Kultikus szórakozóhelyből készül el Budapest új magánkollégiuma, a beruházás a barnamezős övezet megújításának jó példája, emellett enyhíthet a fővárosban tanulók kritikus szálláshelyzetén is – írtuk szinte pontosan másfél évvel ezelőtt. Az épület azóta készen áll, úgyhogy megnéztük, hogy milyen lett az egykori Tűzraktár.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/04/bagi_02.png)
A IX. kerületi Tűzoltó utca és a Thaly Kálmán utca sarkán álló épület sorsa igencsak kalandos. Az 1950-es években épült a Labor Műszeripari Művek számára, a 90-es években használták tűzoltósági szertárnak, majd a 2000-es években Tűzraktár néven kulturális központ működött benne (ami később Tűzraktér néven folytatta a működését). Ezután felmerült a bontás lehetősége is, de az épületet végül megtartották és a régi szerkezet felhasználásával (és új szárnyak hozzáépítésével) egy 418 szobás magánkollégium nyílt benne. A nyitás fokozatosan történt, az első lakók tavaly ősszel érkeztek, de ekkor még csak a kapacitása harmadán működött a szálláshely, amely még mindig nem érte el a teljes töltöttséget, jelenleg 90-95 százalékos arányt tudnak felmutatni. A magyar Forestay Development ingatlanfejlesztő és a régióban terjeszkedő osztrák üzemeltető, a Milestone együttműködésében megvalósult beruházás becslések szerint nagyjából nettó 7–8 milliárd forintos befektetésből valósult meg.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004833-640x426.jpg)
Jobbra a SOTE új elméleti tömbje, a távolban az új koli (az egykori Tűzraktár). Az előtérben egy szobor, azt hiszem.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004693-640x426.jpg)
A Klinikák metróállomást és a SOTE új épületét a szűk mellékutca helyett egy új sétányon keresztül lehet megközelíteni. Ennek központi eleme a képen látható, 1300 négyzetméteres, közforgalomnak átadott terület, amelyet a belső kert, a padok és a párásítók is kellemesebbé tesznek. Erre az udvarra települt négy vendéglátóegység – egy kávézó, egy söröző, egy burgeres és egy tésztázó – és ezt az udvart veszi körül a 418 szoba is.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004809-640x426.jpg)
Ez annyira Budapest! A sarokház udvari része az új sétánynak köszönhetően rejtőzködő helyből hirtelen főhomlokzattá lépett elő, színesre mázolt nyílászárókkal és a maga kopottságával. Mégsem lenne jó, ha egységesen sterilre felújítanák, meg lehetne próbálni például minden ajtót egy kicsit más árnyalatúra festeni.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004759-640x426.jpg)
Parketta, akusztikai plafon, olvasólámpák, konnektorok és még egy zongora is segíti a tanulást a földszinti lobbyrészen.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004754-640x426.jpg)
De ha valaki épp elnyerné a csoporttársai pénzét egy billiárdpartyn, ennek sincs fizikai akadálya.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004677-640x426.jpg)
Egyik szoba sem egy táncterem, de a jól kitalált dizájnbútorok okosan hasznosítják a rendelkezésre álló helyet. Az oldalfalak párhuzamosak, de a bútorokat úgy alakították ki, hogy az ajtóból látszik a teljes ablakfelület, ez optikailag megnöveli a teret. A kollégium építészeti tervei egyébként az Avantgard Építész Stúdió, a K-arc Kreatív Műhely és az osztrák Gangoly&Kristiner&Architekten együttműködésében születtek meg.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004679-640x426.jpg)
A legolcsóbb szobákért 380 eurót (kb. 125 ezer forintot) kell fizetni havonta 12 hónapos szerződéssel. A legnagyobb és legdrágább, terasszal is rendelkező szobákért 700 eurót (kb. 230 ezer forintot) kell fizetni. A szobák 90 százaléka egyszemélyes, de van néhány nagyjából 30 négyzetméteres apartman is a pároknak, testvérpároknak vagy épp elválaszthatatlan csoporttársaknak.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004711-640x426.jpg)
Tarr Béla itt nagyon jókat forgathatna cipőre közelítős, hosszú beállításos jelenetekből.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004716-640x426.jpg)
„A kollégium részben arról szól, hogy lakom valahol, részben arról, hogy egy közösségi élményt kapok. Együtt tanulunk, együtt fölmegyünk a tetőteraszra, együtt főzünk és nézünk meccset.” Botos Bálint, a Forestay Group egyik vezetője (képünkön) és társa, Németh Péter angol, német, belga és holland kollégiumokat tanulmányozott, hogy a sokféle országokból érkező diákok igényeihez alakítsák a teljes koncepciót. Összesen tíz példát tanulmányoztak alaposabban.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004722-640x426.jpg)
A szobákhoz összesen öt, nagyjából tízfős tanulószoba is tartozik. Ottjártunkkor nem volt nagy tolongás, de fogjuk rá arra, hogy még szemeszter eleje van.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004741-640x426.jpg)
Ha neveket kellene keresnem számok helyett, nem szívesen lennék itt postás. A ládákban csip van, kártyákkal lehet őket kinyitni.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004748-640x426.jpg)
Bruce Lee Alert a konditeremben.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004768-640x426.jpg)
Az alagsorban mosoda is van, a vicces életbölcsességek itt is elmaradhatatlanok.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004783-640x426.jpg)
Az udvari rész padokkal, bringatárolókkal és dizájnkavicsokkal. Innen jól látszanak a régi épület (jobbra) 4 méteres nettó belmagasságú szintjei és az új részek nettó 2,7 méteres belmagasságú szintjei, illetve ezek különbsége. Egy lépcsőházat csináltak, a közlekedési mag hidalja át a rendszerek közötti különbséget.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004847-640x426.jpg)
Ha minden jól megy, a gyalogos sétányt és az egyetemet egy zebra köti majd össze a Tűzoltó utcán keresztül.
![](https://forbes.hu/wp-content/uploads/2018/11/L1004671-640x426.jpg)
Az épület tetejét egy 250 négyzetméteres tetőterasz uralja, a teraszt meg elég király panoráma. Tiszta időben még a Börzsöny is látszik.
Fotók: Sebestyén László