A Meta, az Uber és az OpenAI is jelentős adománnyal próbálnak jó pontokat szerezni a következő amerikai elnöknél.
Mi történt? Az Uber és a vállalat vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi külön-külön egy-egy millió dollárt adományozott Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatási alapjának. Nem az Uber az első cég, és nem Khosrowshahi az első cégvezető, aki jelentős összeget adományoz Trumpnak: korábban az Amazon, a Meta és az OpenAI vezére, Sam Altman is egymillió dollárral támogatták be Trump beiktatási alapját.
Kontextus. A választási eredmények kihirdetése után a megválasztott elnök és különböző szövetségi és állami szervek megkezdik a beiktatás tervezését. A megválasztott elnök ekkor kinevezi a beiktatási bizottságot, vagyis az elnöki beiktatási ceremónia és a hozzá kapcsolódó feladatok lebonyolításáért felelősöket. Ez a bizottság elfogadhat adományokat, amelyek a beiktatási alapba kerülnek, és erre a lehetőségre csapott le most sok cégvezető, akik ezzel próbálnak jó pontot szerezni Trumpnál.
Nem véletlenül lett hirtelen nagyon fontos a technológiai cégeknek, hogy jóban legyenek a leendő elnökkel, ugyanis Trump már jelezte, jelentősen hozzányúlna a techcégeket érintő szabályozásokhoz. Zuckerbergnek ez például kulcsfontosságú, hiszen Trump tavasszal még a nép ellenségének nevezte a Facebookot, ami után négy százalékot estek a cég részvényei, míg a Trumpot hatalmas elánnal támogató Elon Musk vagyona a választások óta 77 százalékkal nőtt. Zuckerberg a választások óta már meglátogatta Trumpot Mar-a-Lagóban, és jelezte, hogy Muskhoz hasonlóan aktív szerepet töltene be a kormányzatban.