Wortmann Gabriella 17 éve dolgozik az egyik legnagyobb amerikai sportcipő- és ruházat gyártónál, a New Balance-nál, jelenleg annak egyik alelnöke. Százhúsz fős csapatot vezet a vállalat bostoni központjában, de rendszeresen felkeresi a legnagyobb távol-keleti gyáraikat is, és több millió dolláros büdzsé felett diszponál. Kelenföldről, egy panelből indult, majd egy kínai bölcsészdiplomával a zsebében ösztöndíjasként elvégezte az USA egyik legpatinásabb üzleti iskoláját a Pennsylvaniai Egyetemen, ahol Elon Musk is koptatta a padokat.
„Van egy cipőm tőletek, de tegnap túráztam benne, épp tisztítom, azért nem abban jöttem” – próbálom elindítani a beszélgetést, hogy a cipő levétele alatti idő se síri csendben teljen. „És jó volt benne túrázni, ugye?” – kérdezi Gabriella kíváncsian, látszik, hogy tényleg érdekli a válasz. Általában évente látogat Magyarországra a családjával, mert szeretné, ha 12 éves lánya és 5 éves fia sem érezné idegennek magát nálunk. Sógornőjénél, Gyebnár Csekka színésznőnél készítjük az interjút.
Gabriella több mint másfél évtizede dolgozik a New Balance amerikai sportcipő- és sportszergyártó cégnél, 2020-ban, a covid „előestéjén” nevezték ki nemzetközi tervezésért, működésért és ellátási láncokért felelős alelnökké, de – bár volt, hogy hetekig nem aludt – jól bírta a turbulens időszakot.
Alelnöki pozíciója mellett immár a New Balance digitális átalakításának üzleti oldaláért is ő felel.
„Pár évvel ezelőttig még alig tudta valaki Magyarországon, hogy mi az, amikor mondtam, hogy a New Balance-nál dolgozom. Most azért már itt is egyre többen ismerik a márkát” – mosolyog. Ez nemcsak nálunk van így, pörögnek az eladásaik, tavaly saját addigi rekordjukat megdöntve, bő 20 százalékos növekedéssel 5,3 milliárd dolláros bevétellel zártak.
Csend, adás!
Kigyulladtak a fények a taipei-i tévéstúdióban, és a Unique Satellite TV (kínaiul Fei Fan Dian She) üzleti csatorna stúdiójában egy magas, szőke hajú magyar lány ült a pult mögött. Wortmann Gabriella 1995-től, második kínai ösztöndíja keretében tanult Tajvanon, és mivel kitűnően beszélt angolul és kínaiul, felkérték egy olyan heti műsor vezetésére, amely a szigeten élő, különböző iparágakban tevékenykedő külföldi befektetőket mutatta be.
„Nagyon stresszes volt és mindig rengeteget készültem, lámpalázas voltam, hiszen nekem sem az angol, sem a kínai nem volt az anyanyelvem. De azt a részét nagyon szerettem, amikor meghívtunk üzletembereket a stúdióba és velük készítettem interjút.” Valahol itt kezdett átfordulni Gabriella bölcsész vénája üzletivé.
Az ELTE kínai szakos hallgatójaként harmadévesen kapott egy ösztöndíjat Kínába, Nankingba. Mindig is érdekelte a kínai kultúra – a rendszerváltás idején volt gimnazista a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, és magántanárral készült fel a kínai felvételire az egyetemre. Kína-imádat ide vagy oda, amikor megérkezett a hatmilliós (kisvárosnak számító) Nankingba, nehezen rázódott bele az új helyzetbe.
„Egy hónapig ki sem pakoltam a bőröndömet, haza akartam jönni” – hiába tudta addigra jól a nyelvet és ismerte meg az egyetemen a kultúrát, nagy volt a kutúrsokk.
Nem voltak meg azok a kényelmi dolgok, amelyekhez itthon hozzá volt szokva. „A kultúra és a nyelv szeretete” – mondja arról, hogy mi tartotta ott mégis az akkor még viszonylag elszigetelt Kínában. Egy koszos kollégiumban lakott, egyedüli magyarként, de egy hónap után a kihívások mellett már a lehetőséget is meglátta a helyzetben. „Nem akartam magyarokkal lakni, arra voltam, ráállva, hogy nagyon jól megtanuljam a nyelvet” – tolmács és műfordítói pályára készült. Az ösztöndíj után hazajött, majd további két évre egy újabb ösztöndíjjal visszatért keletre, ezúttal Tajvanra. Egyre többet mozgott az egyetemen kívül is: folytatta az otthon már elkezdett tolmácsolást, vezette a tévében az üzleti magazint, és egy ismerőse bemutatta különböző befektetési bankároknak, cégeknek. „Akkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus lenne az üzleti életben dolgozni és nemzetközi karriert csinálni.” Persze azt is tudta, hogy egy bölcsészdiploma erre nem lesz alkalmas.
