Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Tisza Kata: Ha ezerféleképpen lehet fiatalnak lenni, miért ne lehetne ezerféleképpen megöregedni – exkluzív interjú 

Minél magasabb a frusztráció egy társadalomban, annál magasabb a szexizmus, a rasszizmus és az ageizmus megjelenése is, és a magyar társadalom nagyon frusztrált – mondja friss, Egyedül A szerethető öregedés felé című könyve kapcsán Tisza Kata író, öregedéskutató, interkulturális pszichológiai szakértő. Interjú az öregedéskutatásról.

Forbes.hu: Az ageizmust kutattad a könyvedben. Mit is jelent ez?

Tisza Kata: Ez az életkor alapú előítéletet. A magyar köznyelvben nincs még annyira bejáratva, mint a szexizmus és a rasszizmus, de hasonlóképpen működik ezeknek az izmusoknak a hatásmechanizmusához. Az ilyen típusú kategorizációk vesznek egy kiugró külső jegyet, ami vagy a rassz, vagy az életkor vagy a nem, amit ránézésre többnyire látunk, és ennek alapján létrehozunk homogenizált csoportokat és azokra aggatunk mindenféle stigmákat.

A sztereotípia a kép a csoportról, a gondolkodásunk a csoportról, ami kivált különböző érzéseket, ezek az előítéletek, és ezek elvezetnek bizonyos diszkriminatív cselekedetekhez.

Az ageizmussal több mint 10 éve foglalkozik. Fotó: Sebestyén László

A rasszizmus, a szexizmus és az ageizmus közül az utóbbi a legkevésbé tematizált nálunk, én ezzel foglalkozom már több mint tíz éve.

Annyi a különbség a többi izmussal szemben, hogy ez mindenkit elér, ha csak meg nem hal előbb, de nem lehet függetleníteni a többitől sem, hiszen a társadalom nagy szelete rasszizmussal és a szexizmussal is találkozik.

Mivel annyira áthatja a teljes kultúránkat, ezért nem vesszük észre, és már gyermekkorban találkozunk vele. Például a mesékben is megjelenik a vasorrú bába. A reklámokban, a filmekben vagy egyáltalán nem reprezentálják az időseket, vagy ha igen, akkor nagyon erősen sztereotipikusan és polarizáltan.

Ez internalizálódik a gondolkodásmódunkban, és mire odajutunk, hogy megöregszünk, addigra szinte mindannyian építjük a társadalom-lélektani távolságtartást az idősekkel szemben. Aztán ezzel szemben igyekszünk védekezési mechanizmusokat használni, ha már mi is elkezdünk öregedni.

Forbes.hu: Például miket?

Van, aki konform módon azonosul ezekkel és saját magát is elkezdi ekézni, leszakad a társadalomról, önmagát is gyűlöli és ebből adódóan másokat is. Alapvetően minél magasabb a frusztráció egy társadalomban, annál magasabb a szexizmus, a rasszizmus és az ageizmus megjelenése is, mint projekciós felületeké. 

Minél kiegyensúlyozottabb a társadalom, annál alacsonyabb a bizonytalanság érzése, emiatt ott alacsonyabb a diszkrimináció mértéke is.

Aki nem önazonos módon öregszik meg, hanem egy csomó külső elvárást próbál teljesíteni, leválva saját magáról, annak nem alakulnak ki a megfelelő védekező mechanizmusai. Ezért beépíti a káros sztereotípiákat. Ez aztán átvált az időskori öngyűlöletbe.

Ehhez képest vannak egyéb megoldások. A kutatásaim alapján az tudott kevésbé negatívan megöregedni Magyarországon, aki magát valamilyen módon lehasította a csoportról és azt mondta, hogy „igen-igen, az idősek rigolyások, de én nem vagyok olyan. Nekem csak fiatal barátaim vannak.” Állandóan kognitív átalakítást kellett végeznie. Minden nap azon kellett gondolkodnia, hogy hogyan vonja ki magát pszichésen és mentálisan a csoportból, hogy ne süllyedjen bele a negatív sztereotípiákba.

