Világszinten

Áll egy ember az utcán, rajta kötény, fehér ing, lánya, fia mellette.  Mögötte bolt, a bejárat felett a neve. A kereskedőtrükköket szüleitől tanulta, nem salestréningen, de aki tőle távozik, mégis mindig úgy érzi, […]

Bővebben

Szabihíd: a velencei biennále egyik legnagyobb durranása lett

Egy útlezárásnak indult, a Velencei Építészeti Biennále egyik legmenőbb kiállítása lett belőle, ami azt üzeni, merni kell változtatni a köztereken.

Miért ekkora szám a biennále?

Harangszóra elaludni, sirályvijjogásra ébredni, hajóval járni iskolába. Velenceinek lenni nem egyszerű, itt az év egyik napja sem szokványos abban az értelemben, amit mi szokványosnak gondolunk. A május ezen belül is maga az őrültek háza: a várost fehér inges, fekete nadrágos építészek, díszzsebkendős kritikusok és a szokásosnál is bohémabb olaszok szállják meg. Ilyenkor a város keleti feléé a főszerep a kertek (Giardini) és a régi hajógyár-erőd (Arsenale) ad helyet a képzőművészeti és az építészeti biennálenak. Idén az utóbbin a sor: üzletek nem köttetnek, nem repkednek a milliárdok, csak mindenki feloldódik a pavilonoktól a következő proseccoig tartó sodrásban. Mégis ez az építészvilág legfontosabb eseménye, ahová minden nemzet elhozza kétévente, amit a legmenőbbnek, legfontosabbnak gondol és ez az a hely, ahol egy méterre áll tőlem Bjarke Ingels (BIG Group), a New York-i Two World Trade Centert is tervező, egyébként teljesen megközelíthetetlen dán szupersztár.

Fotó: Danyi Balázs

És milyen jó, hogy Magyarország mindig valami erőset hoz.

Két éve az egri Arkt Ellátó épületét, egy minimális büdzséből, hagyományos építészeti eszközök nélkül felújított közösségi házat, idén a Szabadság híd köztérré alakulásának történetét. Hogy jutott el egy kényszerhelyzetből, útlezárásnak indult budapesti sztori a világ legfontosabb építészeti eseményére?

2016 nyarán a fonódó villamos építése miatt néhány hétre leállt a híd villamosközlekedése.

Néhány nap kellet csak, hogy a budapestiek egy üveg borral a kézben (újra) felfedezzék a világ egyik legszebb városi panorámáját.

Egy átkelésre használt műszaki építmény köztérré változott. A terület a gyalogosoké, kutyás családoké, függőágyas egyetemistáké és biciklivel érkező jógázóké (és a fentieknek mindenféle elképzelhető kombinációjáé) lett. Mindezt úgy, hogy a főváros – a szabályok betartására ösztönözve, de alapvetően támogatta az eseményt, a civil szervezők pedig képesek voltak kilépni a szokásos spontán, de jó rendezvény-hívjunk néhány food truckot-szedjünk díjat, amiért csak lehet forgatókönyvön. A Szabihíd egy szerethető terület lett, egy közös ügy, ami már vágányépítés nélkül is létrejöhetett tavaly, és a hírek szerint idén is a hídról lehet függőágyban naplementét bámulni.

A Studio Nomad dizájnstúdió (Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid) erre a helyzetre reflektál. Maga az épület a tehetséges szecessziós építész, Maróti Géza tervei alapján készült el 1909-ben – az olasz és a belga után ez volt a harmadik nemzeti pavilon a Giardini területén. A Studio Nomad ennek az épületnek a közepébe helyezett el egy építési állványokból készített, 10 méter magas kilátót. Az udvar közepére állított építmény 10 méter magas, legfelső szintje a híd közepéhez hasonló enyhe ívet és hasonló színezést kapott.

A közterek felszabadítása az igazi szabadság

„Az épület felett egy új teret hoztunk létre. Ez az új tér, ahogy a hídon is történt, egy esemény miatt jött létre” – mondta Pongor Soma építész az építményről, amely egy teljesen új rálátást biztosít a Giardini fái fölé emelkedve. A magasból a Zsolnay-féle tetőcserepek és a fém csillogása a vizet idézi meg, de az építészeti poézisra kevésbé nyitottak is ellesznek az olyan közjátékokokkal, mint a tetőn fészkelő siráycsalád hétköznapjai: az például nekem is új volt, hogy ezek a vicces állatok a vizes tetőabablakokon csúszkálással szórakoztatják magukat. „Egy madármegfigyelő helyet hoztunk létre” – mondja Göttler Anna, a kurátori csapat, a Kultúrgorilla egyik tagja a megnyitó előtti percekben.

Fotó: Danyi Balázs

Bár viccnek szánta, a pavilon üzenete éppen ez:

bátran kell hozzányúlni a közterekhez és ezek biztosan olyan új helyzeteket, aspektusokat eredményeznek, amelyekre korábban talán senki sem gondolt.

A ma már Szabihíd nevet viselő rendezvény története egy útlezárásnak indult, ma itt van Velencében és úgy fest, minden nyáron legalább néhány hétre élvezhetjük ezt az oldalát.

Egy ilyen hely pedig azonnal megsokszorozza magát. Az elmúlt években kis medence és grillezőhely is épült a Gellért Fürdő kifolyójánál, a Gellért-hegy megújítására kiírt pályázaton pedig a Paradigma Ariadné fiatal építészcsapata gondolta tovább a híd felszabadítását: a provokatív terv eltüntetné a Szabadság-szobrot és az egész Citadellát, amelynek köveiből egy széles lépcsőt hozna létre, egészen a Szabadság híd budai hídfőjéig. Nekem tetszene, ha néhány év múlva nemcsak a hídon üldögélhetnénk, hanem a hegyen is, akárcsak a párizsi Montmartre-on, a Sacré Coeur előtt. Az lenne az igazi szabadság, ha Budapesten felszíni parkolók helyett sportpályák, bevásárlóközpontok helyett parkok, új magyiterrán lakótelepek helyett játszóterek épülnének. Itt az ideje, hogy teljesen máshogy gondoljunk a városainkra és felszabadítsuk a köztereinket. Egyszer már bejött.

 

Grafika: de_form

 

Szabadság híd – új horizontok

XI. Velencei Építészeti Biennále, 2018. május 24-2018. november 25.

Építészeti koncepció: Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid (Studio Nomad)

Kurátor: Göttler Anna, Oravecz Júlia, Tornyánszki Éva (Kultúrgorilla)

Nemzeti biztos: Fabényi Julia (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum)

A Biennále iroda vezetője: Boros Géza

 

 

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő