Az állam szerint a nyugdíjvagyon fürdőszobafelújításra való. Ha tényleg az látszik a statisztikákból, hogy ingatlancélra folynak el a nyugdíjmegtakarítások, akkor a felelős lépés ennek megállítása lenne. Vélemény.
A magyar kormány bejelentette legújabb mestertervét: egyetlen évig, 2025-ben, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekből a pénztári tagok lakáscélra is költhetnek. Nem az első alkalom, hogy a kormány megdézsmálja a nyugdíjvagyont. Rögtön 2010-ben azzal kezdtek, hogy törvényt alkottak a „nyugdíjpénztár-választás szabadságáról”. Az eufemizáló cím a lényeget nyilván elfedi: a kötelező magánnyugdíjpénztári befizetéseket automatikusan irányították át az államkasszába, ha csak máshogy nem rendelkeztek a tagok.
2010-re jelentős vagyon, 3000 milliárd forint halmozódott már fel a magánnyugdíjpénztáraknál a kötelező tagságból. Ez az akkori magyar GDP valamivel több mint 10 százalékát jelentette. A kormányzati narratíva az volt, hogy a pénztárak „eltőzsdézték” a vagyont, kaptak is a nyakukba hatósági vizsgálatokat, ezerrel ment a szolgáltatók lejáratása. Az elmúlt évek nyugdíjpénztári hozamai ugyanakkor megmutatták:
egyértelműen az járt jól, aki tag maradt.
Hosszú sorok kígyóztak a határidő – 2011. december vége – lejárta előtt a pénztáraknál, eddig lehetett jelezni, ki marad piaci szolgáltatónál. Így is csupán a tagság töredéke maradt a pénztáraknál, közel 100 ezren (felük azóta már nyugdíjba is vonult). A többség, 3 millió ember, átkerült az állami rendszerbe azzal az ígérettel, hogy egyéni nyugdíjszámlán jóváírják majd az addigi befizetéseiket. Ebből nem lett semmi.
A kormány ugyanakkor hozzájutott egy 3000 milliárdos vagyonhoz, amit úgy használt fel, ahogy akart.
A talált pénz többsége az államadósság és a deficit csökkentésére ment, csupán 900 milliót pakoltak át az állami nyugdíjrendszerbe. Mára gyakorlatilag nem maradt belőle semmi. Hogy a tagok érezzék a gondoskodó állam szeretetét, megkapták a számlájukon addig felhalmozott reálkamatot. Ez átlagosan 77 ezer forint volt akkor.
Közel 3 millió ember hosszú távú megtakarításait élte fel a kormány, cserébe hagyott egy kis aprót az emberek zsebében.
Piacot kell élénkíteni, kell a pénz
De vissza 2024-be! Az EU-pénzekről gyakorlatilag lemondó kormány újra pénz szűkében van, a költségvetés romokban, a hiány sok éve nem látott magasságban. Amíg jöttek az EU-s támogatások (vagy volt rá remény, hogy egy része megérkezik) és pörgött a magyar gazdaság, addig volt miből finanszírozni a lakossági osztogatást. A külső források azonban mára elapadtak, maradtak a kétes keleti hitelezők és kötvénykibocsátások. Mihez lehet nyúlni még? A pénztári vagyon megpiszkálása nem politikai kockázat, az első nagy einstand óta nem volt választás, amit ne kétharmaddal nyert volna meg a Fidesz.
A nyugdíj valami távoli dolog, az önkéntes pénztári hozam egy ígéret. A mából nézve kevésbé valós és egzakt, nemcsak a kormány fantáziáját mozgatja meg, hanem a befizetőét is, ha felkínálják neki, hogy azonnal elköltheti.
Az önkéntes nyugdíjpénztárakban mára 2100 milliárd forintos vagyon halmozódott fel. A vagyon csúcson, de a tagság utánpótlásával komoly gond van. Ebbe nyúl bele a kormány. És nemcsak a pénzbe, de az öngondoskodási hajlandóságba is alaposan beleharap.
A most bejelentett intézkedés és a 14 évvel ezelőtti einstand között sok a párhuzam, de van egy éles különbség. A kötelező magánnyugdíjpénztári befizetés „láthatatlan” volt, a munkáltató befizette egy számlára és kész, a legtöbb embert nem is érdekelte, nem foglalkozott vele. Az önkéntes tagság azonban egy döntés eredménye, az emberek a saját zsebükből veszik ki a pénzt és adják oda egy magánszolgáltatónak, hogy fektesse be. Ezt nem lehet csak úgy einstandolni.
