Szépen halad az alapok kiásása. Nem viccelnek, tényleg megépítik a sci-fi várost. Videón az építkezés, képeken a tervek.
Dramatikus, de nagyon látványos videót tettek közzé Szaúd-Arábia egyik kedvenc gigaprojektjének építkezéséről, az enyhén elborult The Line (A Vonal) néven futó város építkezéséről.
Nézegess képeket a 170 kilométeres város látványterveiről! (9 kép)
Épp az alapok kiásásánál tartanak, a felvételeken szépen látszik a 200 méter széles, 500 méter magas, 170 kilométer hosszú város alapterülete. The Line négyzetkilométerenként 260 ezer embernek ad majd otthont, amivel messze a világ legsűrűbben lakott településének ígérkezik – írja a PCWorld. A két összefüggő, tükrözött bevonatú épületből álló város a tervek szerint zéró kibocsátású lesz, és úgy alakítják ki, hogy minden gyakran használt szolgáltatása elérhető legyen egy 5 perces sétával.
A lap szerint Szaúd-Arábia még tavaly jelentette be, hogy az országot modernizáló Saudi Vision 2030 terv részeként egy 170 km hosszú lineáris okosvárost épít fel a Vörös-tenger partjától Tabukig, amely nagyjából 9 millió ember lakhelye lesz. A tervek szerint az első lakók pedig már 2024-ben beköltözhetnek, míg a projekt első fázisa 2030-ra készülhet el.
Képek és borítókép: NEOM