Az éppen csak – egész pontosan november óta – nem Lázár János érdekeltségébe tartozó Andrássy úti egykori Divatcsarnok épületében tervezik árusítani a Rákos-Dubaj területén épülő ingatlanokat.
Mi történt? Bár az Opten cégregiszter még azt mutatja, hogy Lázár János miniszternek 10 százalékos tulajdonrésze van a Divatcsarnok Projekt Zrt.-ben, a minisztérium szerint ez már nincs így – írja a hvg.hu. Igaz, a kilépése pontos dátumát nem árulják el, és a cégben jelenleg is igazgatósági tag egy Habsburg-leszármazott, Lázár vadásztársa.
Miért érdekes ez? A portál Vitézy Dávid fővárosi politikus nyomán ugyanis megírta, a Mini-Dubaj projekt arab befektetői az egykor a Párizsi Nagyáruháznak otthont adó épületetben nyitnak értékesítési pontot. Az ingatlant tulajdonló Divatcsarnok Projekt Zrt. tulajdonosai a január 27-én délelőtt lekért adatok szerint négy magánszemély 22,5-22,5 százaléka mellett a vállalkozásban a hódmezővásárhelyi Lázár Jánosnak is volt 10 százalékos része.
De mi vezetett ide? Miután Vitézyt meghazudtolta a Lázár vezette Építési és Közlekedési minisztérium, a hvg.hu kérdésére az is kiderült: Lázár „2024. év második felében adta el a tulajdonrészét a Divatcsarnok Projekt Zrt-ben.” Eszerint tehát:
a miniszter mintegy 7 évig tartogatta a 2017-ben szerzett, a 2018-ban leadott vagyonnyilatkozatában már szereplő Divatcsarnok-részesedést, majd nem sokkal azelőtt, hogy a Mini-Dubaj Projekt befektetői bejelentették értékesítési pontjuk helyszínét, Lázár hirtelen megvált a 10 százalékos tulajdonrésztől.
Miért van ennek jelentősége? Mert Lázár már egy éve tárgyal az arab befektetőkkel, sőt, 2023 végén tartott egy Dubajinfó című sajtótájékoztatót is, ahol többször elmondta, hogy tárgyal velük, ám – mint Vitézy felhívta a figyelmet –azt „nem említette, hogy közben magán üzleti kapcsolatba készül lépni” a Divatcsarnok-cég a befektetőkkel.
Kikkel üzletel a NER? A múlt héten írtunk például arról, hogy nemcsak egy Habony Árpádhoz köthető magántőkealap, hanem személyesen Garancsi István is tulajdonos lett abban a Stockton Zrt. nevű cégben, amely Rákos-Dubaj egyik területének résztulajdonosa.
Mit érdemes tudni még? A főváros élne a fejlesztési területre vonatkozó elővásárlási jogával, mert az ingatlant szeretnék köztulajdonban tartani. Csakhogy kormányzati szereplők – köztük Lázár János és Nagy Márton –, illetve állami intézmények is vitatni kezdték a főváros elővásárlási jogát a Mini-Dubajnak kinézett területtel kapcsolatban. Azt is megírtuk, Donald Trump vejének cége is beszállhat az arab tőkével elindítani tervezett gigaberuházásba Rákosrendezőn. Korábban még úgy lehetett tudni, maximum 220-240 méteres toronyról van szó, a mostani szerződés már 250-500 méter közötti toronyról ír, ez lesz a negyed legfontosabb ingatlanprojektje, a kontinens legmagasabb épülete.