Egyre több az adat, és egyre nagyobb gond a világban, hogyan tároljuk ezeket – fenntartható módon. Az IT ipar nagyjai elképesztő, de megoldást jelentő projekteken dolgoznak.
Ha elég közelről nézzük, az internet nem túl szép. A tenger alatti kábelekhez, a szerverfarmokhoz és a mobilnetet szóró bázisállomásokhoz sem fognak verseket írni a költők. A szépségnél is nagyobb baj, hogy nem is túlzottan környezetbarát az infrastruktúra. Szerencsére mindkét probléma megoldásán dolgoznak már a mérnökök, sőt arra is van példa, hogy a tervezőasztalon esztétikus és zöld épületek születnek. És hogy miből kell spórolni? Az amerikai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium még 2016-ban tett egy becslést az internet USA-beli fogyasztására. Az akkor 350 millió terrabájtos kapacitású
amerikai szerverparkok hetvenmilliárd kilowattórányi áramot ettek meg évente, amely az ország fogyasztásának 1,8 százaléka volt.
A leglátványosabb megoldások azok, amelyek a szerverek költöztetésével járnak. Ilyen a Facebook adatközpontja a svédországi Luleå-ben. Az szól a 75 ezer lelkes kisváros mellett, hogy nyár közepén sincs melegebb 15-20 foknál, a leghidegebb tél leghidegebb hónapjában pedig mértek már -42 fokot is. Egyszerű ott hidegen tartani szervereket, ahol elég rájuk nyitni az ajtót, és odaállítani egy őrt sálban, sapkában, aki elzavarja a kíváncsi rénszarvasokat. Ha ennyire nem is egyszerű az Facebook adatközpont üzemeltetése, de árulkodó, hogy Emilie De Clercq technikustól ennyit idéz az üzemet bemutató galériában Mark Zuckerberg:
A Facebook szerverparkja Svédországban. Forrás: Facebook/ Mark Zuckerberg
“Hogy mi a legnagyobb kihívás a munkában? Eljutni az adatközpontba kocsival, amikor kint mínusz 30 fok van.”
A Microsoft egy még nehezebben megvalósítható és még nehezebben megközelíthető adatközponton dolgozik. A Natick nevű, 2015 óta alacsony fordulatszámon működő projekt annak a lehetőségét vizsgálja,
hogyan lehetne a tengerbe süllyeszteni az adatközpontokat.
Az egyszerűbb hűtés – a víz remekül vezeti a hőt – mellett az elképzelés létjogosultságát igazolhatja az is, hogy így közelebb lehet telepíteni az emberekhez az adatokat. Ha igazi sci-fit akarunk elképzelni, akkor az elsüllyesztett gépek energiaellátását is megoldhatjuk megújuló energiaforrásokkal, legyen az szélerőmű vagy egy futurisztikusabb kinézetű, a hullámok energiáját használó generátor. És hogy mi a hátránya? A tenger alatt nagyon vizes minden, ezért száz százalékos, időtálló szigetelésre van szükség. Az első, pár hónapos teszten már túl van a rendszer. A következő lépcsőben egy több szerverszekrényes, konténer méretű tárolót süllyesztenek majd el.
A Microsoft kísérleti projektje: Natick, a víz alatti adatközpont. Fotó: Microsoft
Adatpláza a gleccserek között
A megújuló energiaforrások használata a fenti két adatközpontra is jellemző. Svédország az olcsó vízenergia országa, a klíma mellett ez szól a luleåi helyszín mellett. Valamivel észak-nyugatabbra azonban ezt is meg tudták még fejelni zöldenergiás fejlesztésekkel. A Kolos nevű, norvég-amerikai együttműködésben épülő szerverfarm látványtervei napelemtáblákkal megszakított zöld tetőfelületeket ígérnek. És nem csak a tető lesz látványos, az épület is inkább hasonlít egy parkba telepített modern múzeumra, mint valamelyik szupermarket logisztikai bázisára. Minden bizonnyal jó is lesz az épületek között sétálni a verőfényes június 10 Celsius fokos hőségében.
A klíma csak az egyik tényező a Kolos központhoz hasonló óriás szerverparkok helyének kiválasztása során. Az energiaárak legalább ennyire fontosak. Így lehet az alig 340 ezres Izland komolyan megfontolandó hely egy új adatközpontnak. Hideg van és az olcsó geotermikus energiából még üvegházak fűtésére is marad bőven.
A Kolos projekt futurisztikus adatközpontja. Fotó: Kolos.com
Mi lenne, ha kidobnánk mindent?
A adatkzöpontok bezöldítésének harmadik eleme a legkevésbé látványos: maguknak a szervereknek az optimalizálása. Pedig ez is egy olyan terület, amelybe a legnagyobb netes cégek fogtak bele. A Google a kezdeti időkben legendásan olcsó, bolti forgalomban beszerezhető alkatrészekből építette a szervereit. A rendszerbe épített biztonságot pedig az jelentette, hogy őrült mennyiségű olcsó gépük volt, és ha az egyik kiesett, volt egy másik, ami átvette a munkáját. Az elv a mai napig működik, bár ma a Google sem Salgó-polcon tárolt barkács gépeken fut. Viszont a georedundancia az egyik fegyver a Google, Facebook, Amazon vagy Microsoft méretű cégek esetében. Ha kiesik egy teljes központ, akkor pár ezer kilométerre lesz egy másik hasonló létesítmény, ami átveszi a szerepét.
Az egyszerű, ám teljesen átgondolt tervezéssel épült szervertermek jelentik ennek az optimalizálásnak a csúcsát. A Facebook által elindított Open Computer Project nagy egységekben gondolkodik. Nem kezeli külön a teret, a szervertermet, és a benne valamilyen klimatizált térben, szekrényben lakó szervereket. Nem csak arra gondolt a mára már az iparág nagyjainak egy részét tömörítő projekt, hogy újratervezze a szervereket az energiaellátást átalakításától a szekrények jobb kihasználását célzó módosított alakú gépházakig, hanem a terem világítását vagy épp a hűtővíz-felhasználását is az alapoktól gondolták újra.
Az Open Compute Project messze nem ért még célhoz. Azt pedig egyelőre nem is tudjuk, hogy a lassan két évtizede saját gépeket építő, ám rendkívül titkolózó Google, vagy az internetes kereskedőből tíz év alatt meghatározó infrastruktúra-szolgáltatóvá váló Amazon mit épít még házon belül. Egészen biztos, hogy a megújuló energiaforrások, a hatékonyabb rendszerek és a természeti adottságok kihasználása együtt vezet a zöldebb adtközpontok létrejöttéhez. Ennek fényében pedig már az sem érhetetlen, miért fektetett a Google több mint 150 millió dollárt – tehát a cég méretéhez képest aprópénzt – egy kísérleti naperőműbe.