Wortmann Gabriella 17 éve dolgozik a New Balance-nál. Fotó: Belicza László Gábor
Gyárbezárás Mexikóban
Amerikában kezdett MBA-képzéseket nézni abból a meggondolásból, hogy az ott szerzett diplomáját Magyarországon és Kínában is tudja majd kamatoztatni. A Pennsylvaniai Egyetem üzleti iskoláját, a Wharton Schoolt választotta, mert az egyik ottani képzés keretében két év alatt egy üzleti master és egy nemzetközi kapcsolatok diplomát is lehetett szerezni. Nem olcsón: a tandíj 1998-ban 100 ezer dollár (jelenlegi árfolyamon csaknem 34 millió forint) volt két évre, ráadásul akkoriban külföldiek még nem vehettek fel diákhitelt.
Gabriella ösztöndíjas lett. „Olyanokat kerestek, akik valamiben mások. Nekem segített szerintem, hogy magyar vagyok és nő” – az Estée Lauder kozmetikai óriás (alapítóinak kelet-közép-európai gyökereire tekintettel) minden évben ösztöndíjjal támogatott egy cseh, lengyel vagy magyar diákot, abban az évben Gabriellát.
„Ha a Whartonra jársz, az annyira intenzív, hogy nem lehet mellette dolgozni és meg is mondják, hogy ne számíts erre. Ez napi 14-16 órás elfoglaltság.”
Ez az Egyesült Államok egyik legismertebb üzleti iskolája, ide járt többek között Elon Musk, Donald Trump, illetve két gyermeke, az ifjabb Donald és Ivanka Trump is, emellett Warren Buffet, Sundar Pichai, az Alphabet/Google CEO-ja, de számos techóriás vezetője, alapítója is a Wharton padjait koptatta. Gabriella tanárai között volt többek között Jeremy Siegel, aki az USA egyik legismertebb közgazdász professzora, a CNBC gyakori szakértő vendége.
A diákok 98 százaléka a pénzügyi szférából jön és oda is megy vissza, és persze Gabriella is minden pénzügyi dolgot megtanult, mégis inkább az ellátási láncok érdekelték. „Nem volt annyira elvont, mint a pénzügy. Megérted, hogy a termék hogyan mozog egyik állomástól a másikig. Nagyon szeretem a gyártási folyamatokat is, mert látod, ahogy egy termék elkészül.”
2001-ben végzett a Whartonon, majd egy San Franciscó-i és washingtoni Deloitte-os stratégiai tanácsadói kitérő után egy New Yorkban is irodával rendelkező hongkongi céghez, a Luen Thai Holdingshoz váltott. Itt kedvenc területével, az ellátási láncokkal foglalkozhatott, sokat utazott és nem kis feladatokat kapott. „Bejártam a világot ezzel a céggel. Sokat voltam Hong Kongban, kihelyeztek egy kínai gyárba pár hónapra, Mexikóban egy gyár bezárását kellett menedzselnem, aztán elküldtek Mikronéziába, hogy egy gyárunkban bevezessek egy új supply chain rendszert.” Sokat dolgozott a Fülöp-szigeteken is, a mexikói gyárbezárás pedig lelkileg is megviselte. „Könnyen lehetett volna, hogy Latin-Amerikában, fiatal nőként nem vesznek komolyan, ezt le kellett küzdeni.”
Az gyártás és az ellátási láncok jobban vonzották, mint a pénzügy. Fotó: Belicza László Gábor
„Akkor én hetekig nem aludtam”
A hongkongi cégtől három év után jött el, mert amerikai férje munkája miatt Bostonban telepedtek le, Gabriella is ott keresett munkát. 2006-ban egy évet dolgozott a Reebook-nál, amit épp akkoriban vett meg az Adidas (azóta már túl is adott rajta), és az ezzel járó változások miatt jött el a New Balance-hoz, ahol azóta is dolgozik. IT-projekttel kezdett, egy supply chain rendszert kellett telepítenie, majd osztályvezető lett. Három éve ő a cég egyik alelnöke.
120 fős csapatot irányít, és – bár a pontos költségvetést nem árulhatja el – több millió dolláros büdzsé felett diszponál. Gabriella csapatának nagy része Amerikában van, de vannak kollégái Kínában, Hong Kongban, Vietnámban és Indonéziában is.
A rendeléstől a gyártáson át a kiszállításig az egész folyamatért az ő csapata felel.
A New Balance bostoni központjában egyébként ötszázan dolgoznak és további hatezren világszerte a gyárakban. A New Balance elsősorban sportcipőket gyát – Magyarországon is főként így ismert – de van sportruházatuk is, a kettő közötti bevételi megoszlás 80-20 százalék a cipők javára.
