A Játszóház Projekt játékmesterei hétről hétre emberek tucatjait hozzák össze kocsmákban, hogy egész este társasjátékozzanak. Járnak hozzájuk egyetemisták, egy-egy munkanap után megfáradt céges csapatok, itt élő külföldiek, de szívesen tartanak céges csapatépítőt is azoknak, akik már kipróbálták a paintballt, a közös főzést és a szabadulószobákat.
Aki az elmúlt években gyakran fordult meg a Müsziben, a Gólyában vagy a K11-ben, biztos, hogy előbb-utóbb összefutott a Játszóház Projekt nyuszis pólós játékmestereivel, ahogy épp játékszabályokat magyaráznak néhány fős csapatoknak, vagy társasjáték-tornyokkal egyensúlyoznak az asztalok között. Egy játszóházas eseménynek kicsit mindig olyan feelingje van, mint a „bemegy a … a kocsmába” típusú vicceknek, egy átlagos estén tucatnyi seriff, varázsló, orvos, indián, király, földműves, felfedező, aranyásó, kutató, vállalatvezető és lovag csap össze egymással.
Nehéz nem észrevenni, hogy társasozni egyre menőbb. Nemcsak a gombaként növő társasjáték-kocsmák bizonyítják ezt, hanem a legnagyobb társasjáték-kiadók és -forgalmazók bevételei is: a Gémklub már 2016-ban elérte az egymilliárd forintos árbevételt, a Piatnik évek óta 0,85 és 1 milliárd forint között végez (2017-ben 1,03 milliárd forintos bevételük volt), de 746 millió forintos bevételével nem panaszkodhat a Reflexshop Kft. sem (2014-ben még csak 152 millió forinttal zártak).
„Azt gondolom, hogy mi nemcsak ráültünk erre a hullámra, de hajtjuk is – mondja Sághy Balázs, a Játszóház Projekt alapítója. – Évi húszezer ember fordul meg a rendezvényeinken, óriási húzóereje van ennek a piac számára.”
A legújabb legális tudatmódosítószer – a Játszóház csapata nem szerénykedett, amikor az induláskor kitalálták szlogenjüket. „Arra szerettünk volna reflektálni, amikor egy társasjáték annyira beszippant, hogy órákon keresztül nem tudsz a külvilágról. Amikor csak abban a világban létezel, amiben játszol, és annak a csapatnak a fejével gondolkozol, akikkel vagy – mondja Balázs. – Az igazán jó játékok mind képesek erre, ezért gondoltuk, hogy kicsit tényleg olyanok, mint egy tudatmódosító.”
Sághy Balázs és Fülöp / Fotók: Sebestyén László
Mint sok jó ötlet, ez is egy nappaliból indult. Balázs megunta, hogy egyetemista barátaival folyton az a program, hogy hétvégén elmennek inni. Szeretett volna olyan programot kitalálni, ami nem csak a piálásról szól, a nagybátyjától kapott társasjátékokkal kezdte szórakoztatni a barátait. „Akkoriban én sem voltam benne a társasozásban, ismertem mondjuk tíz modern társasjátékot. Mi is játszottunk a családdal Monopolyt meg Activityt, de nyilván a haverokkal nem ezt játszottuk, dixiteztünk, bangeztünk, catanoztunk, tikaloztunk.”
Sörözni azért sörözgettek játék közben is. „Nem antialkoholisták klubját akartam, csak azt, hogy ne ez legyen a lényeg” – mondja. A társaság hamar 30–40 fősre duzzadt, kinőtte a nappalit, közben a játékok száma is egyre gyarapodott.
Módosult a helyszín, a helyszínnel pedig módosult a cél is. Kocsmákban, szórakozóhelyeken kezdtek el játszani, saját maguk szórakoztatása helyett pedig azt szerették volna, ha minél több embert megismertetnének a társasozás örömével. Nem ők voltak az egyetlen társasozós klub, de úgy látták, a legtöbb ilyen közösség nem nyitott kifelé, inkább azokat célozta, akik már komolyan benne voltak a társasjátékok szubkultúrájában.
„Mi voltunk az elsők, amennyire én látom, akiknek sikerült tömegesen is olyan embereket bevonzani a társasjátékok világába, akik legutóbb Monopolyt meg Ki nevet a végént? játszottak. Akiknek egyáltalán nincs meg, mi az, hogy a modern társasjáték” – mondja Balázs.
