Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Nagy a belterjesség, és sok az álszakértő – ilyen a magyar startupvilág a Szilícium-völgyből nézve

Tilesch György a Szilícium-völgy magyar vállalkozóit összekapcsoló Neumann Society egyik alapítója főállásban amerikai cégeket hoz Európába. Tudja, mi a jó a hazai startup-ökoszisztémában, de kívülről azt is látja, min kellene változtatni.  Interjú.

Az amerikai startupvilágnak érdekes egyáltalán Európa? Nehéz elhinni, hogy a Völgyből kimasíroznak a cégek, mert mindenhonnan azt hallani, hogy az európai piac lassú, mint a csiga.

Egyre inkább látják, hogy nem skanzen vagyunk, hanem növekedési góc, bár az amerikai Európát sokszor se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Hogy rögtön egy példával kezdjek, mások a „mindsetből” adódó perspektívák. Például a támogatási rendszer Európában sokkal hosszabb távra lát rá, mint egy amerikai kockázatitőke-befektető. Az EU mondhatja, hogy 5-10 év a fejlesztési horizont,

egy kinti befektető negyedév után már verné az asztalt, hogy hol a zseton.

Az amerikai erre azt mondhatja, hogy az EU-s hozzáállás piactorzító szemlélet – és mondja is. Viszont az igaz, hogy a rövidtávú gondolkodás és mohóság sokszor a valódi innováció legnagyobb gátja, és ezen vadhajtásokat mindennap látom Szilícium-völgyben.

 

Tilesch György

Fotó:The Orbital Strangers


Névjegy: Tilesch György

  • Innomine Group US Managing Partner
  • President and Chairman of the Board – Neumann Society
  • Tag: NASA Cross-Industry Innovation Think tank 
  • Tag: US Navy és US Special Operations Command – Industry Innovation Council
  • Advisory Board Member  – Get Global
  • Advisory Board Member  – Global Startup Awards

Erős állítás, de akkor igaz lehet, hogy oda a nagy Völgy-varázs?

Van egy erősödő kritikus trend, ami sokszor jogos, de a realitás nem ez.

Az európai cégek még mindig sokkal inkább akarnak a Völgybe menni, mint fordítva.

Még tartja magát a mítosz, hogy a Völgybe kell kijutni, ott van a piaci robbanás hozzávalóinak oly’ koncentrációja, ami páratlan. Amerika egy hatalmas, egységes piac, 300 millió potenciális vásárlóval, és a Völgy a globális digitális piac kapuja is egyben.  Plusz még mindig sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy a Völgyön kívül nincs is élet, tehát mondhatni a mítosz “önfenntartóvá” lett. Persze véletlenül sem akarom leszólni, mert mindenképp az első, és a halmozódó rendszerhibák ellenére még egy ideig az egyik legerősebb ökoszisztéma lesz a világon.

Ki akar Európába jönni?

Azok a startupok – és itt most vigyázni kell, mit tekintünk annak -, de jellemzően a 10- 20-30 millió dolláros befektetést kapott vállalkozások (series B és C befektetési kör után) jönnének Európába szervezetten és olajozottan. Ők már megerősödtek kint és képesek megfizetni olyan jellegű tanácsadási és operatív szolgáltatást, amit például mi is csinálunk az Innomine Groupnál, a teljes piac stratégiai feltérképezését, a hídfőállás létrehozásához, a különböző funding (tőkebevonás) formák tudatos felhasználását, és a sikeres piacnyitás minden aspektusának koordinált levezénylését.

A kisebb, mozgékonyabb startupok nem érdeklődnek? Ekkora lenne a különbség Amerika és Európa között?

A Silicon Valley nagyobb cégeinél is megdöbbentő, hogy sokszor úgy választanak európai székhelyet, hogy valakinek az unokatesója, mondjuk, Amszterdamban bulizott, jó emlékekkel. Mi megvizsgáljuk 8-10 különböző szempont alapján a hozzánk jelentkező cégeket, és tanácsot adunk, hogy mely országokba érdemes menni, sőt mely országokban tevékenységük mely részét koncentrálják tudatosan. Reflexből a kis amerikai vállalatok idáig nem jutnak el, mert például ügyfélvezéreltek, és

az első európai kliensük határozza meg a partraszállás, majd maradás helyét.

Itthon egyre többször hangzik el az az állítás, hogy a startup-ökoszisztéma fejlődése alapján Budapest lehet az új Berlin, vagy legalább is annak kellene lennie. Völgy-szemüveggel mi látszik belőlünk?

Kezdem a pozitívval. A startupvilágban azt mondják, hogy az alapítók körül sokszor létrejön egy úgynevezett “reality distortion field”, vagyis egy valóságtorzító atmoszféra, amivel egy kicsit rózsaszínűbben látják a világot. Kicsit ezt érzem Budapesten is, lelkesedésből nincs hiány. Persze fontos, hogy ez meglegyen, mindent támogatok, ami ahhoz vezet, hogy előre menjünk, de azért ezt erőteljesen romantikus elképzelésnek érzem, hogy Budapest startup-főváros lenne.

