A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]

Bővebben

Zettwitz Sándor: Ez nem egy egyszemélyes show

Októberben betölti a 85-öt, egyelőre mégsem tervezi kiadni a kezéből a cég irányítását. Zettwitz Sándor lányával közösen vezeti a 77 Elektronikát, amelynek termékeit már elkezdték hamisítani Kínában. 

A Forbes szeptemberi számában a családi vállalkozások a téma – Zettwitzéknek is van mit mesélniük. Ez az interjú nem került be a lapba, csak itt olvasható!

Harmincöt éve vezeti a 77 Elektronika Kft.-t, ám legutóbb is azt mondta, még nincs nyugdíjba vonulási céldátuma. Lányával közösen vezetik a céget több mint öt éve – a feladatok nagyobb részét azért át tudta már adni?

Sándor: Amíg a cég hasznára vagyok, addig dolgozom. Bízom benne, hogy józanul meg tudom majd ítélni, ha fizikailag vagy szellemileg nem leszek már képes a vezetésre. Nem döntöttünk még a konkrét átadásról, ez egy folyamat, jó így, ahogy van. Amióta együtt irányítjuk a céget a lányommal, azóta a forgalmunk több mint háromszorosára nőtt.  Nem választottuk szét élesen, melyikünk milyen területeket irányít. A végzettsége miatt nyilvánvaló volt, hogy Gabi vigye a jogi ügyeket, és ő felelős az IT-ért, illetve a minőségbiztosításért is. Sokszor az ember nem látja a fától az erdőt, én 1993 óta itt vagyok, és rengeteg berögződésem van, jót tesz a friss szem.

Gabriella: A generációváltás most divatos téma, de nálunk nem úgy zajlik, mint egy multinál, hogy kimondják: félév múlva leköszön a cégvezér. Ez nem egyszemélyes show, magas szintű menedzsment működik a cégben, tíz igazgatóságba szervezve. A nagy szerződéseket mindig közösen beszéljük át. Nagyon másképp gondolkodunk, én a jogi végzettségemmel a „mindenre készüljünk fel” elvet vallom, apu pedig a kereskedelmi szemléletet képviseli, és úgy tűnik, ez egy működő párosítás.

 

Fotók: The Orbital Strangers

Nincs sok konfliktus apa és lánya között a mindennapi döntések során?

Gabriella: Mi együtt is lakunk! Egy ikerház jellegű családi házunk van, az egyik részében a szüleim élnek, a másikban mi. Így nem is tudom, milyen lenne, ha nem lennénk állandóan együtt. (Nevet.) Szerintem egy apa-lánya kapcsolatban könnyebb együtt dolgozni, mint egy apa-fiúban, ahol nagyon határozott elképzelések ütközhetnek. És azt vallom, ahhoz, hogy egy családi vállalkozás jól menjen, alapfeltétel, hogy maga a család is működőképes legyen. Szerencsére a 77 Elektronikának ma nincsenek igazán problémái, egy prosperáló cégben pedig nyilván kevesebb az a pont, ahol össze lehetne veszni a döntéseken.

Sándor: Egyszer feltették nekem a kérdést: egy ilyen hatalmas cég miként lehet még mindig családi vállalkozás? Én visszakérdeztem: miért ne lehetne? Tulajdonképpen nem tudtak értelmes választ adni.

Ahol van a családban olyan utód, aki majd biztosan továbbviszi az üzletet, ott semmiféle motiváció nincs arra, hogy részvénytársasággá alakítsák, vagy eladják a céget.

Főként, ha tőkeinjekcióra sincs éppen szükségünk – márpedig nekünk nincs. Réges-rég eldöntöttük, hogy a 77 Elektronika családi kézben, családi vezetés alatt marad. Ezen dolgozunk lányommal. A világ egyik legnagyobb gyógyszeripari cége, a Roche is családi vállalkozás. És a partereink közül számtalan másik is hasonló felépítésű.

Csakhogy az unokák a jelek szerint egyelőre nem akarnak beszállni, egyikük Berlinben él, a másik borászkodik Balatonfüreden, övék a Zelna Borászat. Hogyan lesz így harmadik generáció a cégben?

Sándor: Gabinak is saját jogi irodája volt majdnem húsz évig, más volt a terve, aztán mégis itt kötött ki. Én biztos vagyok benne, hogy az unokáim folytatják majd, amit mi elkezdtünk.

Gabriella: Bizalommal kell lenni a fiatalok felé. Lányom és borász férje például teljesen önállóan, szakértelmüket és tudásukat használva döntik el, milyen szőlőt ültessenek, legyen-e biobor, mikor szüreteljenek. Vagyis tudják, hogy mit akarnak. Időnként persze kérnek tőlünk tanácsot, főleg a kereskedelem terén. Majd meglátjuk, mi lesz később.

 

Ma már megengedhetnek azért maguknak némi pihenést is? Zettwitz úr, megkóstolta már legalább az unokája borát?

