Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

A falunap a magyar Spotify, ha a zenész pénzt is akar keresni

A magyar zenész élőkoncertek és fesztiválok nélkül nem tud nagy pénzeket keresni – ez viszont csak kevesek kiváltsága. Azért is, mert a magyarok alig akarnak fizetni a zenéért, közben a világpiacon a digitális csatornákon több pénzt kerestek tavaly a művészek, mint a fizikai hordozókból – először fordult meg az arány. 

Hol vannak már azok az idők amikor a zeneipar alapja a bakelit volt? A hangfelvételek – legyen az fizikai vagy digitális – felhasználásával a zeneipar ma jóval kevesebbet keres, a teljes bevételi struktúrából ez ma már a kisebb részt teszi ki. Így van ez Magyarországon, ugyanakkor fesztiválországban is produkál furcsaságokat a piac: a hazai hangfelvétel-iparág 15 éves mélyrepülést követően két éve növekszik. Legalább is ez derül ki a ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért zeneipari egyesület átfogó kutatásából, mely a magyar zeneipar eredményeit mutatja be. A tavaly március-november közötti adatfelvételt követően év végén állították össze immáron másodszor az iparági kutatást (ennek megfelelően a 2016-os összesítés alapját a 2015-ös adatok jelentik, a trendek azonban így is egyértelműek, az ArtisJus és a Mahasz felhasznált adatai frissebbek, ezek már 2016-osak).

2015-ben a hangfelvételekből 18,5 milliárdos bevételt realizált a magyar zeneipar – miközben élőzenéből a ProArt becslése szerint 33 milliárd forint folyt be.

Mindezt úgy, hogy 20%-kal kevesebb fizikai hordozó fogyott, a digitális értékesíts ugyanakkor szépen megugrott, 40%-kal nőtt ez a szegmens. Azt így sem mondhatjuk, hogy a magyarok hajlandóak lennének fizetni a zenéért: a két csatorna összesen 10%-át sem adja az iparági bevételeknek. A hangfelvétel-bevétel nagy része ugyanis csak közvetve, vagy nem is a fogyasztóktól származik: a rádiós, televíziós játszások, a hipermarketek háttérzenéje mellett az üreshordozói-díj is ide tartozik (utóbbit átalány formában az adathordozót gyártó cégek fizetik, hiszen azok vevői magánmásolatokat készíthetnek zenei művekről is).

proart_02

Az üres hordozók utáni kompenzáció a ProArt adatai szerint 7,2 milliárd volt 2015-ben, vagyis több mint négyszer annyi folyt be innen az iparágba, mint a fizikai – és digitális hangfelvétel-értékesítésből együttesen. Vélhetően ez is kellett ahhoz, hogy a hangfelvételekhez kötött bevételek növekedni tudtak az elmúlt években (hatékonyabban szedik be ezeket).


bakleitkiralyÚjra hódít a bakelit – egy cseh úriember milliárdokat kaszál rajta 

Bár a bakelit utáni sóhajtozással kezdtük cikkünket, a lemezeknek koránt sem áldozott le. Itthon is érezhető az a trend, ami nyugaton is felfutóban: a vinyl egyre népszerűbb, úja virágkorát éli. És ennek a leginkább egy cseh üzletember örülhet, aki még mindig 91 éves édesapjával él szülőházában, és aki egymaga kezében tartja a világ bakelitlemez-piacát. A milliárdos Zdenek Pelc 2011-ben csak 6 millió bakelitot adott el, tavaly már 24 milliót. És ez nemcsak a retró miatt megy ennyire. A bakelit a digitalizált világban a minőségi zene szinonimája lett, Lady Gaga és Madonna is Pelc úrtól rendeli a limitált szériás, egyedi kiadású korongjait – amik milliókat érhetnek pár múlva a rajongóknak. (Zdenek Pelc történetét tavaly, a Forbes – A világ milliárdosai c. különkiadásunkban írtuk meg).