Új könyvében használta saját kutatásait is. Fotó: Sebestyén László

Ez azt jelenti, hogy az tud ebben az országban adaptívan megöregedni, aki egy állandó belső harcot vív önmagával. Csak úgy természetesen nem engedhetjük bele magunkat most az öregedésbe, mert a társadalom nagyon ellenséges az előítéletek miatt. Az lenne az ideális, hogy a fehér haj, az őszülő haj és a lilára festett haj is legyen elfogadott, hiszen,

ha ezerféleképpen lehet fiatalnak lenni, akkor miért ne lehetne ezerféleképpen megöregedni.

A néni már nem nő, a bácsi már nem férfi

Forbes.hu: Az ageizmus csak az időseket érinti? Mi van azokkal a helyzetekkel, amikor egy friss diplomásnak azt mondják, hogy „te még mit akarsz itt? Ehhez még fiatal vagy”?

Igen, az életkoralapú előítélet ugyanúgy vonatkozik az idősekre, mint a fiatalokra. A fiataloknál úgy jelenik meg, hogy azt mondják rá, hogy „zöldfülű, tejfeles szájú, miért szól a nagyok dolgába, még túl fiatal ehhez”, majd ugyanennek a másik oldala jön később, hogy „már öreg, már nem ért hozzá”. A kérdés az, hogy

mikor voltunk épp jó állapotban a sztereotípiák szerint, amikor már nem voltunk túl fiatalok, nem voltunk túl öregek, hanem éppen jók lettünk volna.

Ha így nézzük, akkor ez egy örökös hajsza, különösen akkor, ha ebbe még bejön a gender is.

Nőként megélni az ageizmust az mindig metszetbe kerül a szexizmussal is. Ez azt jelenti, hogy ha fiatal vagy, akkor bizonyos szépségideálnak kell megfelelned és aszerint fognak méregetni, de ha valakit egy pozícióra a külső jegyei miatt vettek fel, akkor ugyanezek a külső jegyek miatt fognak elbocsátani, amikor már „kiöregedtél”. A nőknél a társadalmi megítélés szerint ez nagyon hamar megtörténik. Az előítélet szerint van jó tíz évük a nőknek húsz és harminc éves koruk között, mert harminc fölött már ugye „nem vagy annyira fiatal.”

Forbes.hu: Hogy jelenik meg ez itthon?

Magyarországon az egyik nagy probléma az, hogy az időskor reprezentációja nagyon sokáig egyáltalán nem létezett, láthatatlan kategória volt. Amikor ábrázolták az időseket, akkor pedig nagyon sematikus módon tették azt. Ennek mindkét pólusa káros. A negatív ábrázolás szerint egy időst ez tesz ki: járókeretes, műfogsoros, rigolyás, ideges, mogorva vénember, vagy ennek a pozitív változata, ami szerint egy idős joviális, a bölcs tanácsaival mindenkit ellátó, unokáinak kalácsot sütő nagymama.

Ezek nyilvánvalóan mitikus képek, utoljára a mesében volt olyan, hogy valaki jó vagy rossz. Az öregek esetében is ugyanolyan heterogén csoportról kéne, hogy beszéljünk, mint bármely más korcsoport tekintetében. Ezek a nagyon leegyszerűsítő sémák önmagában dehumanizálnak, mert megfosztják az embert az egyéni vonásaitól és általánosítanak. Ilyenkor pont az összetettsége és komplexitása vész el az embernek, az, hogy az életkor nem írja felül az identitást,

ha sztereotipizálunk: emberek tömegeit foszt meg az identitástól és ezzel együtt az önbecsüléstől is.

Az utóbbi években az idősek nulla megjelenítése után a női magazinok elkezdtek öregebb nőket is mutatni, de olyan megközelítésben, hogy „az idős nő is lehet szexi”. Azt hiszik, hogy ezzel ők most korszakalkotóan javítottak a kérdésen, csak az a probléma, hogy ez így még mindig a szexista külcsínen reked meg. Hiszen nem az időskor és az emberi élet komplexitását ragadják meg ezek az üzenetek sem, hanem a fogyasztói társadalmat szolgálják, és azt közvetítik, hogy hogyan vegyél minél több krémet ahhoz, milyen műtétet, milyen sminket használj ahhoz, hogy minél tovább fiatalabbnak tűnj.

