A Pentagon szeretne fejlesztetni a felhőrendszerein, ehhez keres partnert. A projekt egy nyilvános pályázat függvénye, melyet először a techiparág szereplői fúrtak meg, majd maga az amerikai elnök.
Még tavaly áprilisban történt, hogy a Pentagon pályázatot hirdetett a védelmi minisztérium felhőrendszerének továbbfejlesztésére. A 10 milliárd dolláros munkára a legnagyobb techcégek jelentkeztek, a Pentagon azonban sorra kiszórta őket, végül csak az Amazon és a Microsoft maradtak versenyben. Úgy tűnt, Jeff Bezos gigacége lesz a befutó. Aztán Trump elnök közbeszólt – írja a Politico.
„Egyesek azt mondják, nem volt jogszerű a verseny” – mondta még júliusban az elnök. „Olyan cégek panaszkodnak erre, amik a világ legjobbjai között vannak… Meg fogom kérni őket [a Pentagont – a szerk.], hogy nézzenek utána, mert kevés olyan dolgot láttam eddig, amire ennyi panasz jött.”
A világ új ura, a drogériabáró és Polgár Judit
Bár Trump korábban sokszor beszólt az Amazonnak és tulajdonosának, Jeff Bezosnak, az elnök aggodalmait ezúttal megelőzte az iparág moraja. A szóban forgó pályázaton elsőként a IBM bukott meg, majd az Oracle, mely cég viszont odáig ment, hogy a kongresszus előtt kérte a pályázat felülvizsgálatát. A konkurensek azt is nehezményezték, hogy Jim Mattis egykori védelmi miniszter 2017-ben személyesen is találkozott Jeff Bezosszal. Továbbá a The Guardian megírta, hogy az Amazon titkos tárgyalásokat folytatott az amerikai kormánnyal egy beszerzési portál fejlesztésével kapcsolatban.
Bár az Oracle panaszát a kongresszus elutasította, mondván: „téves és sokszor manipulatív spekuláció” az egész, az elnök aggodalmát megfontolva a minisztérium végül elhalasztotta a pályázat nyertesének kihirdetését, helyette kilátásba helyezte a feltételek átértékelését és a szabályok utólagos ellenőrzését.
„Addig nem születik döntés, amíg Mark Esper védelmi miniszter személyesen nem ellenőrzi a szerződéseket” – üzente a Pentagon.
A tét nem kicsi: a minisztérium JEDI névre hallgató felhőrendszerének egyetlen fejlesztője és üzemeltetője lehet a nyertes cég, mely ezzel együtt bizalmas információk petabájtjait tárolja és mozgatja majd egy titkosított, zárt hálózaton. Mindeközben az is feladata lesz, hogy a területen élen járó Kínát kicsit megszorongassa a mesterséges intelligencia piacán.
Fotó: Donald Trump hivatalos Facebook-profilja