Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Az AutoWallis igazgatóságának elnöke, Müllner Zsolt a cég ötéves stratégiáját bemutató eseményen. Mellette Ormossy Gábor, a cég vezérigazgatója.

Szintet lép a magyar milliárdos tőzsdei autós cége

Prémium kategóriába kerültek az AutoWallis részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.

Az AutoWallis Nyrt. teljesítette a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) által meghatározott feltételeket a vállalat, így annak részvényei június 25-től a tőzsde Prémium kategóriájában forognak.

A szintlépés hamarabb sikerült, mint ahogy a menedzsment célul kitűzte. Müllner Zsolt, a vállalat elnöke komoly eredménynek tartja, hogy az AutoWallis új részvényeinek februári bevezetését követően a társaság nem csak méretét tekintve tartozik a tőzsde vezető vállalatai közé, hanem most már a kategóriát és indexeket tekintve is, hiszen részvényeik mindössze két hónapon belül bekerültek a BUX és BUMIX indexekbe, és a mai naptól a Prémium kategóriába is. Emellett a londoni FTSE egyes indexeibe is bekerültek a papírok.

Nagy győzelem a mai nap Mészáros tőzsdei birodalmának

Hozzátette, hogy ezzel tőkepiaci terveik megvalósításának induló szakasza zárult le, hiszen a vállalat májusban hirdette meg stratégiáját, melyben azzal számol, hogy 2029-re a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatójává válik.

A magyar topmilliárdos, Veres Tibor által tőzsdére vitt AutoWallis a Budapesti Értéktőzsde viszonylag friss szereplője. A cég a közép-kelet-európai régió 14 országában gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szervizszolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen. A csoport által képviselt márkák közé tartozik a BMW, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong, és a Sixt rent-a-car.

A vállalat robosztus növekedést tervez a BÉT-en, erről korábban beszámoltunk a helyszínről.

A trendek ellenére az autótulajdonlás hosszú távon is fennmarad

A stratégia legfontosabb elemei:

  • 2024-re a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerint akvizíciók nélkül a tavalyi 65,5 milliárd forintos árbevételének több mint duplázásával számol, így az 142 milliárd forint lehet, míg akvizíciókkal közel háromszorozással, 187 milliárd forinttal kalkulál.
  • Organikus növekedéssel az EBITDA közel a négyszeresére, 7,9 milliárd forintra, míg akvizíciókkal négy és félszeresére, 9,5 milliárd forintra ugorhat
  • Ez megfelelő alapot jelenthet az osztalékfizetéshez, ezt az akvizíciós és növekedési tervekhez fogják igazítani.
  • A vállalat a működésből származó eredmény egy részének visszaforgatása mellett kötvénykibocsátásra, valamint tőkebevonásra is épít, melyben az intézményi befektetőkre is számít.

Borítókép: Az AutoWallis igazgatóságának elnöke, Müllner Zsolt a cég ötéves stratégiáját bemutató eseményen 2019. 05. 22-én. Mellette Ormossy Gábor, a cég vezérigazgatója.

 

„Tele vagyunk ötletekkel. Én a megoldásokat kedvelem.”