Vida Kamilla a 2025-ös 30 sikeres magyar 30 alatt listánkon szerepelt, de ekkor már évek óta vezette a Partizánon az egyik legnézettebb hazai politikai műsort, a Vétót. Idén jelent meg a Konstruktív bizalmatlansági indítvány utáni második verseskötete, a Demográfiai csúcs. Ma már inkább költőnek tartja magát, mint szerkesztő-műsorvezetőnek, de a NER bukása és Ruff Bálint miniszteri kinevezése után is a politikai újságírásban képzeli el a jövőjét: következő nagy feladatát az új rendszer megalakulásának dokumentálásában látja. Interjú.
A 30/30-as listánk 2025-ös évfolyamában itt írtunk Kamilláról.
Forbes.hu: Ma két dolog történt. Eljegyeztek, és kurta lejáratóvideót készített rólam a kormánypropaganda – ezt írod új köteted, a Demográfiai csúcs egyik versében, a Naplójegyzetben. Valódi bejegyzés?
Vida Kamilla: Nem valódi, a vers csupán a naplóformát igyekszik reprodukálni. Nem is én vagyok a lírai én. Az persze igaz, hogy saját, valós tapasztalataimból gyúrtam a beszélőt, és a versek szerzőjét az idő tájt Deák Dániel bevágta egy megafonos videóba.
Milyen gyakran merítesz verseidben a saját életedből? Törekszel rá, hogy valamennyire eltávolodj a valós karakteredtől?
Szerintem nehéz lenne nem abból merítenem, ami éppen átfolyik rajtam, megtörténik velem. Az viszont fontos, hogy – főleg a Naplójegyzetnél – nem azt írom le, ami éppen eszembe jut. Szövegként is dolgozni kell vele ahhoz, hogy ne egy öncélú valami, hanem mások számára is esztétikailag értékelhető tartalom legyen. Itt jön a magamtól való eltávolítás, ami nyilván nehéz, de a szakmánk lényege.
Fontos gyakran gondolni arra, hogy nem magunknak, hanem a nyilvánosságnak írunk. Ha másoknak is meg akarok mutatni egy verset, akkor nem az a lényeg, hogy Vida Kamilla éppen szomorú, hanem hogy ebből a szomorúságból valami olyat tudjak összegyúrni, ami más életében is rá tud világítani egyes dolgokra.
A Demográfiai csúcs viszonylag bő időperiódust ölel fel, 2021 és 2026 között írtad a verseket. Szerinted mi a kötet közös nevezője?
Az alap kérdésfelvetés talán az, hogy elkésett-e a mi generációnk. Követtünk-e el hibákat, és ha igen, milyeneket? Máshogy kellett volna bizonyos dolgokat csinálni? Egyáltalán kijöttünk-e a világmegváltási korból? Pont abban az időszakban vagyok, amikor körülöttem az emberek letelepszenek, családot alapítanak, és azok a lázadó hangok, hogy hogyan változtassuk meg a világot, megszelídülnek. Máshova kerülnek a hangsúlyok.
Korábban azt írtad, a Demográfiai csúcs azzal is foglalkozik, hogy „a szülővé válás értelmezhető-e politikai menekülőútként”. Pontosan mit értesz ez alatt?
Pár évvel ezelőtt olvastam Dezső András Portik Tamásról szóló könyvét. (Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása – a szerk.) Mindig nagyon érdekeltek azok a részek, ahol azt érinti, hogy Portik apaként, a saját gyerekei viszonylatában miket csinált. Nagyon érdekes dolog szerintem, hogy bár az embernek van egy alvilági élete, megmarad a szülői szerepe is, amiben meg kell felelnie, és amiben alá kell rendelnie magát, még akkor is, ha ez konkrétan a részéről nem úgy történt meg teljesen, mint egy átlagos ember életében.
Sok gyerekes ismerősöm mondta nekem, hogy ebben az életszakaszban valójában már nem az számít, hogy te mit akarsz: az ember egyszerűen már nem magáért felelős, hanem valaki másért.
Ez a dilemma érdekelt abban az értelemben, hogy például amikor arról beszélgetünk, milyen országot akarunk, szülőként már nem a saját érdekeink, hanem a gyerekeink mentén festjük le az elképzelt, ideális ország képét.
Idén jelent meg Vida Kamilla második verseskötete, a Demográfiai csúcs a Magvető Kiadó gondozásában. Fotó: Ránki Dániel/Forbes
Nagyon érdekes ez a magyarázat, azért is, mert amikor én olvastam ezt a sort, nem ez a gondolatmenet jutott eszembe, hanem az, hogy a politika nyomasztó hatása elől jelenthet-e menedéket egy szülői szerep.