Sándor: Hogyne. Sőt magam is készítek bort hobbiból. Nekünk viszonylag nagy telkünk van, a hetvenes években vettük, amikor az egész még akkor százezer forintba sem került. Az embernek egész héten van épp elég dolga, kell a feltöltődéshez a füredi hétvége! És pont elfér annyi szőlő a birtokon, amivel már el lehet bolondozni!

Talán nem véletlen, hogy éppen Balatonfüreden, éppen a családi borászat mellett fejlesztik második gyárukat is.

Sándor: Őszintén mondom, tiszta véletlen volt! Az eladott vizeletvizsgáló készülékekhez folyamatosan kell szállítani a gépek működtetéséhez szükséges fogyóeszközöket, a küvettákat (ebbe az apró műanyag edénykébe kerül a gépben maga a vizelet). Amennyiben a gyártóhelyen valamilyen vis major fordulna elő, az egész világon több ezer gép válna működésképtelenné, ezért szükséges, hogy a gyártás egymástól távol, két különböző helyen folyjon.

Több mint negyven éve van Füreden háza a családnak, egyszer ott beszélgettem Bóka István polgármesterrel, és említettem neki, hogy éppen helyet keresünk az új üzemünknek. „Miért nem jöttök ide?” – vágta rá. Rájöttem, hogy teljesen igaza van, hiszen úgyis ott töltjük minden hétvégénket. A gyártást néhány éve egyetlen fröccsöntő géppel kezdtük, ma hét gyártósorunk működik, és ide telepítettük CNC fémmegmunkáló üzemünket is, ahol a mostani beruházás befejeztével 15 gép fog működni.

Pályafutását Olaszországban kezdte, 1980-ban a Technoimpex megbízásából ott alapított céget magyar szerszámgépek eladására. Arrafelé rengeteg a családi vállalkozás. Mit vett át az ő példájukból?

Sándor: Olaszországot kis túlzással családi vállalatok tartják el, nem a multik.

Egy olasz cégnél zajló tárgyalásnál figyelembe kell venni az olasz mentalitást, ami alapjaiban különbözik például a némettől. A tárgyaláshoz hozzátartozik az ebéd, amit természetesen a híres olasz kávéval illik befejezni.

Ezután legtöbbször már rövid idő alatt létrehozható a megállapodás. Szerintem Magyarországról nagyon hiányzik egy erős kis- és középvállalati réteg Itthon sokan megelégednek azzal, amit elértek, megélnek, és nem fejlesztenek tovább. Nekünk például egy időben komoly problémánk adódott abból, hogy az egyik beszállítónk egyszerűen képtelen volt a kis vizeletvizsgáló gép burkolatának két részét egyformára festeni. Könyörögtünk, hogy egyszerre fessék a két házat, de megmagyarázták, hogy nem tudják. Végül találtunk egy másik céget, amelyik megoldotta. Rengeteg finom és pontos megmunkálású forgácsolt fémalkatrészre is szükségünk van, de komoly potenciális beszállító híján saját szerszámgépparkot voltunk kénytelenek kialakítani, hogy ellássuk magunkat.

Gabriella: A multinacionális autógyártók nyilvánvalóan készek beszállítókat kinevelni, de ez komoly energia- és pénzbefektetés. Mi úgy gondoltuk, inkább beruházunk. Ezért van Balatonfüreden a másik nagy üzem. Utólag már úgy ítélem meg, hogy a probléma végül is az előnyünkre fordult, hiszen a cégünk a beruházással tovább nőtt, és legalább nem vagyunk kiszolgáltatva másoknak.

Nem tartanak a startupoktól? A diagnosztika az egyik terület, ahol az új, dinamikusan fejlődő cégek látványos eredményeket érnek el az ötleteikkel.

Gabriella: A startupok hozzátartoznak a korszellemhez, de azt kevesen veszik figyelembe, hogy százból kilencven nem fut be, hiába van tele energiával. Szerintem egy picit túl van misztifikálva a szerepük. Egy startup a gondolatokkal rukkolhat elő, nem kifejlesztett termékkel, azt meg is kell valósítani. Nálunk több mint 100 fős a fejlesztési csapat, ők csak azon dolgoznak, hogy egy gondolatból hogyan lesz prototípus. A többi 500 kolléga pedig azon, hogyan lehet aztán a kifejlesztett terméket sorozatban gyártani, értékesíteni, hogyan szerezzük be az alkatrészeket. A termelésünk 83 százaléka ugyanis ma külföldre megy, főként Nyugat-Európába, Amerikába és Kínába. Egy pár fős startup nem tudja ezt megcsinálni, ehhez pénz, paripa fegyver kell.

Sándor: Nincs mit tartanunk a startupoktól, hiszen annak idején egyébként a 77 Elektronika is abszolút a nulláról kezdte, öt-hat fővel. 

