Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Új milliárdos: Melinda Gates máris saját jogon a listán

Melinda Gates 1,8 milliárd dolláros részvénypakettet kapott Billtől, ezzel saját jogon is fent van a Forbes-listán.

Még ki sem mondta a bíróság a válást, de Bill Gates máris a (leendő volt) nejére ruházott egy 1,8 milliárd dolláros részvénypakettet. Ezzel az amerikai Forbes szerint most már saját jogon is van helye a milliárdosok közt, míg Bill vagyona ugyanennyivel csökkent, de az ő pozícióját ez nem érinti, 130 milliárd dollárral marad a negyedik helyen.

Programozóból a Microsoft igazgatója, majd a világ egyik legbefolyásosabb felesége és női élharcosa lett – így nőtte ki Melinda Gates a férje árnyékát

Bill Gates befektetési cége, a Cascade Investment ruházta át Melindára a részvényeket, ráadásul az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott papírok alapján pont azon a napon, amikor bejelentették a válást. A Cascade kezeli Bill vagyonát, még a Microsoft-részvények eladásából befolyó összegeket is – a Microsoft alapítójának már alig egyszázalékos részesedése van volt cégében.

Melinda 1,5 milliárd dollárért kapott részvényeket Canadian National Railwayben, az Autonation-pakett pedig 309 millió dollárt ér.

Bill és Melinda Gates a Jeff Bezos válása (bár ő már újraházasodott) utáni második nagyon milliárdospár, ami felosztja a vagyonát. A Microsoft alapítója és felesége a héten jelentették be, hogy külön folytatják. Mi is hosszú portréban emlékeztünk meg a dologról, Melindáról azt írtuk, hogy férfiasnak tartott munkában csinált szép karriert, három gyereket szült a világ negyedik leggazdagabb emberének, férjével együtt pedig felépítette a világ talán legjelentősebb magánalapítványát. És közben megküzdött azzal, hogy egyenrangú félként élhessen Bill Gates mellett.

Borítókép: Facebook

Oszd meg!