Tulajdonképpen továbbra is a fiatalság és az az üzenet, hogy „nehogy meglássák, hogy öreg vagy, tüntesd el magadról a jeleket”. Itt még mindig nem arról van szó, hogy a valóságot, az öregedést elfogadjuk és teljességében megélhessük. Az nem segít az ageizmuson, ha azt mondjuk, hogy egy agyonfotosopolt képen valaki hetvenévesen is milyen szexi.

Az is megalázó, ha infantilizálják az időseket. Fotó: Sebestyén László

Ha az embert komplexitásában nézzük, azaz figyelembe vesszük a külsején kívül az életútját, a gondolatvilágát, és az egyéniségét is, akkor egyáltalán nem az kell, hogy legyen az üzenet, hogy milyen kencét pakolj magadra, hogy pár évvel fiatalabbnak tűnj. Én az egysíkúság miatt utasítom el rendre a női magazinok felkéréseit, mert bele akarnak tolni ebbe „az idős nő is lehet szexi” megközelítésbe, amitől nekem zsigeri ellenérzésem van,

én nem erről akarok beszélni, és én nem akarok arckrémet reklámozni.


Az is megalázó, ha infantilizálják az időseket. Hangosan, lassított beszéddel kérdezgetik őket, hogy „érti-e?” miközben attól, hogy valaki öreg, lehet, hogy rosszabbul hall, de még nem biztos, hogy változtak a szellemi képességei. Az idősek mindössze tíz-húsz százaléka demens, az erre irányuló előítélet mégis szinte mindenkit érint. Itt fontos hangsúlyozni, hogy én az egészséges időskort kutatom, ez így is egy nagyon komplex téma, a betegségek érintette öregkör egy külön könyvet érdemelne. Ha nénizzük, illetve bácsizzuk az egyéneket, akkor a nemiségüket is elvesszük tőlük, hiszen a nénire már nem nőként, a bácsira már nem férfiként tekintünk. Azonban ezen a gazdasági státusz változtathat. Egy kisnyugdíjas „bácsi”, de egy vele egyidős iparmágnás húszéves feleséggel az oldalán „sármos úr”.

Forbes.hu: Önmagukat más helyzetekben egyenlőségpártinak valló férfiakat is hallani, akik azt mondják, hogy „a férfi úgy öregszik, mint a jó bor, állandóan nő az értéke, de a nőé csak csökken”. Mi a véleményed erről? 

Ha univerzálisan tekintenénk, hogy az ember értéke a belső világa, a komplexitása, a személyiségfejlődése, az élettörténete, a megküzdött akadályai, akkor ilyen értelemben nem lenne különbség férfi és nő között. 

Fotó: Sebestyén László

Ez a boros hasonlat egy iszonyatosan szexista és felületes megközelítés, ami felháborító, mert egy komplex emberi lényt, aki a szelleme, a pszichéje és a teste összetettsége, redukálja mindössze a hervadó, hanyatló testére. Ez egy férfiről is mond egy képet, mindegy, mit hirdet magáról. Ez gyakori, hogy hirdeti magáról valaki az egyenrangúságot, csak ne otthhon kelljen a négy fal között megvalósítani, hanem a szószékről.

Ahhoz hatalmas belső munka kell, hogy valaki rá tudjon látni arra, hogy hol válik szét az egyenrangúság hirdetése attól, hogy ő valóban hogy viselkedik.

Ha valaki azt gondolja, hogy az idősödő nő kevesebbet ér, mint az idősödő férfi, akkor ő azt a nőt redukálja csupán a testre, és teljes mértékben ignorálja az összes többi attribútumát, és ettől önmagát is redukálja egy testhasználóvá, akinek nincs más igénye, mint a fizikai szükségleteit kielégítsék, de valós, identitásszintű kapcsolódásra nem tart igényt.

Mit kezdjünk az öregedő társadalommal?

Forbes.hu: Arról is van szó a könyvedben, hogy régen az öregedést lineáris folyamatnak tekintették. A progresszív öregedéskutatás viszont már ciklikusként tekint rá. Miért?

Nagyon sokáig krízis-központúan közelítették meg az időskort, ami szerint egy bizonyos életkor után már stagnálás, majd fokozatos leépülés következik. Így beraktunk embereket a halál előszobájába, és ott évtizedekig tároltuk őket és nem kezdtünk velük semmit.

