Optimisták most a nagyvállalatok, a cégek magasabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek az előttünk álló egy évben.
Megtört a tavaly év eleje óta tartó csökkenő trend: a hazai, kétmilliárd forint feletti éves árbevételű nem-állami nagyvállalatok növekedési kilátásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index a második negyedévben két ponttal fölfele mozdult, így jelenleg nyolc ponton áll. „Az eredmény optimizmust mutat, ami elsősorban a vállalatok saját lehetőségeik kedvező megítélésének köszönhető, de a makrogazdasági környezetre vonatkozó várakozások is javultak. Számszerűsítve ez annyit tesz, hogy a vállalati részindex kilencről 11 pontra, a makrogazdasági részindex pedig mínusz egyről nulla pontra emelkedett” – írja közelményében a K&H.
Több bevétel, több beruházás a láthatáron
A hazai nagyvállalatok saját kilátásainak kedvező megítélése mögött leginkább a javuló pénzügyi és beruházási várakozások állnak. A szektor átlagosan 2,7 százalékos árbevétel-növekedéssel és 2 százalékos profitbővüléssel számol a következő egy év során, ami jelentős előrelépés az év eleji 2,2 és 1,4 százalékos várakozáshoz képest. A tervezett beruházások esetében is pozitív irányú változás történt az előző negyedévi mélyponthoz képest. Akkor a cégek 34 százaléka, míg jelenleg tízből közel négy vállalat (39 százalék) tervez fejlesztést az előttünk álló egy év során.
A gazdasági kilátásokat illetően a vállalatok többsége a jelenlegi növekedési ütem fennmaradásával számol egy- és hároméves időtávon egyaránt, emellett rövid- és középtávon is nőtt a gazdasági teljesítmény javulását feltételezők aránya. „Az előttünk álló egy évben a vállalatok közel negyede, három éves időtávon pedig a cégek 41 százaléka várja a gazdaság további élénkülését. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok szerint a magyar gazdaság akár túlszárnyalhatja az MNB legfrissebb, júniusi inflációs jelentése szerinti idei 4,4 százalékos és a jövő évi 3,7 százalékos gazdasági növekedést” – tette hozzá Patrick Van Overloop a K&H-tól.
A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról
A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 350, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A legutóbbi felmérés 2017. június 12. és június 26. között zajlott.