A FlixBus a Balkán-félszigeten bővíti tovább Európa legnagyobb távolsági buszhálózatát, több magyar város is összeköttetésbe kerül Szófiával. A kínálat Ausztria irányába szintén tovább fejlődik, így Budapest közvetlen összeköttetésbe kerül Gráccal. De terjeszkednek az országon belül is, szélesedik a szegedi kínálat és új megállóhelyet kap Kecskemét.
A bolgár piacra való belépéssel a mobilitási cég tovább növeli a Magyarországról közvetlenül elérhető célországok számát, de a kelet-európai hálózatbővítés mellett Ausztria irányába is terjeszkednek. A Budapest-Bécs útvonal sikere után március 22-től a magyar fővárosból
Grácba is minden nap szállítanak majd utasokat, Bécsbe pedig Kecskemétről és Szegedről is új napi összeköttetés válik elérhetővé.
Kecskemét a FlixBus legújabb magyarországi megállója, napi kétszer indulnak majd zöld nemzetközi buszok a városból. Szegedről március második felében már négy külföldi város lesz elérhető a társaság járataival. A buszokon utasonként egy nagy poggyász és egy kézitáska szállítható ingyenesen. A jegyeket nem szükséges kinyomtatni, a check-in okostelefonon felmutatott QR kóddal is lehetséges.
A FlixBus 2016 nyarán vezette be szolgáltatását Magyarországra, gyors növekedést követően 2017-ben már 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést Budapestről. A Németországban alapított cég mára Európa legkiterjedtebb távolsági buszhálózatát alakította ki napi 250 ezer csatlakozással, amelyek 1400 célállomást és 27 országot kötnek össze.