Három apa lelkesedéséből jött létre, mégis, ma már három játékost ad a magyar válogatottnak. De mi a titka annak a műhelynek, amelyik Szoboszlai Dominikot, Bolla Bendegúzt és Csoboth Kevint adta a világnak? A Főnix Gold sztorija Simon Gábor tollából, aki a 126 éve alapított Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) igazgatója.
Szoboszlai Dominik és Csoboth Kevin fontos gólt ünnepelt együtt a Skócia ellen 1-0-ra megnyert csoportmérkőzésen a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ám a magyar válogatott két játékosának közös története jóval korábbra nyúlik vissza; már a Főnix kölyökcsapatában is együtt kergették a labdát, így a vasárnapi emlékezetes győzelem után előkerült egy kép kettejükről azokból az időkből, amikor még csak a szárnyaikat bontogatták. De mi az a Főnix?
Szoboszlai Dominik és Csoboth Kevin gólöröme – Forrás: GOAL Magyarország – hivatalos oldal / Facebook
Székesfehérvár, Gombócleső utca. Innen indult minden, és ezt a címet ma már szinte minden magyar futballedző ismeri. Három, változást akaró, elszánt apa vágott neki 2007-ben egy új sportegyesület megalapításának, vállalva minden anyagi terhet, kockázatot: röviden így született meg a Főnix Gold FC.
A mitológiai görög tűzmadár nem véletlenül lett az új csapat névadója, a magyar labdarúgás feltámasztása, az újjászületés gondolata motoszkált a három alapító fejében. Azt vallják, hogy ha a célok közösek, a klub, a játékos és a szülő is kell a sikerhez, már az első edzésen.
„A célok tizenhét év alatt semmit sem változtak, munkánkat a legjobb minőségben szeretnénk végezni,
a hármasunkról pedig annyit elárulhatok, hogy annak idején megbeszéltük, amíg ez a három ember együtt
van, addig van Főnix. Ma is így van. A feladat mindenekelőtt az volt, hogy kis műhely létünkre minél
több futballistát képezzünk, minél több lehetőséget teremtsünk meg a gyerekeknek a céljuk elérésére”
– emlékezik vissza az indulásra Szoboszlai Zsolt egykori labdarúgó, a Csákvár és a Videoton hajdani
utánpótlásedzője, az új egyesület szakmai vezetője, edzője. Mint meséli, szüleit fiatalon elvesztette, a bátyja nevelte, és ha nem lett volna az életében a sport, a labdarúgás, akkor most biztosan nem itt tartana. Arra a kérdésre, jó edzői voltak-e, úgy válaszol, hogy jó helyeken, jó embereknél focizott, közülük is kiemeli Petres Tamást, őt szakmai példaképének tartja.
Bolla László, a klub másik alapítója hasonlóan emlékezik az indulásra. Azt mondja, egy fiatal labdarúgónak nem lehet más útja, mint hogy „végigjárja a futball általános iskoláját, ami mi vagyunk, a Főnix. Márpedig az életben egyértelmű, hogy egy alapiskolát el kell végezned, hogy följebb, magasabb szintre tudj lépni.”
A harmadik alapító, Molnár Csaba egy belsőépítészeti munkákkal foglalkozó asztalos cég tulajdonosa. „Életünk legszebb tíz éve volt. Bármikor újra csinálnám” – mondja. Saját pénzből, támogatók nélkül indultak útnak, és amellett, hogy a három gyerek adta az okot és a motivációt, az első pillanattól üzleti alapokon gondolkodnak.
Szeretnék, hogy legyenek még Szoboszlai Dominikok, Bolla Bendegúzok, Molnár Dominikok, Csoboth Kevinek – a sort hosszan lehetne folytatni, mert az elmúlt tizenhét évben nemcsak ők, de számos más, NB I-et vagy korosztályos válogatottat elérő játékos is megfordult a Főnixben.
