Tovább nőtt a globális telefoneladások száma, jönnek fel a kínaiak, de azért az Apple-t sem kell félteni.
Mi történt? 6,4 százalékkal nőtt a globálisan kiszállított okostelefonok száma tavaly. Tavaly minden hetedik (6,6-dik) emberre jutott egy új okostelefon, globálisan összesen 1,24 milliárd eszköz talált gazdára. A tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalék volt a növekedés, derül ki az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint.
A jelentés összeállítói megjegyezték, hogy az eladások már a hatodik egymást követő negyedévben nőttek, várakozásuk szerint a bővülés idén is kitart, de kisebb ütemű lesz a tavalyinál.
Piacvezetők. Az IDC számításai szerint az amerikai Apple és a dél-koreai Samsung csökkenő értékesítésének ellenére is megőrizte vezető pozícióját a globális piacon. A tavalyi piacvezető Apple piaci részesedése 18,7 százalékra zsugorodott a 2013. évi 20,1 százalékról. A második Samsung piaci részesedése 19,5 százalékról 18 százalékra csökkent.
A következő három helyen kínai cégek állnak. A listán harmadik Xiaomi piaci részesedése 12,5 százalékról 13,6 százalékra, a negyedik Transsion cégé 8,2 százalékról 8,6 százalékra nőtt, míg az ötödik OPPO részesedése 8,9 százalékról 8,5 százalékra csökkent.
Ez a készülékek darabszámait tekintve az Apple esetében 0,9 százalékos csökkenést, ami 232,1 millió, míg a Samsung esetében 1,4 százalékos csökkenést, ami 223,4 millió készüléket jelentett.
- A Xiaomi értékesítésének darabszáma 15,4 százalékkal, 168,5 millió,
- a Transsioné 12,7 százalékkal, 106,9 millió,
- az OPPO-é 1,4 százalékkal, 104,8 millió darabra nőtt.