Így marad a kormány által újfent felkínált rossz ajánlat. Éld fel a jövőd, nem lesz baj! – üzeni a gazdasági kabinet.
Az a gazdasági kabinet, amely pontosan tudja, milyen súlyos kihívásokkal néz szembe az állami nyugdíjkassza. Az a gazdasági kabinet, amely még mindig nem mert hozzányúlni a rendszerhez, holott pontosan tudja, hogy az középtávon is szinte fenntarthatatlan. A nyugdíjak értékállóságának megőrzésére nincs jelenleg nemhogy A vagy B, de semmilyen valódi terv.
A lakosságnak ugyanakkor megint felkínálják az aprót.
Az indoklás szerint azért, mert ezek a pénzek így vagy úgy, de amúgy is az ingatlanpiacon végezték eddig is. A felelős hozzáállás ugyanakkor éppen az lenne, hogy a kormányzat érdemben támogassa, hogy ezek a pénzek a hosszú távú, nyugdíjcélra kerüljenek kifizetésre, pláne, hogyha látja, hogy máshova folynak el.
A megtakarításait természetesen mindenki arra költi, amire csak szeretné. Az ugyanakkor össztársadalmi érdek, hogy ne kerüljenek százezrek az időskori elszegényedés csapdájába. Ehhez pedig aktív, megbízható és hosszú távon működő támogató környezet szükséges, amiben az államnak kell a főszerepet vállalnia.
A kormány most 300 milliárdos piacélénkítéssel számol, vagyis a pénztári vagyon 14 százaléka tűnhet el egyik pillanatról a másikra. Miközben az elmúlt években számtalan példából látható, hogy a célzottan felhasználható támogatások, források elég gyorsan beépülnek az árakba.
Minden arra mutat, hogy valójában túl nagy árat fizet majd mindenki ezért az akcióért.
Az öngondoskodást érő számtalan pofon miatt még az is felmerülhet, hogy nem butaság nem élni a kínálkozó lehetőséggel. Sokan gondolkozhatnak úgy az elmúlt évek után, hogyha péntek este kiadott rendeletekkel piacokat lehet átszabni, adókat lehet emelni, adott esetben több tízezer ember életét alapvetően befolyásoló döntéseket lehet meghozni érdemi egyeztetés nélkül, nincs értelme hosszú távban gondolkozni. A papír mindent elbír, a Magyar Közlöny oldalai meg még annál is többet.
Ez a logika pedig könnyen elvezet oda, hogy
ha a kormány szerint a nyugdíjvagyon fürdőszoba felújításra való, akkor kockázatosabb bent tartani a pénzt a megtakarítási rendszerben.
Csakhogy éppen onnan veszünk ki, ahonnan már most is a legjobban hiányzik. Aki pedig nem akarja a jövőjét felélni, lesheti a közlönyt, hogy a most bejelentett egy évből mikor lesz állandó lehetőség. A 2010-11-es einstand is pont így kezdődött ugyanis: először csak ideiglenesen irányították át a pénzek egy részét, hogy a szabadság nevében aztán lenyúlják az egészet.
Nem lehet olyan helyzetbe hozni az állampolgárt, hogy döntsön: felújított fürdőszobát akar most, 40-50 évesen, vagy elkerülni az időskori elszegényedést. Különösen fájdalmas, hogy ez a „dilemma” egyáltalán felmerül úgy, hogy a 2010-es években Magyarország soha nem látott forrásbőséggel rendelkezett az EU-tagság miatt, és az egyik nagy nyertese volt a globális világgazdaság töretlen növekedésének. A fenti kettő célt egyszerre is lehetne okosan támogatni, nem zárják ki egymást, de a lakosság nyugdíjra félretett pénzeinek folyamatos megdézsmálása borzasztóan fájdalmas lesz. Mindenkinek.
Hogy az állam mennyire jól fektette be a 14 évvel ezelőtt behúzott összeget, annak eldöntésére elég csak ránézni hol áll most az államadósság és mekkora lesz az idei költségvetési deficit. A nyugdíjszámlánkon hiába keressük a hozamot.
Zsiborás Gergő,
Forbes.hu vezető szerkesztő
