Juhász Anna és Goldmann Dávid nagyvárosban nőttek fel, és először csak önellátásban gondolkodtak, amikor tanyára költöztek. Aztán beleszerettek a regeneratív mezőgazdaság ötletébe, és azóta nemcsak azt nézik, hogyan tudnak minél kisebb károkat okozni a természetben, hanem azt is, hogyan indíthatnak el pozitív folyamatokat. A Remény Farm sztorija a júniusi Forbesban, itt pedig egy kis ajánló.
Amikor megismerkedett Annával, Dávid már két éve maga mögött hagyta korábbi informatikai állását, és elszigetelten élt egy kisebb tanyán, Somogyban. Azelőtt a világ több nagyvárosából is home office-ban dolgozott és vállalkozott, de beleunt, sőt a városi létből és az emberekből is elege lett.
„Fogalmam sincs, miért, de egyszer, amikor hazajöttem meglátogatni a szüleimet, bekattant valami, és elkezdtem azon gondolkodni, mi lenne, ha itthon maradnék, de nem egy városban, hanem egy tanyán.”
A Remény Farm teljes sztoriját a júniusi Forbes Öko mellékletében írtuk meg.
Rövid keresgélés után rá is talált a Kaposvár melletti területre, ahol leginkább a miliő és az életforma vonzotta. Teljes önellátásra állt át, bár azt mondja: „akkor semmihez nem értettem, aminek köze van a valósághoz, egy szöget nem tudtam volna beverni”.
Később aztán beletanult mindenbe. Nomád körülmények között élt, de ez őt nem zavarta. Anna nevetve meséli el, hogy Dávid minden ismerőse azt mondta, ide biztos, hogy soha sem fog nőt találni. Ő viszont annyira szerelmes lett, hogy a harmadik randevújukon megjelent egy kisbőrönddel, és beköltözött. Négy éve éltek ott, amikor megfogalmazódott bennük, hogy az önellátáson túl nagyban kellene gondolkodni, és olyat tenni, aminek tényleg van értelme, ami visszaad valamit a Földnek is.
De miben más, mint a biogazdálkodás?
„A regeneratív gazdálkodásban nem azt nézzük, hogyan tudunk minél kisebb károkat okozni a természetben, hanem azt, miként tudunk pozitív folyamatokat elindítani” – magyarázza Dávid. A cél az, hogy megállítsák az emberi tevékenység által lerombolt területek élővilágának pusztulását, helyreállítsák a talaj szervesanyag-tartalmát, megtartsák a vizet a talajban, újraélesszék a biológiai sokféleséget, miközben kielégítik az emberi igényeket is, azaz egészséges élelmiszert termelnek.
Így újra megjelennek az énekesmadarak a gazdaságban, és az utóbbi évtizedekben kikopott növények bukkannak fel újra a legelőkön.
„Óriási probléma – mondják –, hogy sok emberi beavatkozással, például a szántással a levegőbe pumpáljuk a talajban lévő szenet. Ilyenkor elkezdenek kipusztulni az itt élő rendszerek is.” Ezt a folyamatot lehet visszafordítani takarónövényekkel, agrárerdészeti rendszerekkel és legeltetéssel. A legelők ugyanis (a legelő állatok megfelelő irányításával) képesek megkötni és elraktározni a szenet a talajban, ennek pedig egyértelmű pozitív hatása van a klímaváltozásra.
Anyagilag jobban járnánk, ha mértéktelen mennyiségű csirkét nevelnénk
„Üzleti tervünk már a legelején volt, tudtuk, hogy valamiből üzemeltetni kell a rendszert, hiszen ha nem állunk stabil pénzügyi lábon, csődbe megy a farm. Ez az egész akkor tud működni, ha mindent egyben vizsgálunk: van egy ökológiai része, ezt hívhatjuk környezetvédelemnek is, van egy szociális része, például, hogy ez az egész milyen hatással van ránk, a közvetlen környezetünkre, a családunkra, és van egy nagyon erős üzleti része is – magyarázza Dávid. – Tök jó, ha idealisták vagyunk, de ha közben csődbe megyünk, ki fogja ezt tovább folytatni? Akkor tud fenntartható lenni a farm, ha ez a három terület jól működik együtt.”
Törekedni kell rá, hogy keletkezzen annyi profit, amiből tudnak fejlődni, amit vissza tudnak forgatni, mondják, és itt kitérnek közösségimédia-jelenlétükre is, amibe egyfajta ismeretterjesztési céllal vágtak bele. Más fiatalokat is ösztönözni szeretnének, hogy bele merjenek vágni a gazdálkodásba. „Ha mi olyan példát mutatnánk – mondja Anna –, hogy gazdálkodj, igaz, közben éhen halsz, de olyan jó lesz, hogy csak na, akkor miért követné bárki?
Olyat kell mutatni, hogy ebből meg is tudsz élni rendesen.”
„Nem tudjuk és nem is akarjuk ellátni az országot csirkével” – mondja Dávid. „Persze nem vagyunk technofóbok sem – teszi hozzá Anna. – Szívesen használunk gépeket, automata itatókat és etetőket is, mindent, ami megkönnyíti a munkánkat, de van egy kapacitásbeli határunk így is.”
Fontos nekik, hogyan, milyen környezetben élnek, milyen emberekkel találkoznak, hogyan dolgoznak. Ebbe, ahogy mondják, az nem viszi őket előrébb, ha sokkal több állatot tartanak, és sokkal nagyobb tételekben kezdenek el gondolkodni. „Anyagilag jobban járnánk, ha mértéktelen mennyiségű csirkét nevelnénk, de az életünk biztosan rosszabb lenne tőle” – mondja Dávid.
Keresd a teljes cikket a júniusi Forbes magazin Öko mellékletében!
Arról, hogyan tud Anna népviseletben csirkét nevelni, hogyan tanulta meg elvágni a jószág nyakát, és hogy milyen terveik vannak Budapesttel, a júniusi Forbesban olvashatsz. Lapozz bele a magazinba!
