A hatodik Zwack

Nem tudtam, hogy Wallenberg és Demján is kellett hozzá. Mert, hogy II. József – állítólag – azt mondta, hogy „Das ist ein unicum”, az ugye sokaknak megvan. De hogy utána […]


Bővebben

Logmein Budapest

Több globális funkciót is Budapestről lát el, új irodát nyit a Logmein

Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért tíz százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres munkavállalói létszámot Magyarországon a Logmein.

A Logmein Magyarországról indult útjára, mára négy kontinensen, két tucat irodával működik és a világ 10 legbefolyásosabb szoftveres szolgáltatócége (SaaS) között tartják számon. Amellett, hogy továbbra is itthon fejleszti legfontosabb, a távoli elérést, a webes kommunikációt és a jelszókezelést segítő szoftvereit, a magyar fővárosba került a belső pénzügyi folyamatokat menedzselő ágazat is. Emellett a felhőalapú telefonszolgáltatást nyújtó Jive termék ügyfélszolgálati feladataira is külön csapat épült.

A vállalat éves árbevétele tavaly átlépte az 1,2 milliárd dollárt és a további fejlődés érdekében 2020 elejéig 10 százalékos bővülést tervez a budapesti és szegedi irodákban.

Az új munkavállalók kényelmes befogadását nem az Andrássy úti központ, hanem a cég jelenleg átalakítás alatt álló, új irodája fogja biztosítani. A 2500 négyzetméteres irodaegység Budapest egyik legjellegzetesebb irodaépületében, az Astorián található East West Business Centerben kerül kialakításra és 150 fő befogadására lesz alkalmas.

Magyarország a cég alapítása óta fontos szerepet tölt be a termékfejlesztésben, az idei év elejéig a hazai irodák 90 százalékban IT-szakembereket foglalkoztattak, akik a cég zászlóshajójának számító szoftvereken dolgoztak. A legfontosabb itthon fejlesztett szoftveres megoldások a komplett online identitást és jelszavakat kezelő Lastpass, a távoli elérést és távoli támogatást lehetővé tévő Logmein Pro és Central, valamit az ügyfélszolgálati munkát gépi tanulással segítő Bold360.

A frissen meghirdetett pozíciók jelentős részben ezeknek a termékeknek a fejlődését hivatottak támogatni.

A cég elindította globális márkaerősítő kampányát a nagyobb irodáinak otthont adó országokban, így Magyarországon is. A kitűzött célok eléréséhez korábban szokatlan csatornákat is felhasználtak: első körben a cég által kínált fejlesztői lehetőségeket bemutató plakátokkal találkozhattak a budapesti járókelők, a második fázisban pedig egy virtuális online irodabejárásra hívják az érdeklődőket, ahol a nyitott pozíciókról is friss információk érhetők el.

Fotó: Logmein Budapest (Facebook)


 

„Az utazás egyik jó oldala, hogy megtanulod, mit értékelj, ha egyszer hazatérsz”