Isten selejtet nem teremt

 Böjte Csaba tud valamit, amit az eddig Forbes-címlaposok nem tudtak. Megérkezett, beállt a kamera elé (a kettő között 30 másodperc, ha eltelt) és 15 perc múlva távozott. Sokan szerettek volna […]

Bővebben

Sültkrumplival nyertek startup versenyt

Debrecenben tartották az év első vállalkozó és startup versenyét, ahol telt ház mellett, szoros versenyben diadalmaskodott a Funky Fries csapata. Három hónapja még csak egy kósza ötlet volt, mára egy működő projekt háromfős csapattal.

Kedden tartották az ország első vállalkozó-csapatoknak szervezett versenyét 2017-ben, amelyet hagyományosan Debrecenben szerveznek meg immár 3 éve. A versenyzők az !gen Debrecen 3 hónapos képzésén vettek részt. Szeptember végén indult a 12 hetes program, amelynek lényege, hogy csapatba szervezik a jelentkezőket, és a résztvevők az ötletükből egy projektet faragnak. A csoportok hétről hétre szakértő segítséget kapnak, tanulnak például az üzleti modell változatairól egy sorozatvállalkozótól, a pénzügyekről egy befektetési szakértőtől, a rövid és ütős előadásmódról angolul (elevator pitch).

24 fő fejezte be a negyedik !gen Debrecen programot, akik 6 csapatot alkottak:

11 - 24 fő végezte el a képzést

Funky Fries: minőségi sültkrumpli snack szósszal fesztiválokra, buli utánra, rendezvényekre. (A borítóképen is ők láthatóak.)

GeekVR: virtuális valóság klub Debrecenben.

Genomika: genomikai tudás elérhetővé tétele, társadalmasítása a Debreceni Egyetem Genomika Intézetétől.

FABrikáló: közösségi alkotótér 3D nyomtató, CNC marógép, high tech gépek és technológiák nyújtása profi, és amatőr alkotók számára.

Scentimeter: illatgomb, teljes kontroll a saját illatod felett, szippantás a jövőbe.

Quarby: a világ első chat optimalizációs szoftvere.

A döntőt telt ház mellett tartották, és a közönség is beleszólt a végső győzelembe, a jelenlévők mind szavazhattak.

09 Teltház a Kazánházban

A végső sorrendet a csapatokat meglehetőst megizzasztó zsűri döntötte el. (Herdon István helyi nagyvállalkozó (Xanga, Singularity University Debrecen Chapter), Kovács Zsolt befektetési szakértő (Startup Campus, EH Invest Zrt.), dr. habil Gályász József vállalkozásfejlesztési szakértő (Debreceni Egyetem, DEViK Üzleti Innovációs Klub), Papp Csilla (Alföld TV, Hajdupress).

08 Zsűri

A szervezők nevében Katonáné dr. Kovács Judit elmondta, hogy a képzést idén 4. alkalommal tartották meg, amivel összesen már 90 fő szerzett gyakorlati vállalkozás-építési tapasztalatot Debrecenben, valamint hogy februárban indul az 5. program, amire már nyitott a jelentkezés.

Fotók: Jászberényi Attila (a szerző)

Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!
Ezeket láttad?
Címkefelhő