A ProArt által összesített adatok szerint a bakelit piaca Magyarországon 2015-ben megint átlépte a 100 milliós értékhatárt.

proart_01_vinyl

Adatok: ProArt


Nagyszínpad, nagyszínpad! – nem véletlenül 

A digitális csatornák – XXI. század ide vagy oda – egyelőre a magyar zenészek számára nem jelentenek életbiztosítást. Főleg azért nem, mert a videómegosztó-oldalak jóval kevesebb jogdíjbevételhez juttatják hozzá az előadókat, mint az online, fizetős streaming-szolgáltatók (mint a Spotify vagy Deezer). Ez az ún. értékhézag (valuation gap) komoly bevételkiesés a művészeknek, egyúttal magyarázat arra is, miért preferálják a magyar zenészek az online csatornák helyett az élő fellépéseket.

proart_03

Azt persze így sem mondhatjuk, hogy a digitális csatornákra nem éri meg figyelni, hiszen a fizetős szolgáltatók súlya gyorsan nő – plusz a legújabb generációkat már itt lehet csak elérni (a legnépszerűbb streaming oldalak freemium modellben működnek, vagyis csak plusz- vagy kényelmi szolgáltatásokért kérnek előfizetési díjat). A 2015-ös adatok azért még így is elég siralmasak: a ProArt felmérése szerint

a magyar zenészek a bevételük 3%-át realizálták valamilyen digitális csatornán keresztül.

Innen szép nyerni – és optimizmusra tényleg van ok. Magyarországon elég dinamikusan nő ez a csatorna, évi 7,8%-kal, a nemzetközi major kiadók ezt már érzik is. Az 1,13 milliárdos magyar digitális zenei piac háromnegyede a nemzetközi kiadókhoz köthető ugyanis. Van, hova növekedni – a digitális bevételek világviszonylatban tavaly először haladták meg a fizikai bevételek összegét.

proart_07

A ProArt becslése elképesztő aránytalanságot mutat: ha páreurós Spotify- vagy Deezer-előfizetésért nem is, de a több tízezer forintos fesztiválokra már örömmel áldoznak a magyarok.

A magyar zenészek bevételeinek 40-60%-át teszik ki az élőzenei fellépések.

Ezt a piacot 33 milliárdra taksálja az iparági szervezet, aminek nagyjából a fele jön be a fesztiválokból. Élőkoncertek nélkül ma Magyarországon nem éri meg zenekart fenntartani, és fordítva is igaz: akinek a koncertjeire tódulnak a tömegek, a nagyon is jól meg tud élni a zenéből. A magyar zene aránya (értsd: magyar előadók) nem véletlenül az élőzenében a legnagyobb. Ezzel a dalszerzők is igencsak jól jártak, az Artisjus kimutatása szerint 846 millió kasszíroztak 2015-ben az élő fellépések után.

A ProArt reprezentatív mintán készült kutatása szerint a magyar zenészek 2015-ben átlagosan 25 alkalommal álltak színpadra, ez elég magas számnak tűnik, de azért, mert a top csapatok tényleg rengeteg fellépést bevállalnak (beszédes, hogy a megkérdezettek fele 10 vagy annál kevesebb koncertet adott egy év alatt). A fesztiválok lineup-ján rendre szereplő közönségkedvenc csapatok évi 60-100 koncertet is adnak.

A fesztiválozók nagy része nem fizet jegyért

Noha a tavalyi fesztiválszezonban a piacvezető Sziget rendezvényei rendre rekordészvétellel zárultak, a hazai fesztiválpiacon egyáltalán nem a fizetős, és pláne nem a prémiumfesztiválok dominálnak, a rendezvények 60%-a ingyenes volt tavaly az Artisjus adatai szerint. Ide tartoznak az egy napnál hosszabb rendezvények, nagy részük azért ingyenes, mert turisztikai céllal rendezik meg, a bevételek a helyi szállásadóknál vagy vendéglátóknál, és így közvetve a helyi önkormányzatnál/államnál csapódnak le adó formájában, köszönhetően az élénkebb forgalomnak. Az Artisjus a jogdíjak miatt pontos statisztikát vezet az élőzenei eseményekről. A fesztiválok száma itt meglehetősen magas, főleg a falunapokhoz képest – ez azért is van így, mert a kisebb rendezvényeket is fesztivál kategóriába sorolják, ha az több mint egynapos. Márpedig ilyen, méretében inkább a falunaphoz közelítő eseményből rengeteg van az országban (azért is, mert a fesztivál jó hívószó lett).

