Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Negyven év szünet után, péntek éjjel kijön az új ABBA-album, aztán indul a turné – avatárokkal

Bár 1982-ben szakítottak a tagok, az ABBA nem a múlté: közel negyven év után új stúdióalbumot készítettek, sőt koncertet is tartanak – a zenészek digitális verzióival, ahogy ők nevezik, Abbatarokkal.

A svéd banda népszerűsége az 1990-es években újra feléledt, nagyrészt a Mamma Mia! című musicalnek köszönhetően (amiből aztán film is lett Meryl Streep és Pierce Brosnan főszereplésével), illetve olyan sikeres filmekben is felbukkantak ABBA-zenék, mint például a Muriel esküvője és a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai.

„Több ABBA jutott a világnak az elmúlt húsz évben, mint az előző húszban” mondta Benny Andersson, az ABBA tagja a CBS Newsnak. „Kicsit furcsa! Boldog és hálás vagyok.”

Csaknem negyven évvel a feloszlás után a zenekar újra összeállt, és egyedülálló koncertet tervez. A The New York Times szerint a bandatagok Abbatars néven szerepelnek majd – 1979-es énjük digitális változatai lesznek.

Az ABBA hivatalos Facebook-oldala szerint a Voyage, az ABBA kilencedik albuma, amely az 1981-es The Visitors folytatása,

helyi idő szerint november 5-én éjfélkor jelenik meg.

Az album tíz új dalt tartalmaz, köztük az I Still Have Faith in You címűt, amely a banda újraegyesüléséről szól – számolt be a CBS News. A számhoz készült videoklipet szeptember óta 26 millióan nézték meg a YouTube-on.

„Olyan dalszövegeket igyekeztem írni, amikbe bele tudtam foglalni néhány gondolatomat az elmúlt negyven évről, persze hozzáadva egyfajta mélységet, ami az életkorral együtt jár”– mondta az ABBA szövegírója, Bjorn Ulvaeus. 

Az ABBA 2018-ban kezdte el az album készítését, és ezt követően nem tervez több zenét kiadni, annak ellenére, hogy volt két befejezetlen dal, amely nem került fel az albumra – írta a The Guardian.

Az ABBA és a virtuális valóság

Az új album megjelenése mellett az ABBA jövőre egyedülálló, virtuális térben tartandó koncertet is tervez.

A show ötlete öt évvel ezelőtt merült fel. Az Abbatarok létrehozásához kellett egy háromezer férőhelyes londoni aréna, egy tíz fős élőzenekar, meg persze a George Lucas által alapított Industrial Light & Magic vizuális effektusokkal foglalkozó cég. 

A produkció életre keltéséhez az ABBA egy öthetes motion capture felvételen vett részt, ahol 160 kamerával dolgoztak. A zenekar tagjai szűk, szenzorokkal borított öltönyöket viseltek, hogy minden mozdulatukat rögzíteni tudják.

Ezt követően egy öregedés-visszafordító szerkesztési eljárást alkalmaztak a felvételen az 1979-es digitális avatárok létrehozásához.

Az Abbatar-koncert 2022. május 27-én a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban lesz látható, írta az amerikai Forbes.

Az albumot és a koncertjegyeket az ABBA honlapján árulták, a nagy kereslet miatt korábban összeomlott a weboldal. A lemez Magyarországon is előrendelhető egy ideje, 4500 forintot kérnek érte.

Oszd meg!