Szobozine
Megjelent a Szoboszlai bookazine – vagy ahogy mi hívjuk, Szobozine – 144 oldal tömény Forbes-tartalommal!
Mit találsz a lapban?
Exkluzív interjút készítettünk Szoboszlai Dominikkal, Marco Rossival és Esterházy Mátyással. Megnéztük, hogy ki volt a magyar válogatott első gólszerzője, egy szakértő elemezte a csapatkapitány gardróbját, és kinyomoztuk, hogy választ focicipőt egy játékos – és ezzel mennyit keres. Megnéztük, mi a Szoboszlai-márkaérték titka, és elmentünk a műhelybe, ahol Dominik focizni tanult – de azt is, hogy mennyire hatékony az akadémiai rendszer. Rengeteg adat, elemzések, nagyképes fotók, egyedi illusztrációk, és még egy exkluzív tartalmat hoztunk Liverpoolból is!
Szoboszlai Dominik ünnepli a csapat győzelmét a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia – Magyarország mérkőzés után a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. A magyar válogatott a 101. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte Skóciát, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra. Fotó: MTI / Illyés Tibor
Itt akarunk lenni egész nap
A Gombócleső utcából az Anfieldre Székesfehérváron, két sarokra a Fecskeparti lakóteleptől, ipari környezetben áll az a csarnok, amelynek két kézilabdapálya méretű műfüves, palánkos pályáján tizenhárom-tizennégy éves korukig játszanak a főnixes gyerekek. Szobi bá – ahogy a gyerekek hívják – azt mondja a helyről:
„Az elején elhatároztuk, hogy olyan helyet, olyan közeget alakítunk ki, ahova úgy jövünk ki reggel, hogy nem akarunk hazamenni estig, hanem itt akarunk lenni egész nap.”
A hangulat valóban megkapó, a két pálya mellett büfével, közösségi térrel és persze rengeteg kupával, régi fényképpel, a klub jelmondatával is találkozik a belépő.
„Ne váltsd meg a világot, valósítsd meg Önmagad! Ha megvalósítottad Önmagad, megválthatod a világot!” Ez tényleg egy műhely: kiscsoportos edzések, óvó és szakértő szemek a pályán, délután telt ház a csarnokban, délelőtt egyéni képzések a legügyesebbeknek. Az edzések intenzitása és színvonala megragadja az embert – ezt sportolóként és klubvezetőként is állíthatom. A gyerekekről csurog a víz, a pályán igazi foci van.
Beszédbe elegyedem néhány szülővel. Azt mesélik, hogy már az első edzés élménye meghatározó volt nekik és a gyerekeknek is. Vannak, akik még a fővárosból is ide hozzák a gyerekeket, mert úgy érzik, megéri.
Szoboszlai Zsolt: „A gyerekeket sokszor kivonják a kényes szituációkból, és hajlamosak mindennek a könnyebbik oldalát megfogni.” Fotó: Hirling Bálint
Mindig saját erőből építkeztek
A lelátón az egyesület szakmai koordinátorával, a Videoton korábbi válogatott játékosával, az 1988/89-es szezon magyar gólkirályával, a Sándor Károly Akadémia (MTK) korábbi edzőjével, Petres Tamással beszélgetünk. Szerinte a klub szellemisége, ahogy a labdarúgásról itt gondolkoznak, az egyéni képességek magas szintű fejlesztése és a játékstílus az, amivel kitűnnek a magyar klubok mezőnyében. És a számok most sem hazudnak: az MLSZ Produktivitási rendszerében a klub a kilencedik helyen áll, és csak olyan nagy költségvetésű klubok akadémiái előzik meg, mint a Puskás, a Honvéd, az MTK, a Fradi és a Vasas.
