Hihetetlen hullámvasút volt az elmúlt két év a légitársaságok számára, de a Wizz Air repülési teljesítménye idén már 40 százalékkal meghaladja koronavírus előtti szinteket – nyilatkozta Váradi József, a fapados légitársaság vezérigazgatója a Trend FM-nek adott rádióinterjúban. A Wizz Air-vezér szerint a koronavírus után már felkészültebben tudtak reagálni az orosz-ukrán háborúra.
A februárban kitört háború kapcsán Váradi elmondta, hogy a kezdeti hatások voltak erőteljesek:
- az első két hétben a háborús zóna közelében lévő országok forgalma visszaesett;
- az Oroszországba és Ukrajnába induló gépeket pedig más piacokra kellett áthelyezni.
Négy repülőgépük egyelőre Ukrajnában ragadt (három darab Kijevben és egy darab Lvivben), de távolról is folyamatosan ellenőrzik az eszközöket, amik továbbra is sértetlen állapotban vannak. A repülők hazahozatala azonban csak akkor lesz lehetséges, ha valamilyen rés támad a légtérzáron, akár egy fegyverszünet által.
A jövő szempontjából már sokkal jelentősebbek lesznek a háború következményeként fellépő inflációs hatások, amik a szolgáltatások áraiba begyűrűzve az utazási hajlandóságot is befolyásolhatják. A Wizz Air vezérigazgatója szerint ugyanakkor ez nem fogja hátrányosan érinteni cégét, mivel:
- az emberekben van egy alapvető vágy az utazásra, ami nem fog eltűnni
- a magas jegyárak láttán a legolcsóbb ajánlatokat keresik a piacon
- amit a Wizz Air tud nyújtani Váradi szerint.
A rádióinterjúban szóba került a diszkont légitársaság legújabb, máltai leányvállalata. A negyedik Wizz Air-cég megalapítását Váradi többek között az ország kedvező iparági szabályozásaival indokolta.
A Wizz Air-vezér arról is beszélt, hogy a mögöttük lévő két év milyen üzleti hullámvasútra helyezte a társaságot:
- A koronavírus-járvány berobbanásakor, 2020 áprilisában 3 százaléka repült a Wizz Air-gépeknek,
- 2020. augusztusban visszamentek 80 százalékra,
- majd novemberben újra 10 százalékra estek vissza.
- 2021 nyarán ismét 100 százalékra emelkedett a repülési teljesítményük,
- 2022 tavaszára pedig már 140 százalékos szinten teljesített a légitársaság a 2019-es, koronavírus-válság előtti szinthez képest.
Az interjú végén szóba került a Váradi nemrégen bezárt boros befektetése, a Bar:24 online borwebshop, ami másfél éves működés után áprilisban húzta le a rolót. A koronavírus-járvány idején nem voltak rendezvények, az éttermek zárva voltak, ekkor találta ki az online borkereskedő platform ötletét. 60-70 bormárkát értékesítettek a járvány alatt. „Ahogy elmúlt a koronavírus, lehetett látni, hogy ennek az ötletnek megvannak a határai. Azzal, hogy a Bar:24-et bezártuk, csak annyi történt, hogy visszatérünk az eredeti fókuszra, a Juliet Victor termékeinek hagyományos értékesítési csatornáin keresztül történő eladására” – kommentálta döntését az üzletember.
Váradi a Forbes legfrissebb milliárdoslistája szerint Magyarország 46. leggazdagabb embere, vagyonát 36 milliárd forintra becsültük. A 100. magyar Forbes 100 selfmade magyar listájának címlapos szereplője.