Szerintem a versek kevésbé foglalkoznak azzal, hogy tudja-e zavarni az embert a politika. A közös gondolat bennem inkább az volt, hogy valahogy egyértelműbb feladat másokért tenni, mint magunkért. Könnyebb nem annyira kegyetlennek lenni, őszintén törődni.
Azért is hangsúlyoztam ki ezt a motívumot, mert az elmúlt hetek közéleti eseményei után felmerülhet, hogy bennünk marad-e a megszokottá vált menekülésérzet.
Ezt nem tudhatjuk. Nézd, az igaz, hogy mindamellett, amiről az előbb beszéltem, ez a kötet arról is szól, mi történt ebben az országban az elmúlt években.
Ezt a könyvet most kellett megírni, mert olyan történelmi tapasztalatokat lehetett benne rögzíteni, amire valószínűleg nem lesz újra alkalom az életünkben.
Nem nehezíti a témaválasztásaidat, az elvonatkoztatást, hogy a mindennapjaidat a közélet körforgásában töltöd a Partizánnál?
Már akkor is hasonló dolgokról írtam, amikor nem dolgoztam a mostani munkakörömben. Nem tudom egyébként, hogy a jövőben is ez lesz-e a fő témám. Költészetileg mindig is azt gondoltam, hogy engem Magyarország érdekel, az itteni kérdésekről és problémákról írok. Persze, a munkámból fakadóan is érnek ezek az impulzusok, de hát mit csináljak? Ez foglalkoztat.
Mi a komfortosabb jelenleg? Költő, műsorvezető-szerkesztő – vagy műsorvezető-szerkesztő, költő?
Általában a költőt szoktam előre sorolni. Bármennyire is szeretem a munkámat, a költőség az univerzális szenvedélyem. Azt érzem, ez semmilyen körülmény között nem vehető ki a személyiségemből, azóta leválaszthatatlan, hogy belekezdtem. A műsorvezetés és a szerkesztés is nagy szenvedély, de sokkal inkább gondolok rá munkaként.
Beszéljünk akkor kicsit a munkádról. A választás óta nem szerepeltél a Partizánon, mi következik most neked? (Az interjú a csatorna egyszázalékos kampányának május 20-i záróközvetítése előtt készült, ahol Kamilla már készített interjúkat – a szerk.)
Továbbra is ott szeretnék lenni, ahol vagyok, csak úgy döntöttem, hogy tartok egy szünetet. Szerintem nagyon fontos feladatom, hogy gondolkodjak arról, mi történt április 12-én, ehhez pedig szükség volt most egy lelassulásra.
Kifejezetten veszélyesnek tartom, ha az ember csak szerepel, beszél és beszél, és egyszerűen nincs ideje gondolkodni.
De nagy dolgok nem változtak, továbbra is az érdekel, ami eddig. A következő nagy feladatomnak azt tartom, hogyan lehet dokumentálni azt, ahogyan egy új rendszer születik.
A NER-rel együtt vége lett a Ruff Bálint és a te neveddel fémjelzett Vétónak is. Neked mikor derült ki, hogy eljött a lezárás? Hogyan élted meg a folyamatot?
A terv eleve az volt, amit Ruff Bálint a műsor kezdetekor megfogalmazott: ő a 2024-es európai parlamenti választásokig maradna, és utána gondoljuk át, hogy van-e értelme folytatni. Ő is abban volt, amit az előbb említettem, hogy nem jó, ha az ember állandóan csak beszél és beszél, emiatt voltak beépítve pontok, ahol megállhatunk, gondolkodhatunk. Én azon a nyáron azt mondtam, hogy szerintem most kezdi a műsor igazán megtalálni formáját, ezért érdemes lenne folytatni.
Ott akkor abban maradtunk, hogy rendben, megyünk tovább, de be fogjuk fejezni legkésőbb 2026 áprilisában. Egyszerűen muszáj beépíteni határvonalakat, nem jó, ha egy dolog a végtelenségig megy. Szóval én már régóta tudtam, erre számítottam, hogy idáig fog tartani.
Vida Kamilla: „Kifejezetten veszélyesnek tartom, ha az ember csak szerepel, beszél és beszél, és egyszerűen nincs ideje gondolkodni.”
Viszont volt olyan adás is – élő közönség előtt –, ami elmaradt.
Igen, Ruff Bálint miniszteri megbízása miatt hozta ezt így a történelem. Neki már nem az a feladata, hogy ebben a műsorban szakértő legyen.
Te mikor tudtad meg, hogy ő lesz a miniszterelnök jobbkeze?
Aznap, amikor a bejelentés volt.
Nem suttogtak előtte erről a folyosón?