Ez akár hat-hétszeres hatékonyságot is jelent, ha a nagy klubok és a Főnix költségvetésének arányában nézzük a megszerzett pontokat. A székesfehérváriak az egész országot lefedő utánpótlásképző-centrumok hálózatának tagjaként jelenleg körzetközpontként (C szint) működnek, ez a magyar utánpótlás piramisának második lépcsőfoka. Felettük országosan huszonhét B szintű tehetségközpont van, utánuk a tíz államilag kiemelt akadémia következik. A D szintet az amatőr, grassroots klubok jelentik, és a legügyesebb gyerekek innen is kerülnek a Főnixbe.
A legszebb években Székesfehérváron, a Videoton árnyékában nem volt könnyű új klubot indítani. Sőt, a környéken nem is ez az egyetlen nagy klub, hiszen ott volt a felcsúti Puskás Akadémia és az agárdi MTK Sándor Károly Akadémia, és ezek az egyesületek is szeretnék elcsábítani a legelszántabb gyerekeket – vagy szülőket. Bolla László mint alapító és a klub ügyvezetője azt mondja, hogy ők mindig saját erőből építkeztek, és máig visszaforgatnak az egyesületbe minden pénzt.
„Sokszor orrunkig ért a víz, és gatyára voltunk vetkőzve pénzügyileg”
– mondja. Ő eredetileg Sopronban, az erdészeti főiskolán végzett, azóta vállalkozásait vezeti. De nincsenek véletlenek, az egyik cége többek között csarnokszerkezetek építésével is foglalkozott, így születhetett meg a Gombócleső utcai pálya is. „Tizenöt évvel ezelőtt tanultuk meg, hogyan kell műfüves pályát építeni, mert nem volt annyi pénzünk, hogy a támogatáshoz az önrészt elő tudjuk teremteni. Így építettünk egyet.”
Az interjú alatt is munkásruhában ül, és lelkesen meséli, hogy nemcsak a Főnixbe, de családi vállalkozásként működő cégébe is olyan „csapattagokat”, hétköznapi néven munkatársakat választ, akiknek fontos a minőségi
munka és az, hogy mosolyogva, szívesen járjanak be dolgozni.
Nem áll meg a munka. Bolla László az interjúra is munkásruhájában érkezett: „Mindig saját erőből építkeztünk.” Fotó: Hirling Bálint
Otthonról hozzák a jó példát?
Kezdem érteni a Puskás Arénában évek óta hatvanezer ember előtt játszó fiúk sikerét: a munka szeretetét, a jó példát otthonról hozták. Bolláék az induláskor azt remélték, hogy eredményeiket látva majd átveszik őket a Videotonba, vagy más nagy kluboknak szimpatikussá válik az itt vallott filozófia.
Tizenhét év alatt voltak megkeresések és tárgyalások is, de egyik sem alakult úgy, hogy a „Főnix-iskola” következetes, határozott elképzeléseit, elveit elfogadták volna. Ma ezt az alapítók már aligha bánják. A kezdeti egyszerű körülményekhez képest a továbblépés a nagypálya volt. A csarnoktól pár kilométerre, a 8-as út mellett levő Főnix Parkban egy nagyméretű füves és műfüves pályán edzenek és játszanak a „nagyok”. De tizenhárom-tizennégy éves koráig mindenki bent van a csarnokban, nem volt kivétel Szoboszlai Dominik sem, tizenöt éves koráig ő is csak itt edzett.
Bolla László egyik meghatározó élménye is ehhez kapcsolódik, amikor azt kérdezem, hogy ők mire emlékeznek vissza szívesen az elmúlt évekből.
„Nekem a legjobb élményeim között van, mikor a gyerekek elkezdtek először a nagypályás fociban részt venni, de nem volt nagypályánk, és az első évben úgy nyertük meg a bajnokságot, hogy életükben még csak egyet sem edzettünk nagypályán. Ez nekem szülőként akkora élmény volt, hogy el nem tudom mondani.”
