Csak úgy lazán bemondani, hogy összeomolhat a gazdaság, elsőre igazán vakmerőnek tűnik. Sajnos nem az, hanem egyszerű gazdasági törvényszerűség, amely a jelenlegi piaci árakból indul ki, nem holmi vészforgatókönyvekből.
Ahhoz képest, hogy jelen állás szerint kemény recesszió társulhat a brutál inflációhoz (Zsiday Viktor írása mellé Madár István elemzését ajánlom), egész stabil a tőzsde és tartja magát a forint. Arról nem is beszélve, hogy a köztudatba ebből még nem ment át sok, az emberek többsége mintha próbálná kiélvezni a nyári nap utolsó sugárát és legfeljebb az infláción szörnyülködik.
Pedig ha csak egyetlen bemenő adat egyértelmű hatásait vizsgáljuk, akkor van ok az aggodalomra.
Az európai gázár olyan szintre emelkedett, ami – feltételes mód nélkül leírható –, hogy komoly válságot okoz. Legjobban az olyan országokat üti meg, amelyek súlyosan gázfüggők.
Ha már a GDP több mint 5 százaléka arra megy el, hogy kifizessük a gázt, akkor ezt valahonnan pótolni kell.
Ha egy hónap alatt költ annyit az állam az importgázra, mint korábban egy év alatt, akkor a külkermérlegünknek annyi, ez pedig a forintot is dönti. Ez tiszta sor.
Megszorítások: a lakosság vagy a cégek fizetnek majd?
Mára a gázár majdnem duplázódott ahhoz képest, amikor a rezsicsökkentést felpuhították és az átlagfogyasztásra korlátozták. Tehát ha az átlag feletti árat a jelenlegi duplájára növelik a lakosság számára, még akkor is egyre növekvő gigantikus teher az állam számára a kedvezményes rész és a piaci ár közötti különbség kiperkálása. Ezt nem lehet kibekkelni a nélkül, hogy máshol szigorítanának, csak az a kérdés, hogy a lakosságot, vagy a vállalatokat próbálják terhelni. Előbbivel a lakossági fogyasztás zuhan be plusz dől sok hitel, utóbbira pedig sok tér már nincs, hiszen a gázár önmagában tömegesen késztetheti a cégeket leállásokra, miután kiszámolják, hogy csak durva veszteséggel tudnának tovább működni.
Magyar szemmel nézve a kiszolgáltatottság a legijesztőbb, igazából nincs mit tenni.
Energiatakarékosára ösztönözni, meg alapanyagbeszerzést diverzifikálni korábban kellett volna, most már csak nézhetjük, ahogy a szar a nyakunkba ömlik.
Moszkva elérte, amit akart?
Rövid távon ugyanis nyertek az oroszok. Az Ukrajna megtámadására adott uniós reakcióra, a szankciókra úgy reagáltak, hogy az energiafüggőségükkel kezdték szorongatni Európa tökeit és sikerült is a számukra legoptimálisabb szintre pumpálniuk a gázárat. Tartós hiány van, e mellé játszanak ügyesen a szállítandó mennyiséggel, kommunikálják a várható további áremelkedést és a gázpiac tényleg pánikol. Az oroszok keveset akarnak szállítani nagyon drágán.
Ezzel egy-két évig simán sakkban tudják tartani a Nyugatot úgy, hogy közben a bevételeik is megmaradnak a gázból.
Sokkal kevesebbet szállítva jutnak jelenleg nagyobb összeghez, mint a válságot megelőzően. Miközben a rájuk kivetett szankciók csak több év alatt hatnak, a háborút még tudják finanszírozni és messze a gazdaságuk összeomlása.
Amíg pedig így állunk, Magyarország fizet a gázért, mint a katonatiszt. Annyit, amennyire Putyin csapata feltudja machinálni az árat. Mert a kamupropagandával ellentétben mi is világpiaci árat fizetünk. Most pedig eljött az a helyzet, hogy a nyugat felismerte a veszélyt, Európa megpróbál tenni valamit a rendkívül szorult helyzetében, a magyar kormány pedig miközben Putyinnal kokettál, kénytelen annak szurkolni, hogy ha már önerőből semmit se tehetünk, majd az uniós összefogás letöri az energiaárakat és megment minket a gazdasági összeomlástól.
EU-s alapértékek vs. száguldó gázár
A komoly harci feladat adott és az elmúlt napok hírei szerint a felismerésig már kezdenek eljutni a politikusok is. A probléma az, hogy az energiahordozók árának mérsékléséhez nagyon úgy tűnik, hogy bele kell nyúlni a piacba. Ha a tőzsdei gázár az orosz érdek mentén alakul, akkor máshogy kell meghatározni a piaci árat. Ez helyből ellentétes az EU alapértékeivel, de ezt felülírja, hogy itt most valódi háborút folytató külső ellenség jelent még sokkal nagyobb veszélyt – és nem csak az unió értékeire.
Természetesen fogalmam nincs, hogyan és milyen gyorsan lépnek az uniós államok, mit bírnak kitalálni, de valamiféle ársapka, fix áras közös gázelosztás körvonalazódik (szeptember 9-én tartják a csúcsot, amin döntés születhet). Amiből lehet, hogy nem jut mindenkinek az utolsó ipari fogyasztóig és
amibe egy csomó konfliktus van kódolva már csak a tagországok eltérő helyzete miatt is.
Az osztrákok mondják is, hogy ők ugyan miért fizetnének magas áramárat, ha egyszer megtermelik maguknak olcsón a vízierőművekkel, ne függjön a gázártól az áramár.
Itt tartunk most, sorsdöntő hetek következnek. Szemünk a gázáron legyen és reménykedjünk, hogy Európa felpörögjön, összefogjon és hatásosan lépjen a kritikus helyzetben.
