szemléletváltással, az étel nagyobb megbecsülésével lehet változtatni.
Objektív tény: jobb később meghalni
Nem kérdés, hogy a növényi alapú táplálkozás – bár ennek pontos definíciójáról vannak viták – alapvetően fenntarthatóbb. De Kertész szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez a megoldás az élelmiszerellátási problémákra. „Ahhoz muszáj az agrártermelési rendszereinket fejleszteni” – mondta.
Attól óva intette mind a növényi alapon táplálkozókat, mind a húst és egyéb állati eredetű termékeket fogyasztókat, hogy „militáns” hozzáállással próbálják megváltoztatni a másik fél véleményét. Szerinte a táplálkozási kérdések „érzelmi alapúak, és azok is maradnak”. Ugyanakkor szerinte lehet a vitákba objektív szempontokat is bevonni, ilyennek nevezte az egészséget.
„Ne haljunk meg túl korán” – összegezte röviden a legfontosabb érvet.
Végül – Szöllősi Rékához hasonlóan – hangsúlyozta, igenis
van jelentősége az egyéni fogyasztási szokásoknak az élelmiszerpazarlás és felhasználás környezetbarátabbá tételében.
Ezért fontosnak nevezte, hogy jobban tervezzük meg az étkezéseinket és hogy átalakítsuk a nem megfelelő szokásainkat.
Jönnek az ökocímkék
Szöllősi Réka élelmiszer-politikai elemző szerint a következő években nagyot fordulhat velünk a világ – és főleg a boltok polcaival. Az EU-ban ugyanis már számos, élelmiszer-ellátást és felhasználást érintő stratégián dolgoznak, amelyek hamarosan a mindennapjainkban is éreztetik majd hatásukat.
Az egyik legszembetűnőbb változás az olyan ökocímkék megjelenése lesz három-öt éven belül, amelyek nagyban megkönnyítik a fogyasztóknak annak eldöntését, hogy mennyire környezetbarát terméket tesznek a kosarukba. A címkék hasonlóak lesznek az elektronikai termékeken látható energiafogyasztást jelölőkhöz, csak más szempontokat fognak jelölni.
Ezek arra is jók lesznek, hogy lássuk: az ökolábnyom nehezen meghatározható, és egyáltalán nem biztos, hogy néhány helyben megtermelt élelmiszer kisebb környezeti terhelést jelent, mint a távolról hozottak.
„Ez nagyon összetett kérdés, és jó, ha ezt a gondolatot már most megjegyzi mindenki” – mondta, hozzátéve, hogy leginkább a mezőgazdasági előállítás módja befolyásolja, mekkora lesz a termék ökológiai lábnyoma.
„Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy az ökolábnyomban nincsenek benne a fenntarthatóságnak a társadalmi és a gazdasági vetületei, és nincs benne az, hogy mi otthon hogyan bánunk az élelmiszerrel.
Nem mindegy, milyen háztartási gépet használunk, hogy a zöldséget a szemétbe dobjuk, megesszük, esetleg a komposztban végzi. Pedig ez mind fontos kérdés”
– emelte ki Szöllősi.
Azt viszont tudjuk, hogy milyen élelmiszereknek van itthon egy főre számolva a legnagyobb ökológiai lábnyoma: az Európai Bizottság 2020-as kimutatását idézve Szöllősi azt mondta, a pálmát a sertéshús és a tejtermékek vitték.
Szöllősi elmondása alapján az EU-s ökocímkék kialakítása már zajlik. Élénk vita folyik arról, hogy a franciák vagy a britek által alkalmazott módszer alapján határozzák meg az élelmiszerek ökocímkéit. Az élelmiszer-politikai szakértő szerint a különbség abban van, hogy
a franciák sokkal általánosabban fogalmazzák meg egy-egy ételcsoport ökológiai lábnyomát (nem feltétlenül tesznek különbséget például a gyümölcsjoghurtok között, azok mindegyike ugyanolyan címkét kapna), míg a britek minden egyes élelmiszert külön értékelnek, és inkább belefér nekik, hogy néhány termék lemarad az értékelésről és így a címkéről is.
Fenntartható, nem húsmentes mezőgazdaság a cél
A vegánság és a húsevés témájára Szöllősi is kitért. Szerinte „nincs értelme ezeket szembeállítani, mert azzal azt sugalljuk, hogy a probléma is fekete-fehér”.
„A szakmai vita a nemzetközi színtéren egyre inkább áttevődik az ipari és a környezetkímélő állattartási módokból származó termékek közötti ökolábnyom különbségére” – tette hozzá. Megemlítette ugyanakkor azt is, hogy ökölszabályként elmondható, a növényi alapú táplálkozás kisebb környezeti terheléssel jár.
Növényi alapanyagokból készült húspótlós hamburgerek a Plant Powered Perspectives első magyarországi konferenciáján 2021-ben Fotó: Tóth Eszter
Érdekességként említette, hogy a növényi alapú húshelyettesítők piaca és az azok iránti kereslet egyre bővül, itthon pedig tapasztalata szerint a vegánok és az ilyen termékeket gyártók jó kapcsolata is segíti ezek terjedését.
Hozzátette: a vegánok főleg az állatok szenvedését megelőzni akaró gondolkodás, de Kertészhez hasonlóan ő is a hideg fejjel előadott érvek, és nem az agresszív győzködést nevezte célravezetőnek.
„Kutatás támasztja alá, hogy ha az emberek tájékoztatást kapnak arról, miért szükséges változtatni az étrendjükön, vagy hogy az állatok szenvedésével jár a hús és tejtermelés, akkor jelentős részük változtatni fog a táplálkozásán”
– mondta.
A szemléletváltást egyébként Kertészhez hasonlóan Szöllősi is nagyon fontosnak tartja. Szerinte a fogyasztási szokásaink megváltoztatásához tudatosulnia kell a magyarokban, hogy eddig is a világ szerencsésebb részéhez tartoztak, és ehhez képest kell átalakítani a szokásokat.
Végül elmondta: bár valóban összetett a fenntartható táplálkozás kérdése, minden kis, egyén által meghozott döntés is számít. Ezért szerinte fontos, hogy több zöldséget, gyümölcsöt, hüvelyest, diófélét és más magvakat, növényi alapú fehérjét és kisebb környezeti hatással előállított húst együnk, míg érdemes jóval kevesebbet fogyasztani halból, tejtermékből vagy nagy könyezeti hatással előállított húsból.
Borítókép: Tóth Eszter