És persze szóba kerül az egyik legnívósabb európai utánpótlástorna, a Cordial Kupa is. Laci megígérte a gyerekeknek, ha megnyerik a kupát, magára tetováltatja a csapatcímert. „Itt van az oldalamon a Főnix címere!” – mutatja. Ez a győzelem tényleg nem kis dolog, főleg, ha végignézünk az indulók névsorán. A tornán a selejtezők 48 legjobb csapata vett részt, köztük olyanokat sikerült megelőzni, mint a Bayern München, a Hertha BSC, a Red Bull Salzburg, az Austria Wien, a Norwich City, de említhetnénk a két erős svájci klub, az FC Zürich és az FC Basel utánpótlását is.
Nos, a magyar csapatnak ezt a tornát kétszer is sikerült megnyernie, 2011-ben és 2013-ban. Utóbbi csapat névsorát talán érdemes külön is felidéznünk, bizonyára lesznek ismerős nevek: Varga Luca, Csonka András, Lefler Benjamin, Szoboszlai Dominik, Molnár Dominik, Tóth Attila, Tóth Zoltán, Tóth Bence, Madarász Dominik, Spánitz Bálint, Kovács Patrik, Trukeszitz Dávid, Csoboth Kevin, Kerékgyártó Zalán és Kerékgyártó Marcell. Vezetőedző: Szoboszlai Zsolt.
Csoboth Kevin és skót Stuart Armstrong a labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának harmadik, utolsó fordulójában játszott Skócia – Magyarország mérkőzésen a stuttgarti MHP Arénában 2024. június 23-án. A magyar válogatott a 101. percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte Skóciát, ezzel megőrizte esélyét a nyolcaddöntőbe jutásra. Fotó: MTI / Illyés Tibor
Ne má’, apa
És persze sorban jönnek a sztorik. Rangadó a Pancho Arénában, amikor az akadémistákat 2-1-re legyőzik,
vagy a számos nagy gólkülönbségű győzelem a nagycsapatok utánpótlásai ellen. Finoman szólva sem
voltak népszerűek ilyenkor.
Az egyik kedvenc emlék, amit Zsolt mesél, egy meccs a Gyirmót ellen:
„Nem volt kapusunk, és egy mezőnyjátékost kellett beraknunk. A meccs előtt bementem az öltözőbe, mondom: »Uraim, ti jelölitek ki, vagy én, hogy ki lesz az első félidőben a kapus?« Lapított mindenki, nem mertek rám nézni. »Rendben. Szoboszlai Dominik, akkor az első félidőt megnyerted.« »Ne má’, apa!« Mondom: »Nem apázunk, egy, kettő, te vagy a kapus!« Jó. Beöltözött, kesztyű minden, élvezte, vetődött jobbra-balra a hülye gyerek. 0-0 volt a félidő. Megjött a kapus, kijött a második félidőre. Volt két szabadrúgás, Dominik beverte. Odajön hozzám az edző: »Elmész a fenébe, hogy ilyen kapusod van!« Mondom neki, hogy nem kapus, csak azért tettem be, mert nincs kapusunk.”
Nevet mindenki, ahogy Zsolt úgy meséli a történeteket, mintha nem is tíz éve történtek volna. „Tornák előtt mindig mondom az edzőknek: az igazi visszajelzést a torna végén kapod meg. »Miért? Az eredményhirdetésen?« Mondom, nem. Majd meglátod. És mind az edző kollégák, mind a szülők mennek oda sorban a torna végén az edzőinkhez, hogy figyelj, álom volt nézni, ahogy ezek a gyerekek fociznak. Nem baj, hogy negyedikek lettetek, nem baj. Én odaadnám a kupámat csak azért, hogy az én csapatom így focizzon.”