Mondhatjuk, hogy mi is startupként indultunk, csak 1986-ban még nem úgy hívtak bennünket

Ma az árbevétel hat-hét százalékát, több százmillió forintot visszaforgatunk a fejlesztésbe. Induláskor az volt a szerencsénk, hogy beletaláltunk a piaci résbe az első vizeletvizsgáló készülékünkkel. Nem volt akkor a piacon olyan kicsi készülék, mint a miénk, amit annak idején a vejemmel és alapítótársammal kifejlesztettünk. Akkor hat hónap alatt meg tudtuk oldani, hogy egy külföldi megrendelő kérésére kifejlesszünk egy készüléket, ma már a rengeteg szabvány, a minőségbiztosítási előírás, emiatt ennyi idő alatt ez ma nehéz volna. A munkánknak csak a fele műszaki fejlesztés, a többi dokumentáció.

Találnak ehhez elegendő jól képzett, nyelveket beszélő kollégát az általános munkaerőhiány közepette?

Sándor: Próbálunk előre menekülni és a fizetéseket úgy emelni, hogy megérje itt dolgozni. A fejlesztők jórészt fiatalok, sokukat az egyetemről vettük fel, és ami igazán itt tartja a kollégákat: érdekli őket a munkájuk. Sokat utazhatnak külföldre is. Szóval nálunk lényegében nincs fluktuáció. Amióta emlékszem, talán pár fejlesztő srácot vitt el tőlünk a konkurencia, abban az időben, amikor ránk szállt egy fejvadász. Külföldre tudomásunk szerint egyetlen kollégánk sem ment el.

Hogyan díjazzák a cégnél az innovációkat, a fiatal kollégák kreatív ötleteit?

Gabriella: Ha valakinek támad egy szabadalmaztatható új gondolata, akkor a cég bejegyezteti, azzal, hogy a kolléga a feltaláló, vele pedig személyesen megállapodunk a díjazásáról. A nagy fejlesztőcégeknél ez bevett módszer.

Sándor: Pár éve az egyik mérnökünk agyából pattant ki a kisebb vizeletvizsgáló gépünk ötlete: ez pont ugyanazt tudja, mint a nagy gépünk, de nem automata. És nem 8–10 millió forint az ára, hanem az ötöde. A laborautomatához képest az a lényeges különbség, hogy ebbe kézzel kell beadagolni a vizeletet. Egy régi megrendelőnk rendelt belőle kapásból évi kétezer darabot. Kettőt csuklottunk hiszen ez új üzem beruházását tette szükségessé, de megvalósítottuk. A vevő, aki állatorvosi célokra használja, annyit kért, hogy ne a gép tetején legyen a gomb, nehogy véletlenül kikapcsolja a macska egy ugrással. Ma már évente háromezer darabot szállítunk ebből a készülékből Amerikába.

Vannak még lefedetlen piaci területek, vagy kénytelenek állandóan új termékeket fejleszteni?

Sándor: A magyar piacot abszolúte kinőttük, a vércukormérőnkből a hazai piaci részünk 70 százalék, 30 százalékot egy távol-keleti gyártó fed le. Pillanatnyilag az exporttermékünk a vizeletvizsgálónk, Nyugat-Európában az utóbbi két évben több mint 400-at adtunk el belőle, miközben a két konkurens cég együtt kevesebb, mint 200-at. A következő nagy felvevőpiacunk Afrika lehet, de néhány év még biztosan kell, hogy megoldódjanak a mostani gazdasági problémák. Több ország piacára már sikerült is bejutnunk, és dolgozik nálunk egy kameruni származású kolléga, aki Budapesten szerzett diplomát, itt is él a magyar családjával, és kitűnően kiismeri magát ezeken a piacokon.

Gabriella: Nagy még a potenciál Kínában is, azt tervezzük, hogy létrehozunk ott egy komoly termelő üzemet, de nem azért, hogy aztán az olcsón előállított termékeket visszahozzuk Európába, hanem azért, hogy helyben értékesítsük a technológiánkat. A kínai belső piacon ugyanis komoly versenyelőnyben részesülnek a Kínában készülő termékek. És Kínában több mint 15 ezer kórház van!

Nem félnek, hogy aztán még könnyebben lemásolják majd a termékeiket, ha Kínába gyártást is telepítenek?

Sándor: Szabadalom védi a fejlesztéseinket, de érdekes módon egy nemzetközi szakkiállításon Kínában valóban megjelent egy hasonló termék, mint a mi küvettánk. Azonnal léptünk, és az volt a legmeglepőbb – úgy látszik, a szabadalmat komolyan veszik Kínában is –, hogy az ottani hatóságok azonnal cselekedtek, és eltűnt a kínai piacról a küvettájuk.

Gabriella: Több mint ötezer vizeletmérő automatánk van már a világpiacon, ezekhez ma 12 automatizált gépsorunkon évi 100 milliós nagyságrendben gyártjuk a küvettákat. Egyetlen készülékkel naponta 150–200 mérés készül, bár elvileg akár óránként is tudna ennyit. Vagyis óriási a tét!

 

 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”