„Az ellátási lánc szakmában dolgozók számára pokol volt az utóbbi három év. Nekem is. Voltak hosszú hetek, hogy nem aludtam.” A legnagyobb problémák Vietnámban voltak, ahol a covid idején 2021 júliusától közel három hónapra be kellett zárniuk az üzemeiket, és a nyitás után is több hónap kellett, mire minden munkavállalójuk visszatért Ho Si Minh-város környékén lévő gyáraikba. Emellett hosszú hónapokra be kellett zárniuk minden boltjukat, a kereskedők visszamondták a rendeléseket, majd az ellátás kezdett akadozni a vietnámi leállás miatt. Ennek menedzselése az ő nyakába szakadt, „iszonyú komplikált globális koordináció volt”.
A New Balance úgy próbálja megkülönböztetni magát az amerikai piacon, hogy otthon is gyártanak öt saját gyárukban, és Angliában is van egy saját gyáruk. Persze a gyártási súlypont így is a keleten, a Távol-Keleten – Vietnám, Kína, Indonézia, Fülöp-szigetek, Thaiföld, Törökország – van, ahol kétszáz üzemben gyártják a termékeiket. Gabriella a távol-keleti gyártási- és munkakörülményeket firtató kérdésre azt mondja: 20-30 éve dolgoznak együtt ugyanazokkal a gyárakkal, amelyek kizárólag nekik gyártanak, így jobban tudják felügyelni a munkakörülményeket, és külön osztály foglalkozik náluk az emberi jogokkal. „Szerintem más gyárakhoz képest ezek az emberek sokkal jobb körülmények között dolgoznak, mi nagyon odafigyelünk erre”.
A nagyobb gyárakat szereti évente többször is meglátogatni, a többit csak akkor, ha valami gond van. Idén Vietnámba, Indonéziába és Hongkongba megy.
Gül baba türbéje
Nemcsak az utóbb évek voltak kemények számára, hanem a 2006-os kezdésnél is mélyvízbe dobták: rögtön egy évre kihelyezték Kínába, hogy megtanulja a gyártási folyamatokat, majd ő vezette a New Balance kínai irodáját 2010-ben. 2014 és 2016 között Hong Kongban dolgozott, ahol frissen alapított, ottani leányvállalatukat felügyelte, illetve ő vette fel és tanította be a helyi csapatot.
Azt mondja, a kínai egyetemi évek nagyon megedzették, nem esett kétségbe, mint ahogyan akkor sem, amikor először landolt Amerikában. „Megérkeztem egy bőrönddel és egy kis pénzzel a zsebemben” – ekkor még azt sem tudta, hol fog lakni, de megoldotta. „Nagyon céltudatos vagyok. Gimnáziumban még nem tudtam pontosan, mi lesz a munkám, de azt igen, hogy bármi is lesz az, azt teljes erőbedobással fogom csinálni.
A szüleim mindig azt mondták, hogy bármit csinálhatok, bármit elérhetek, csak rajta”.
Szülei megkövetelték, hogy jól tanuljon, ha emlékszik is otthoni leszúrásra, az mindig a tanulmányi eredmények miatt volt. „Nagyon fontos volt, hogy szorgalmasan kell tanulni.” Amikor 19 évesen előállt, hogy megy Kínába, akkor is – bár szülei utóbb bevallották, hogy nem volt egyszerű – minden fenntartás nélkül elengedték a világ túlfelére úgy, hogy akkoriban heti egyszer tudta felhívni a szüleit a kollégiumból.
A Wharton után vágyott haza: hiába volt már meg a Deloitte-os ajánlata, nagyon gondolkozott, hogy hazajön, mert hiányzott a családja. A McKinseytől is kapott Budapestre ajánlatot, de aztán mégis Amerikában maradt munkatapasztalatot szerezni. Férje amerikai banki szakember, Boston egyik kertvárosában élnek. Édesanyja mostanáig velük élt, sokat segített a gyerekekkel, „egyébként ezt nem tudtam volna végigcsinálni”. Gabriella 12 éves lányával és ötéves kisfiával is magyarul beszél, lánya jól tud beszélni is, kisebb gyermeke „mindent megért, de ha kérdezel tőle valamit magyarul, akkor angolul válaszol”. Fontos nekik, hogy kinn is halljanak magyar szót a gyerekek, ezért mindig elviszik őket a bostoni magyar közösségbe télapóünnepségre, a magyar karácsonyi vásárba és a magyar könyvtárba. Gabriella nagy múzeumrajongó, egyik kedvence a Tajvani Nemzeti Múzeum, ahová számos történelmi ereklyét kimenekítettek 1949-ben a Kínai Köztársaságból. Itthon a Szépművészeti Múzeum az egyik kedvence, az interjú előtti napon pedig Gül Baba türbéjét és a mellette lévő múzeumot nézte meg.
Borítókép fotó: Belicza László Gábor