Molnár Csaba arra emlékszik, amikor egy külföldi tornán – közös nyelvet nem beszélvén – az ellenfél edzője a mérkőzésen látottak hatása alatt, csak azt tudta elmutogatni neki, kezével egy képzeletbeli konzolt nyomkodva, hogy „Playstation, ahogy a csapat játszott”. De azért a legnagyobb büszkeség, hogy a Főnix ad három játékost annak a magyar labdarúgó válogatottnak, amelyiknek szó szerint egy ország drukkol, és telt ház előtt játssza még a felkészülési mérkőzéseket is a Puskás Arénában.
Háromból három
A Főnix Gold FC üzleti alapokon működő egyesület. Eredményességét abban méri, hogy hány technikailag jól képzett, karakteres, komplex játékost nevelt ki, és adott az első osztályú kluboknak itthon vagy külföldön. Bolla László véleménye szerint:
„Még mindig arról beszélünk itthon, hogy tízezer gyerekből egy lesz futballista, de most nézd meg a mi gyerekeinket, háromból három.”
Zsolt ezt így foglalja össze: „Az számít, hogy amikor aláírod az első profi szerződésed, abban mi olvasható. Dominikot és Bendegúzt sohasem kérdezték meg, hogy voltak-e korosztályos bajnokok.” Ezt a szülők sokszor nehezen vagy egyáltalán nem értik meg. A szülő győzni akar.
Laci meséli: „Sokszor mentünk külföldre a gyerekek pici korában is, és ahogy játszottak a mi gyerekeink, már akkor mindenki el volt halva tőlük. Még ha meg se nyertük a tornát, jöttek a szülők hozzánk, és mondták, hogy a Főnix egy másik univerzum, ahogy játszik, őhozzájuk képest. Ezt a mai tornákon is visszakapjuk, és ez számít, nem az eredmények. Próbáljuk a szülőkbe sulykolni, hogy hosszú távon nem a tornagyőzelmek száma számít.”
Az alanyról nem beszélünk soha, mondja Zsolt. Egy klub a nagyon fontos alapokat meg tudja tanítani az edzéseken. De mi van az edzések után? A felelősség végső soron a játékosoké és a szülőké. Hol rontják el? Zsolt és Laci szinte egyszerre mondják: „Túlgondolják a szülők! A gyerekeket sokszor kivonják a kényes szituációkból, és hajlamosak mindennek a könnyebbik oldalát megfogni.” Ha nem kerül be a kezdőbe valaki, sokszor megindul a mozgolódás a szülőknél, pedig ilyenkor kell megmutatni: „Itt legyél a legjobb! Most!” Ez a karakter, a fejlődési vágy a kulcsa a későbbi érvényesülésnek is.
Aki elmegy, vált, elfut a nehézségek, a valóság elől, annak később is lesznek problémái, vallják. A másik tipikus eset, amikor egy játékos túl korán kap jó ajánlatot. „Amikor a negyedik meg a hatodik osztályból mi azt gondoljuk, hogy ő már egyetemista, ott nagyon nagy a probléma.”
Foci orrvérzésig
Hogy mivel lehetne jellemezni az itt folyó szakmai munkát? Mi a titkuk? „Jók a jókkal”, ahogy Csaba mondja, válogatott, ügyes gyerekek kis létszámú csoportokban edzenek. Nagy hangsúly van öt és tizenöt éves kor között a technikai képzésen, a labdával végzett feladatokon. Sok ismétlésszámmal, sok labdaérintéssel, sok edzéssel. Mindent labdával. Nincs téli vagy nyári szünet, nincs leállás. Mondhatnánk egyszerűen: foci orrvérzésig.
A magyar labdarúgás történetében, sikereiben is olyan jelentős szerepet játszó – de sorra megszűnő – grundok világa köszön vissza a Gombócleső utcai pályákon.
„Tizenvalahány éve, mielőtt a Főnix elindult, az interneten olvastam – mondja Zsolt –, hogy ha alapképességekkel rendelkezel, és bármivel az életben hat és tizennyolc éves korod között tízezer órát foglalkozol, annak mestere leszel.”