Tomboló járványok, elátkozott templomok
Egy játszóházas este pontosan úgy néz ki, ahogy elképzeljük: néhány fős csapatok görnyednek táblákkal, kártyákkal és bábukkal megpakolt asztalok fölé. Ha megjelenik egy új társaság, a Játszóház játékmesterei segítenek nekik játékot választani és elmagyarázzák a szabályokat. Évekig voltak a régi Müsziben és az éppen költöző Gólyában, most Budapesten a K11-ben, Debrecenben pedig a Roncsbárban játszatják az embereket. A belépő 400 forint (diákoknak 250).
Közben megcélozták az itt élő külföldieket is, gyakran tartanak nemzetközi estét, ezeket Couchsurfingen és erasmusos csoportokban hirdetik. Kint vannak a nagyobb nyári fesztiválokon, és megjelentek iskolákban és céges csapatépítőkön is. „Nem nagyon marketingelünk, a programjainkon keresztül megtalálnak minket olyanok, akiket ez érdekel” – mondja Balázs. Voltak már többek között az NI Hungarynél, az Ericssonnál, az SAP-nél, az Isobar Budapestnél, a Balabitnál és a Máltai Szeretetszolgálatnál.
Balázsnál a Játszóház társasjáték-készletének töredéke van csak
„Ahogy idegenek tök jól össze tudnak ismerkedni egy társasjáték mellett egy kocsmában, ugyanúgy kollégákat is marha jól össze lehet hozni ezekkel a játékokkal, főleg a kooperatív játékokkal. Ezekben az a cél, hogy néhány fős csapatban egy közös célért küzdjünk. Ezzel nagyon jól lehet fejleszteni olyan készségeket, amik a munkahelyen szükségesek, miközben baromira élvezik.” A csapatépítő előtt kérnek néhány alapadatot arról, hogy kik mennek (átlagéletkor, nemek aránya, milyen társasjátékokat szeretnek), ez alapján lövik be, milyen játékokat vigyenek. „Nyilván akkor nem azokat fogjuk vinni, amiket ismernek” – nevet Balázs.
Egy-egy ilyen céges alkalommal jól mennek a pörgős, könnyedebb játékok (ilyen például az Escape, ahol egy elátkozott templomból kell kijutni, vagy a Magic Maze, ahol egy törp, egy tünde, egy barbár és egy varázsló rabol ki egy plázát). Egyre népszerűbbek a bonyolultabb játékok is, például a Tiltott Sivatag, ahol a játékosok egy expedíció tagjaiként egy homokkal betemetett várost felfedezve próbálnak megmenekülni a sivatagban, vagy a Pandemic, ahol a játékosoknak együttműködve kell halálos járványok terjedését kell megfékezniük. „A végén pedig úgy álltok fel, hogy épp most mentettétek meg a Földet. Ti hoztátok össze.”
A céges csapatépítőkön eleinte a sötétben tapogatóztak, ma viszont már pontosan tudják, mit csinálnak.
„Biztos vagyok benne, hogy az országban a mi játékmestereink a legfelkészültebbek, akik a legtöbb tapasztalattal rendelkeznek – mondja Balázs. – 4–5 éve emberek tízezreit tanítjuk játszani folyamatosan. Bármilyen csapatnak bármilyen helyzetben tudunk adni valami olyan játékot, amivel jól fogják érezni magukat.”
Bár adná magát, hogy ha egy csapat ennyire otthon van a társasjátékok világában, fejleszthetne saját játékot is, de Balázsékat ez egyelőre nem motiválja. Évente több ezer új társasjáték jelenik meg világszerte, ebből 50–100 darab az, ami tényleg igazán jó. Nem érzik úgy, hogy a világnak még egy százegyedik játékra lenne szüksége, inkább arra koncentrálnak, hogy a maradék százat népszerűsítsék.
Jelenleg 17–18 játékmesterrel dolgoznak, a magot Balázs mellett még öt másik ember, a „kancellária” jelenti, ők döntenek a fontosabb kérdésekben, például hogy milyen játékokat szerezzenek be. A Játszóház Projekt most Balázs egyéni vállalkozásaként működik, de folyamatosan dilemmáznak azon, nem kéne-e felvenniük a céges formát.
„Kereslet van mindenre, amit csinálunk, de az egyéni vállalkozás meg a kft. között akkora ugrás van, hogy onnantól kezdve minden szolgáltatásunkat kétszer annyiért kéne adnunk – mondja. – Például ez azt jelentené, hogy a nagy tömegrendezvényeinkre nem tudnánk 250 vagy 400 forintért adni a belépőt, hanem 500–1000 forintra kellene emeljük az árat. Miközben meg épp az a missziónk, hogy senki se maradjon otthon és maradjon ki a társasjátékozásból azért, mert nincs rá pénze. Szeretnénk, ha ez mindenkinek megfizethető lenne.”
