A vállalat munkatársainak bérét átlagosan 20 százalékkal emeli a Magyar Suzuki Zrt. 2023-ban. Másfél havi bónuszt is ígértek jövőre, a teljesítmény függvényében.
Úgy tűnik, ragaszkodik jelenlegi munkatársaihoz a Magyar Suzuki Zrt, amely átlagosan 20 százalékos béremelést jelentett be. A béremelés a teljesítményen alapszik – áll a cég Forbes.hu-nak elküldött közleményében.
A béremeléssel együtt bónuszt is ígér a vezetőség: az összesen másfél havi bónusz első, félhavi részét júniusban, a második, teljes havi összeget év végén kaphatják meg teljesítményhez kötötten a dolgozók. A vállalat egyúttal bejelentette, hogy az erre az évre előirányzott év végi egy havi bónuszt a dolgozók már decemberben megkapták.
A Suzuki a béren kívüli juttatásokra fordított összeget is emelné a jövő évtől. Extra juttatásként továbbra is biztosított a meleg illetve hideg menüs étkezés, a környező településekről pedig buszjárat szállítja a dolgozókat a gyárhoz. Évente egészségügyi szűrővizsgálat, megemelt összegű házasságkötési, gyermekszületési, illetve temetési támogatás érhető el.
Az esztergomi gyár jelenleg 3.000 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, közülük több mint ezernégyszázan legalább 15 éve erősítik a vállalatot. Országos kiterjedésű beszállítói hálózatával együtt a Magyar Suzuki mintegy 10.000 ember és család megélhetéséhez járul hozzá nap mint nap. Mint kiderült, a gyártóvállalat 2023-ban tovább bővíti dolgozói létszámát, mivel növelni szeretné a termelés mértékét.