Erről van szó. Ma a gyerekek nem fociznak eleget a klubokban, nem kapják meg ebben a korosztályban azt a szükséges óraszámot, technikai képzést, ami az alap egy profi pályafutáshoz. Iskola után nem a grundokra mennek, hanem ezernyi inger, elektronikus kütyü veszi el a figyelmüket.
Csonka András, a Fradi korábbi, a Budafok jelenlegi játékosa hálás szívvel emlékezik vissza az itteni időkre. „A Főnix csapatával először mint ellenféllel találkoztam a pályán, utána igazoltam hozzájuk. Budapestről jártunk edzésre, nem volt egyszerű, de most is őket választanám. Az edzéseken rengeteg labdaérintés volt, a labdaügyességem sokat fejlődött. Nagyon sokat tanultam Szobitól. Határozott volt, kemény edzései voltak, de ez jó hatással volt rám. Sokat köszönhetek a Főnixnek.”
Hasonlóan emlékszik vissza több olyan szülő is, akiknek most az NB I-ben vagy NB II-ben játszik a gyereke. „Az első edzés győzött meg. Óriási tempókülönbség volt a máshol tapasztaltakhoz képest. Meg a nyári táborok, ahol egész nap fociztak a gyerekek, akár késő éjszakába nyúlóan is. A fiam egy hét alatt annyit fejlődött, mint előtte fél év alatt.”
Mint a zenészeknél a skálázás
Molnár Csaba nevetve meséli a telefonban – mindketten az Atalanta–Liverpool EL-nyolcaddöntő meccset nézzük otthon –, hogy Csoboth Kevin édesapja, aki Pécsről jött fiával a Főnixbe, az első edzés után Veszprémbe ment véletlenül, annyira az edzés hatása alatt volt. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat kapok, amikor a csapat után érdeklődöm a szülőktől, korábbi játékosoktól. „Szobi szélmalomharcot vívott a Főnixben – mondja egyikük. – A játékosaiért mindent megtett. Mindig kiállt az edzőiért. Őszinte, karakán pali. Megmondta nekem, hogy a szülő a gyerek legnagyobb ellensége. Mindenben igaza volt.”
Szoboszlai Zsolt szinte minden interjújában elmondja, hogy Magyarországon szülői diktatúra van, és a szülők azt hiszik, hogy mindent tudnak a labdarúgásról. Ezt Molnár Csaba is megerősíti. „A tények makacs dolgok. Meg kell nézni, hogy akik nálunk játszottak, hova jutottak, és akik a kelleténél korábban hagyták el a klubot, azok közül hányan vesztek el. Vérzik a szívem az ilyen tehetségekért. És belegondolni is szomorú, hogy hány tehetséges gyerek lehet, akiknek hasonló sors jut. Mi itt Szabadbattyán, Jenő, Kálóz környékén, szóval csak Fehérvár vonzáskörzetéből gyűjtjük össze a legjobb gyerekeket, és pár megszállott szülő hozza messzebbről, a főváros környékéről, de mi lehet mondjuk Budapesten, ahol sokkal több gyerekkel dolgoznak?!”
Sokan említik a tizenöt perces rávezető, bemelegítő technikai gyakorlatsort is mint meghatározó emléket, amit minden főnixes álmából felkeltve is tökéletesen tud. Ahogy Szoboszlai Zsolt mondja: „Olyan, mint a zenészeknél a skálázás.”
A labdavezetésből, a labdaérzékelés beállításából, passzkoordinációból álló gyakorlatsort a „fiai” ma is csinálják még a mérkőzések előtt is, ahogy korábban minden edzésen ezzel kezdtek, nagyfokú precizitással végezve a gyakorlatokat, hogy jól rögzüljenek a mozdulatok.