Miután az életkor egyre inkább kitolódik, nem hagyhatunk emberek tömegeit évtizedeken keresztül egy halál-előszobában várakozni.

Nyilvánvalóvá vált, hogy ennek kell valamiféle más megközelítést adni. Megjelentek a számomra nagyon erőltetett pozitív megközelítések, amelyek olyan fogalmakat használnak, mint például a „sikeres öregedés.” Ez nekem ugyanannak a botnak a másik vége lesz, mint a negatív előítéletek. Hiszen egy hamis és toxikus képet erőltet.

Fotó: Sebestyén László

Ennek azért nem érzem a realitását, mert Magyarországon sajnos eléggé korlátozottak az idősek lehetőségei, nem biztos, aki tovább szeretne dolgozni, az tud, nincsenek olyan értelmes társadalmi szerepek a nyugdíjazás után, amiket be lehetne tölteni, a nyugdíj is nagyon alacsony, nincsenek perspektívák, amerre tovább lehetne indulni. Hiába akarna az egyén továbbra is fejlődni, strukturálisan akadályozva van. Ezért, ha mi itt most Magyarországon akarunk egy progresszív öregedéskutatást modellezni, akkor nyilvánvaló, hogy sem a destruktív, sem ez az erőltetett, pozitív megközelítés nem fekszik, hanem a kettő között reálisan kell tekintenünk a kérdésre.

Látni kell azt, hogy mik a valós problémái az életkornak. Én a sikeres helyett azt a fogalmat használom, hogy szerethető öregedés, mert nem szeretem az előbbi fogalmat, hiszen nem tudjuk pontosan definiálni. A szerethető alatt meg azt értem, hogy békében, önazonosan hogyan tudunk megöregedni, kiteljesedni. Ez azért tűnik lehetetlennek jelenleg, mert a rendszer és a struktúra ezt nem támogatja, de ugyanez igaz a szexizmusra is, hiszen én hiába empoweringelek nőket a saját erejükbe, hogyha a rendszer tolja őket vissza.

Forbes.hu: Milyen rendszerszintű változások segítenének ezen?

Ennek vannak előzményei olyan társadalmakban, ahol ebben a kérdésben már jóval előttünk járnak. 1969 óta létezik az ageizmus fogalma a köztudatban. Az öregedő Amerika víziójának köszönhetően indultak el az ilyen irányú kutatások és fokozatosan beépültek a pszichológiába, hiszen addig csak az életközépig vizsgálták az egyéneket, és utána elengedték őket a stagnálásba. Ennek már van egy nemzetközi beágyazottsága.

Magyarországon az utóbbi években kezdtek megjelenni az öregeket támogató kezdeményezések, például a senior képzések. Különböző felsőoktatási intézmények ezeket azért tartják, hogy nyugdíjazás után ne essen ki az idős ember az életből, hanem legyen további elfoglaltsága.  

Külföldön voltak az intergenerációs kapcsolódásra irányuló kezdeményezések. Ez azt jelenti, hogy azt segítették elő, hogy a különböző generációk hogyan kommunikálhatnak egymással és hogyan javíthatják egymás életminőségét. Egy ilyen projekt például árvaházakat kapcsolt össze idősek otthonával. A család struktúráját próbálja ez visszaadni. Emellett

több kutatás azt is bizonyítja, hogy ha egy idős ember aktív marad, akkor sokkal lassabban és később épül le fizikailag és mentálisan is, ezért az egészségügy is sokkal kevésbé lenne leterhelve, hiszen meg lenne a lehetősége az embereknek arra, hogy egészségesen öregedhessenek meg.

Az időskorral összefüggő előítéletek leggyakoribb megjelenése az, hogy inkompetensnek tartjuk az időseket, és erre hivatkozva kiszorítjuk őket különböző munkatevékenységekből. Az öregedéskutatásnak az az egyik fő területe, hogy ezeket a sztereotípiákat dekonstruálja. Megvizsgálja és kutatással bizonyítsa, hogy nem teljesen igazak. 

