Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Bryan Angelo // Unsplash

Újabb európai országban indul el az Amazon

Svédországban is elindul az Amazon, írja a Bloomberg.

A portál szerint a webcím amazon.se lesz. A lap felhívja a figyelmet, hogy az amerikai óriás akkor robban be a skandináv régió legerősebb gazdaságába, amikor minél többen próbálják elkerülni a fizikai kontaktust, így az online kereskedelem is soha nem látott magaságokba tör.

Csak az Amazon esetében ez annyit tesz, hogy a cég egy héttel ezelőtt rekordprofitról számolt be, a harmadik negyedévre pedig 93 milliárd dolláros forgalmat jósolnak.

„A következő lépés, hogy teljes kiskereskedelmi hálózatot építsünk Svédországban, és pontosan ezt tervezzük” – mondta Alex Ootes Amazon-alelnök. Hozzátette: a svéd vásárlókat ugyanazokkal a módszerekkel igyekeznek megnyerni maguknak, amikről az Amazon eleve híres – az alacsony árakat, a kiterjedt infrastruktúrát és a gyors kiszállítást emelte ki.

Aki arra kíváncsi, milyen stratégiával érte el Jeff Bezos, az Amazon alapítója, hogy a világ leggazdagabb embere legyen, az alábbi cikkben olvashat az oda vezető útról.

Kép: Bryan Angelo // Unsplash


 

"Hétvégén bármi megtörténhet, szegény dolgozók szoktak is félni, pénteki döntéseink élnek-e még hétfőn"

Kelényi Kolos, Szamos Marcipán