A kis főnixből ragadozómadár
Az interjú végén a jelenről és a klub jövőjéről beszélgetünk. Arról kérdezem a három édesapát, hogy most, amikor már kirepültek a saját főnixfiókáik, mi lesz a klubbal? Csak 2023 nyarán huszonhét gyereket adtak tovább A és B licences klubokhoz. Szoboszlai Dominiknak és Bolla Bendegúznak az itteni fiatalokra óriási hatása van. Amint Zsolt meséli:
„Első dolga Dominiknak, ha itt van, hogy a megye 1-es meccsre kimegy szurkolni a csapatnak, leül a kispadra az edzők és a játékosok mellé. Akkora a tömeg mögötte, hogy hihetetlen. A szurkolók meg vannak őrülve. Megy a fotózás, ő meg ott nevetgél és szotyizik a kispadon! Itt vannak köztünk, köztünk élnek.”
És ha már szó esett Szoboszlai Dominikról, ne menjünk el szó nélkül az edző édesapa életében beállt változások mellett sem. „Kicsit szeretném kiélvezi a gyerek sikereit. Idén most nincs csapatom, mert az 0–24-es munka. De a focival foglalkozom. Egyéni edzéseken vagyok bent délelőtt. Van scoutunk, és az általa megkeresett gyerekek szüleivel tartom a kapcsolatot. De a Liverpool mérkőzései miatt sokat vagyok úton.”
Jelenleg a klubnak nagyjából kétszáz igazolt játékosa van, és további ötven játékossal foglalkoznak. Bolla László optimista, amikor azt kérdezem, mekkora hatása volt Dominik Liverpoolba igazolásának.
„Naponta sokszor csörög a telefonom. Én mindig azt mondom mindenkinek, hogy jöjjön el, próbálja ki, tapasztalja meg, az elején nem kell tagdíjat fizetni, és ha szimpatikus, amit nálunk tapasztal, akkor az edzések legalább nyolcvan százalékán itt kell lenni, és ez komoly elvárás. Ha valaki nincs, az lemarad, nekünk az nem jó. Mi magánegyesület vagyunk, itt fejlődni kell. Ez nem leánynevelde.”
És ha már tagdíj: a szülők jelképes összeget, havi tízezer forintot fizetnek, a többi költséget más klubokhoz hasonlóan tao-forrásokból fedezik – na, meg a tehetségek átigazolása utáni díjból. De van, amiben már engedtek kicsit a korábbiakhoz képest, van például felzárkóztató csoportjuk is. Mint a legtöbb vállalkozásnál, náluk is hosszú távú cél, hogy jövedelmezően működjenek. Ezt csak egy módon érhetik el, ha a rájuk bízott tehetséges gyermekből a lehető legtöbbet kihozzák, és eljuttatják arra a szintre, hogy már egzisztenciát tud teremteni magának és a családjának. Csaba úgy fogalmaz, hogy a jövő a gyerekekben van
„Tizenhét éve azt gondoltam, hogy jó és követendő példa leszünk. A Főnix továbbra is adni fogja a tehetségeket, ebben biztos vagyok. Reméljük, hogy azt az elszántságot, amivel mi dolgozunk, viszontlátjuk máshol is, hogy minél több gyerek megkaphassa az esélyt.”
A három szülő sokévi munkája, hite és céltudatossága meghozta az eredményét. A Főnix fejlődik, és hamarosan tovább bővül, Székesfehérváron megnyitják harmadik, harminckét hektáros sporttelepüket is, amivel a klub eléri azt a méretet, amit már nem szeretnének tovább bővíteni. Pontos részleteket nem lehet még elárulni, de olyan infrastruktúra áll majd a klub rendelkezésére, ami egy új szint lesz a klub életében.
Így vált a kis fehérvári utánpótlásműhely és annak első számú csillaga, Szoboszlai Dominik fiatal főnixből erős ragadozómadárrá, egy kormoránná, vagyis angolul liver birdé – a Liverpool címerállatává. A 2007-es alapítású klub története már most magyar sikersztori, és még hol van a vége.
