Startup tanácsadókat tömörítő weboldalt indított Somogyi Tibor, aki felkerült a Forbes idei 30/30-as listájára is.
Somogyi Tibornak nem a matematika volt a kedvence, ezért külön tanárával elindították az EasyMaths weboldalt, ahol érthető videókkal próbálják a matektól rettegő diákoknak közelebb hozni ezt a tárgyat. A 27 éves vállalkozó azonban itt nem állt meg, két éve nonprofit alapon mentorál vállalkozást tervező fiatalokat (Mentorship), pár hete pedig elindította a Startuptanacsadas.hu oldalt, ahova hasonló fiatal vállalkozókat gyűjtött, mint maga. A tagok maguk is vállalkozók, és különböző területekről érkeztek. A tanácsadás fókuszálhat egy konkrét területre, de több éve működő vállalkozás esetében lehet komplex is.
A szolgáltatás lényege, hogy a vállalkozni akaró egyén, startup vagy kkv egy húsz fős szakértői gárdából választhat magának tanácsadást. Kiválasztja és kifizeti a honlapon a szolgáltatást (tanácsadásonként 40 ezer forintot, ami egy-két órát jelent), és okosodik. Tibor szerint új jelenség, hogy a multicégek is élénken érdeklődnek a startupok működése iránt, sok esetben egy nagy cégen belüli startup indítása is jó modell lehet.
Tibor pár száz ezer forintból és tíz éves kapcsolatrendszeréből indította az oldalt, a tanácsadói díjakból jutalékot kap majd.
A csapat workshopokat is szervez Start it up! néven, az elsőre már lehet jelentkezni.