A modern magányosságot leginkább az újfajta technológiák, appok térnyerésével hozza kapcsolatba Esther Perel pszichoterapeuta, aki a Brain Bar színpadán adott elő pénteken. Szerinte az egyedüli orvosság az emberi kapcsolatok valós megélése, gyakorlása, hogy ne hagyjuk magunkat ellustulni és mindig arra építeni, hogy majd appok javasolnak nekünk filmet, úti célt, de akár társat is.
„Néhány hónappal ezelőtt üzenetet kaptam egy barátomtól, és megtudtam, hogy létezik az Esther Perel Therapy Bot. Valaki, aki épp szakított a barátnőjével, de nem talált nálam szabad időpontot, úgy döntött, hogy létrehozza a robot verziómat és ez három hét alatt sikerült is neki. Sokféle gondolatom volt már korábban a halhatatlanságról, de erre nem számítottam… és természetesen felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a robot jobb-e mint én, tudja-e mindazt, amit én? A válasz pedig az, hogy még nem tudja. Még.”
Mesterséges intimitás
„Nagyon sok szó esik mostanában az AI-ról (artificial intelligence, mesterséges intelligencia), az én kérdésem pedig az, hogy mi a helyzet a másik AI (artificial intimacy, mesterséges intimitás) térnyerésével, és ez hogyan függ össze a manapság olyan gyakran megtapasztalt magányosság érzésével.” A mesterséges intimitás nem más, mint az emberek közötti szimulált interakciók összessége. Viszont pont azért, mert csak szimulációról van szó, sokszor csak éhesebbek leszünk általa, nem lakunk jól, hanem hiányt érzünk. A mesterséges intimitás egy sajátos magányt alakít ki bennünk.
Esther Perel a Brain Bar színpadán
„Gyakori, hogy az ismerkedés során egész nap, szinte megállás nélkül üzengetünk valakivel. Aztán az illető hirtelen teljesen eltűnik, ghostingol. Kérdezem én, mi a hangsúlyosabb egy ilyen helyzetben, a mesterséges vagy az intimitás?”
„Manapság az emberek 65 százaléka online ismerkedik, lelki társat, azt a bizonyos egyetlenegyet keresi appon keresztül. A történelem során a lelki társ viszont általában Isten volt, nem egy személy, most meg azt reméljük, hogy az applikáción találunk valakit, akivel spirituálisan, transzcendentálisan is kapcsolódunk. A tökéleteset keressük, gyakran úgy érezzük, hogy a jó nem elég jó.”
„A modern magányosság nagyon jól álcázza magát, elrejtőzik amögött az érzet mögött, hogy rengeteg emberrel állunk kapcsolatban. A Facetime és a WhatsApp nagyszerű, a technológia hozzájárult ahhoz is, hogy most itt lehetek, szó sincs arról, hogy ezt vitatnám.
De szeretném, ha feltennénk magunknak a kérdést, hogy mit jelent az, hogy ezer virtuális barátunk van, de senkit nem találunk, amikor kellene valaki, aki pár napig megeteti a macskát?
Vagy amikor 15 barátoddal is üzengethetsz péntek este, és 150-en like-olják az esti posztodat, de vajon hányan mennének el közülük a gyógyszertárba, hogy reggel hozzanak neked valamit másnaposság ellen? A kapcsolatok hihetetlen méretű hálózata ellenére a magány a technológiai boom kellemetlen következménye.”
Néhány generációval korábban az emberi kapcsolatok egész mást jelentettek. A nagyszüleink vagy az ő szüleik csak kevés emberrel álltak kapcsolatban, de azok a kötelékek szorosak voltak, manapság inkább laza szálakkal kötődünk. Előfordul, hogy napi szinten több emberrel vagyunk kapcsolatban, mint amennyivel a nagyszüleink egy életen át találkoztak.
A bandázás hiánya
Perel a közönségtől megkérdezte, hogy vajon leengedik-e játszani a gyerekeiket néha az utcára. Aztán pedig azt, hogy ők maguk játszottak-e az utcán gyerekkorukban. Ahogy az várható volt, a szülők manapság nem engedik az utcán játszani a gyerekeket, míg ők szinte mindannyian részesei voltak ennek az élménynek gyerekkorukban.
