rövid hír

Trumppal támogatná meg a kampányát Orbán

Forbes
2022. február 11. 2 perc olvasás

Orbán Viktor meghívására Magyarországra utazhat a következő hetekben Donald Trump volt amerikai elnök, akinek ez lenne az első hivatalos külföldi útja, amióta 2020-ban elveszítette a választásokat.

A Guardian információira hivatkozva a 24.hu írta meg, magyar kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be, a meghívót az Alapjogokért Központ juttatta el Trumpnak.

A Fidesz tagjai nagyon szeretnék, ha Trump márciusban Budapestre látogatna

– közölte a meg nem nevezett forrás.

A cikk szerint Trump egyelőre nem reagált a megkeresésre. Orbán Viktor már a megválasztása előtt támogatta Donald Trumpot, és a 2020-as amerikai elnökválasztáson is mellette foglalt állást Biden-nel szemben. Trump és Orbán már az idén is beszéltek telefonon, és az exelnök közleményben tudatta, Orbánt támogatja az országgyűlési választáson.

A Fideszben úgy gondolják, hatalmas löketet adhatna Trump érkezése a kampánynak.

Ezeknek a látogatásoknak hatalmas hatása van a konzervatív magyar társadalomra, mert az emberek ikonként tekintenek Trumpra, aki erős ellenszélben volt elnök

– tette hozzá a lap fideszes forrása.

A Guardian szerint a bökkenő az lehet, hogy Trump fél a koronavírustól, ezért nem is nagyon utazott a közelmúltban külföldre. Az esetleges látogatásról szóló sajtóértesüléseket sem Trump szóvivője, sem Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár nem kommentálta érdemben.

Trump jó eséllyel az Alapjogokért Központ Amerika legnagyobb konzervatív rendezvényére, a Conservative Political Action Conference-re érkezne, aminek első európai országként ad otthont Magyarország március 25-én és 26-án.

Kapcsolódó: 

Három bíróságon, három különböző ügyben is elítélhetik Trumpot, aki a rajongóit kéri tüntetésekre

Ilyen volt Biden Amerikájának első éve – számok, amiket Magyarországról is érdemes figyelni