Például való igaz, hogy a technológia miatt bizonyos ágazatokban az idős ember tudása egy adott ponton már nem annyira releváns, de emiatt nem lehet leírni a teljes csoportot. Vannak egyéb olyan tudásai, ami az évtizedek alatt felhalmozódtak, és amit hozzá tudna adni például egy vállalat működéséhez. Persze, bizonyos dolgokban meg egy fiatal lesz ügyesebb, de

a generációk közötti együttműködés az sokkal nyereségesebb modellt rajzolna ki, mint az, hogy kizárjuk a „túl fiatalokat” és a „túl időseket” a vezető pozíciókból. 

Magyarországon az utóbbi években kezdtek megjelenni az öregeket támogató kezdeményezések. Fotó: Sebestyén László

Minél egyenlőbb egy társadalom, mint például a skandináv országok esetében, annál több idős embert látsz fontos pozíciókban. Minél kevésbé egyenlő a társadalom, annál kevesebb nő, kisebbség és idős jut vezetői szerepekhez, pedig így nagyon sok olyan hasznos tudás kerül elutasításra, amiből az egész társadalom profitálna.

Forbes.hu: Sokkoló volt a könyvedben, hogy az egészségügyi szakmában is megjelennek az idősekkel szembeni előítéletek. Az egészségügyi ellátásra ez milyen hatással van? 

Ezt szakmai előítéletnek nevezzük. A segítő szakmákban és az orvostársadalmon belül is hatalmas mértékű az előítéletesség. Vaktesztekkel bizonyítják például, hogy egy orvos ugyanazzal a tünetegyüttessel egy harmincast még kezel, de egy hatvan fölöttire azt mondja, hogy „neki már úgyis mindegy.” Sok orvos normának gondolja a hatvan év feletti depressziót és nem úgy kezeli, mint egy fiatalnál, miközben

a depresszió egy betegség és egyáltalán nem az öregkor szükséges kísérőeleme.

Az egészséges időskorral ez nem járna automatikusan, de ha egy rossz társadalmi rendszer elvág egy idős embert a közösségtől, a munkalehetőségtől, akkor nyilván előbb-utóbb elkezd leépülni mentálisan, majd fizikailag is. Azt, hogy ezt megoldjuk több területnek kellene összefognia. 

Tisza Kata új könyvének borítója

Forbes.hu: Mindenkit érint, mégis társadalmi tabu az öregedés. Miért? 

A terror-menedzsmentnek nevezett elmélet magyarázza ezt. Leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy minden embernek van egy alapvető egzisztenciális szorongása, hiszen az a helyzet, hogy mindannyian meg fogunk halni. Az eléggé szorongató, hogy nem tudjuk azt, hogy hogyan, mikor és miként fog ez megtörténni velünk. Innentől kezdve ez egy borzasztó nagy feszültség. Szembenézni ezzel egy borzasztó nagy fájdalom. A legtöbben ezt a fájdalmat ki akarják kerülni. Hogyan tudják kikerülni? 

A tagadással. Azzal, hogy nem vesznek erről tudomást, viszont ettől ez még van. Minél magasabb ez a szorongás és minél inkább nem akar valaki erről tudomást venni, annál inkább szüksége van arra, hogy elvezesse ezt a belső feszültséget egy olyan külső csoportra, ahová rá tudja vetíteni azt, amit saját magával, belül nem tud elrendezni.

Minél frusztráltabb egy egyén, annál inkább előítéletes lesz a marginalizált csoportokkal szemben. Ilyenkor azt az illúziót követi az egyén, hogy létrehoz egy „mi” és egy „ők” csoportot és azt gondolja, hogy „ők az öregek, betegek, státuszvesztettek, ellenben velünk ez nem történhet meg.” Kimondva ez eléggé átlátszóan hangzik, mégis sokakban működik a mechanizmus. 

Alapvetően mindenki úgy öregszik meg, ahogyan élt.

Azt is bizonyították kutatások, hogy minél inkább önazanos életet él valaki, annál kevésbé lesz rajta úrrá a halálfélelem. Akkor van lehetőségünk egy szerethető öregkorra, ha előbb kiálljuk azt a fájdalmat, hogy őszintén szembenézünk az öregedés folyamatával, tudatosítjuk, és megküzdjük. 

Oszd meg!