A kisebb paprika, kolbász, sör – és pálinkafesztiválok mellé kell az attrakció, különben a belföldi turisták nem mozdulnak meg. Jó példa erre a békéscsabai kolbászfesztivál is, ami az utóbbi években szépen kinőtte magát, a gasztróélmény mellett ma már épp oly fontosak a fellépő sztárzenekarok is.

proart_04

Az Artisjus statisztikájában a többnapos események már fesztiválnak számítanak.

De mennyit költünk zenére?

A ProArt felmérése szerint a magyarok 56,2 százaléka kereken nulla forintot költött egy év alatt zenére, egészen pontosan hangfelvételre (ettől még egy kis jogdíj csoroghatott az előadókhoz, például, ha Youtube-on keresztül hallgatott valaki egy előadót, de itt ugye elég nagy az értékhézag). Ezzel szemben kétharmaduk nyitotta ki a pénztárcáját, ha élő zenéről volt szó, és ötödük 20 ezer forintnál is többet költött zenei eseményekre. A ProArt szerint 5% felett van azok aránya, akik 50 ezer forintnál is többet költöttek arra, hogy élőben láthassák kedvenceiket.

proart_05

 

A fenti statisztika is azt mutatja, a magyar zenei piac legnagyobb része az élő eseményekhez kötődik – a gázsi mellett a fellépők az ilyen események után jogdíjbevételt is kapnak. Mivel ezek beszedése egyre hatékonyabb, így egyre jelentősebb tétel is a bevételek között. A ProArt kutatása szerint, ha ezeket a tételeket is idevesszük, akkor az élőzenei fellépésekhez köthető a magyar zenészek bevételeinek háromnegyede.


Jogdíjak: szűk az elit

Az Artisjus 558 444 különböző zenemű (dal, szám) elhangzását azonosította be és dolgozta fel 2016-ban; ha mindezt egyhuzamban játszanánk le, 4 éven keresztül zenét hallgatnánk éjjel-nappal. Az elhangzások után járó jogdíjakat az Artisjus kifizette a jogosultaknak – így összesen 8,627 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek szerzői, illetve a jogutódok részére. Az elit igencsak szűk, a dalszerzőknél 33-an kerestek 1 millió felett csak a jogdíjakból.

atisjus_2016

Forrás: Artisjus

2016-ban a kifizetések során összesen 15 563 magyar szerző és jogutód részesült jogdíjban. Ahogy az alábbi jogdíjpiramisban is látszik, 1279 dalszerző (illetve örökös) keresett legalább havi 50 ezer forint jogdíjat a tavalyi évben.


 

proart_06

A fesztiválokon jól futó bandák nem panaszkodhatnak a fizikai hanghordozók eladásából származó jövedelemre sem, noha ennek a csatornának a jelentősége nagyot csökkent, a bevételek (átlagosan) több 30%-a még mindig innen jön be. Ezt a szegmenst a CD uralja a maga 91%-os piaci részesedésével. A CD piac életben tartásához azonban jelentős kedvezmények is kellettek, 44%-os (bizony, jól látják, negyvennégy százalékos) árrés mellett egy compact disk (a fiatalabbak kedvéért szerepeljen így is) átlagos ára 1500 forint volt. Az újra feltámadó bakelit ezzel szemben 4500 forintos átlagáron éli reneszánszát.

A ProArt teljes jelentését innen lehet letölteni (PDF).

"Könyvelővel, ügyvéddel legyél jóban!"

Simán Kristóf, a Statzup alapítója