„A puha landolás esélye valószínűleg csökken és senki se tudja, hogy ebből recesszió lesz-e és ha igen, ez a recesszió mekkora lesz.” Ez az őszinte mondat szerdán este hagyta el Jerome Powell amerikai jegybankelnök száját, miután az általa vezetett Fed harmadszor emelte zsinórban 75 bázisponttal az irányadó kamatot. Sajnos pontosan ugyanez érvényes a magyar gazdaságra is.
A kijózanodás hetén vagyunk túl, de nem lenne túlzás a pofára esés hetének se nevezni. Érvényes ez Amerikára és Magyarországra is.
Még a hétvégén is a Fed által kiváltott tőzsdei zuhanásról szólnak a szalagcímek az amerikai pénzügyi sajtó egy részében, pedig Powellék pontosan azt csinálták, amiről eddig beszéltek és pontosan ugyanazt is mondják már hónapok óta. Addig emelik a kamatot, amíg le nem törik az inflációt, akkor is, ha ez mindenkinek fáj. A Wall Streetnek, a háztartásoknak. Csak ezt a piac eddig nem hitte el. Most kezdi.
Persze korábban láttunk arra is példát többször, hogy az első piaci esésre, vagy a gazdaság minimális elgyengülésére a Fed hirtelen berezel és elkezd lazítani, megnyitja a pénzcsapot. Powell is bohócot csinált már magából azzal, hogy tavaly hosszú hónapokig időlegesen megugró inflációról beszélt és ennek megfelelően cselekedett. Ehhez képest tart most a szilárd eltökéltsége, tehát valahol az se meglepő, hogy a piac egy része egy nem annyira rossz inflációs adat nyomán rögtön arra spekulált, hogy bármit is mondhat a Fed, úgyis be fog lazulni. De ezúttal, eddig nem tette.
Így aztán a kötvénypiac elkezdte beárazni a tartósabb inflációt, a tartósabban magas kamatszintet, ami igen kedvezőtlen a részvénypiacnak is. Ez péntekre kritikus technikai szintekre tolta le a vezető részvényindexeket is, ezekkel jöhet nagy küzdelem a következő napokban. Ha áttörnek lefelé, akkor nehéz lesz megállítani őket.
Eközben Magyarországon a pénzügyminiszter kisegítette az elemzőket egy szép nagy recessziós bemondással. Kis személyes mellékzönge: a héten dolgoztam a magazinban megjelenő negyedéves makroösszefoglalón (az októberi Forbes természetesen szerdától a standokon) és annyira széttartó és bizonytalan prognózisokkal még sose találkoztam, mint most. Sokatmondó az is, hogy a portfolio.hu elemzői felmérésében a szokásoktól eltérően név nélkül szerepelnek a szakértők, mert a prognózisok jó része épp felülvizsgálat alatt áll. A lényeg, hogy drasztikusan romlottak a kilátások, de ezt nagyon nehéz most számszerűsíteni.
Varga Mihály viszont megtette. Az elemzők óvatosan addig jutottak, hogy nem tudnak kizárni negatív GDP-változást 2023-ra (a konszenzus +0,6 százalék), a pénzügyminiszter Közgazdász Vándorgyűlésen bemutatott prezentációjában négy egymást követő negyedévben vár gazdasági hanyatlást, az idei negyedik negyedtől 2023 harmadik negyedévéig. Ez biztos recesszió jövő évre.
Az elmúlt fél év alatt a 2023-as növekedéssel kapcsolatos várakozások 4 százalékról zuhantak le nullára, ami pedig az inflációt illeti, idénre 8-ról 14 százalék körülre ugrott a várakozás, jövő évre pedig márciusban még 4-5 százalékot várt a piac és az MNB is, most a piacon 10-15 százalék között mozognak a becslések. A Varga-féle prezentáció alapján a pénzügyminiszter inkább a sáv tetejével számol, a jegybank friss előrejelzése pedig a héten érkezik az inflációs jelentés formájában.
Jön a tökéletes vihar
Szépen kezd az angolból átszivárogni a magyar pénzügyi sajtóba is a perfect storm kifejezés, amit kézenfekvő tökéletes viharként fordítani, de esetünkben a szarvihar talán jobban kifejezi a helyzetünket. Mert igaz, hogy sok tényező összejátszik ellenünk és többre nem is igazán van ráhatásunk (mindenekelőtt a háború, az energiaár-robbanás és az aszály), de a full gázfüggőség mégis csak a magyar kormányok sara, ahogy az is, hogy 30 éve képtelenek kitörni a prociklikus gazdaságpolitika bűvköréből. Ezt volt képes a mostani kormány hathatós jegybanki segítséggel kimaxolni a még élénk gazdaság túlpörgetésével, az ész nélküli választási pénzszórással. Így aztán most megint ott állunk meztelenül abban a bizonyos viharban, nullához konvergáló költségvetési mozgástérrel az élénkítésre.
Az már biztos, hogy az égbe szálló energiaszámlák miatt jön a vállalati csődhullám, de fogalmunk nem lehet, hogy mekkora. Azt se tudja senki, hogy milyen arányban nem tudja majd fizetni a lakosság a rezsiszámlákat.
Reménykedhetünk, hogy az európai piaci gázár tovább csökken és akkor picit lefelé is mozdulhat a következő megállapításkor a rezsicsökkentett limit feletti fogyasztás után fizetendő ár.
A háború lezárása rövid távon teljesen valószínűtlen, a legnagyobb kérdés a gazdaság alkalmazkodása az új helyzethez. Reális forgatókönyvvé kezd válni, hogy brutálisan nehéz telünk lesz, de a drasztikus fogyasztásszűkülés és a munkanélküliség megugrása jövő tavaszra túllendíti az inflációt a csúcson, ősztől pedig elkezdünk kimászni a recesszióból. Jobbat már kár várni, örülhetünk, ha ennyivel megússzuk.