„Ez egy óriási változás az emberi kapcsolatok terén. Ezekben a helyzetekben tanulsz meg versenyezni, szabályokat követni, szabályokat megszegni, csapatokat létrehozni, megtanulod, hogy hogyan kell harcolni azért, hogy bevegyenek a csapatba, megtanulod milyen egyedül lenni, tanulsz mások vezetéséről is. Milliónyi dolgot tanulsz a kapcsolatok dinamikájáról, és ezek a kapcsolatok mindig kétirányúak, interaktívak. Ha nem hagyjuk, hogy a gyerekeknek ilyen tapasztalataik legyenek, hozzájárulunk a modern magányosság megteremtéséhez.”
Bizonytalan kapcsolatok
„Rengetegen jönnek hozzám azzal, hogy magányosak. Állandóan beszélnek emberekkel, üzeneteket kapnak számtalan csatornán, olyanokkal is kapcsolatban vannak, akikkel öt évvel ezelőtt egyszer találkoztak valahol, látják, hogy születésnapjuk van, vagy épp bánatosak, vagy nyaralnak… sok információ olyanokról, akik nem is különösebben fontosak számunkra.” Ezt a sok felszínes kapcsolódást Perel ahhoz hasonlította, amikor telefonon beszélünk valakivel, valami fontosat mesélünk, de a reakciók gépiesek, tudjuk, hogy a másik nem igazán figyel. Ott van, de valójában nincs jelen mégsem. „Nem tudod biztosan, hogy az illető valóban veled van-e vagy sem.”
A technológia lustává tesz
Az egyik izgalmas dolog, ami manapság történik, hogy már fiatal korban úgynevezett asszisztált életet élünk, ez már nem csak az idősek sajátja. Az asszisztált élet azt jelenti, hogy folyamatosan prediktív technológiákat használunk. A technológia megmondja, hogy mit nézzünk meg legközelebb, mit hallgassunk, mit együnk, kivel randizzunk. Ezeket használva minimalizáljuk a tévedés, a kellemetlen élmények esélyét, miközben azokra is szükség lenne az önismeret, a megabiztosság megszilárdulásához. Utóbbiak pedig fontosak a jó kapcsoltok kiépítéséhez. A prediktív technológia miatt egyre kevésbé tudunk bánni a váratlan helyzetekkel, a bizonytalansággal, pedig ezek is részei az életnek.
Perel arra kérte a közönség tagjait, hogy néhány percen át beszélgessenek a mellettük ülő idegennel. „Lehet, hogy soha többé nem találkoztok, de az is lehet, hogy az egész éjszakát együtt töltitek” – mondta. „Engedjétek meg magatoknak a váratlanság, meglepetés lehetőségét az emberi kapcsolatok terén. Szerelem, kapcsolatok, intimitás, erotika – ezek nem csak érzések, fogalmak, hanem meg kell élni őket a gyakorlatban”, zárta a beszédét a Brain Bar színpadán.
Pszichoterapeuta, podcaster, sztár-előadó
Esther Perel belga-amerikai pszichoterapeuta, aki az emberi kapcsolatokkal, azon belül is leginkább a párkapcsolatokkal foglalkozik. Perel a belgiumi Antwerpenben született és nőtt fel, két lengyel holokauszt-túlélő lányaként. Az izraeli Jeruzsálemi Héber Egyetemre járt, ahol pedagógiai pszichológiából és francia irodalomból szerzett diplomát, majd az Egyesült Államokban, a Massachusetts állambeli Cambridge-ben található Lesley Egyetemen expresszív művészeti terápiából szerzett mesterdiplomát.
2006-ban jelent meg Mating in Captivity: Unlocking Erotic Intelligence című könyve, amelyet közel harminc nyelvre fordítottak le. Ezt követően lett nemzetközileg elismert tanácsadó párkapcsolat és szex témában. Több TED-előadást tartott, terápiás sorozatai vannak, podcastot vezet, létrehozott egy kártyajátékot is, utóbbinak már a második verziója jelenik meg hamarosan.