Miért?

A magyar startupközösség szerintem még abban a stádiumban van, amikor

sok olyan emberen van fent szakértői sapka, akin nem kéne, hogy ott legyen.

Végtelen sok erő megy el a virtuális és offline fórumokon is egymás ekézésére és önmagunk magasztalására, sokszor alaptalanul. Ez persze fóka- és eszkimóprobléma, de ez az egyik. A másik, hogy ha kijelentjük politikai szinten, hogy például Budapest startup-főváros, azt gondolhatjuk, hogy akkor ezzel el van intézve, most már így lesz, átvágtuk a szalagot, mindenki mehet haza. Magára a brandre nem jut figyelem, aminek azt kéne megmagyaráznia, hogy miért vagyunk jobbak másoknál. Mi most Budapest “value proposition-ja”? Tudok mondani dolgokat, meg nálam okosabb, itt élő emberek biztos, hogy még többet, de ezt még úgy rendesen összerakva és promótálva, hogy az amerikaiaknak vonzó legyen, nem láttam.

Ezt Észtország félelmetesen jól tudja csinálni, olyan brandje van, hogy a Völgyben mindenki tudja, hol van, és leborulva áldja az észteket.

Irgalmatlan meló lesz bedolgozni magunkat, ha a startup-nagyhatalomként akarunk tetszelegni. De csak ezzel, az egyediséget célzó, tudatformáló szemlélettel, és persze az azt támogató valós, versenyképes infrastruktúrával lehet megnyerni a játékot.


És ha csak összevetjük magunkat a régióval?

Ha csak tehetség oldalról nézzük, akkor a fejvadász ismerőseim azt mondanák, hogy a szerződtethető magyar IT-s mint olyan, eltűnt. Az a megérzésem, hogyha egy jó márkával rendelkező amerikai startup még talán el tud szipkázni szakembert a magyar piacról, de már Magyarországon sem lehet hálóval elkapni a fejlesztőket, egyszerűen nincsenek. Vagy külföldre mentek, vagy nagyon kényelmes corporate állásuk van. Élhetőség szempontjából tényleg kiváló város Budapest, zsibong az ökoszisztéma, de sokkal több professzionalizmus kéne.  Érdekes egyébként, hogy a  V4 többi tagja sokszor valahogy könnyebben akklimatizálódik, amikor beteszik a lábukat Silicon Valleybe.

Milyen a magyar startupper?

Mi, magyarok nagy kilengéseket produkálunk. A kaliforniai befektető nyugis, kiegyensúlyozott típus, jó kedélyű, de vérprofi és szisztematikusan építkező figura. Nálunk pedig vagy az van, hogy “úgyse jön össze”, vagy az, hogy “elkapom az egész világot”- a két véglet között ingadozunk állandóan.

A V4 többi országaiban már kicsit látszik, hogy elkezdtek dolgozni ezen a problémán.

A másik, hogy a Völgy egy kollaborációra építő kultúra, a magyar startupper pedig szélsőséges esetben kimegy, és nem mer beszélni az ötletéről, mert fél, hogy ellopják. Egy kaliforniai startupper azzal kezdi, hogy kétszáz embernek szétkürtöli az elején, min dolgozik,  hogy megtudja, mit gondolnak róla. Ezt a szintet mentálisan meg kell ugrani egy magyarnak is. Nem lehet hibáztatni ezért senkit, nálunk történelmileg ez így alakult ki. Igazából ezt az egész régió megszívta.

Aki kimegy, az le tudja ezt vetkőzni?
Én azt látom, hogy nagyjából fél-egy év kell hozzá, hogy az alapokat internalizáljuk, és hosszú évek ahhoz, hogy reflexből sugározd és főleg, hogy körön belülre kerülj. Saját magamon is megtapasztaltam,

azt hittem, hogy én egy jófej, kiegyensúlyozott, harmonikus fickó vagyok, aztán frászt, ott hordtam a nyakamban a sok évszázad véres hagyományait.

Meg kellett tanulnom, hogy  nem akarják mindenáron átvágni a torkomat, van hely és tér mindenkinek, aki jó.

Tilesch György

A Prezi-LogMeIn-Ustream trió mennyit javított az országimázson kint?
Nem tudják, hogy magyarok. A cégeket ismerik, Árvai Pétert (a Prezi CEO-ja – a szerk) névről ismerik, de azt, hogy magyar, kevésbé tudják. Péternek egyébként nagyon jó a személyes brandje, de általában svédnek nézik – mondjuk ott is született.

Péternél egyébként az nagyon érdekes volt, hogy ő konkrétan abban az épületben létezett másfél évig, ahova ma a Neumann Society van bejegyezve, onnan keresgélte magának a befektetőket,

másfél évig szerintem nem nagyon aludt.

A Ustreamben meg a LogMeInben az első pillanattól  jelen voltak az amerikaiak. Ez egyébként szerintem egy nagyon jó lehetőség: annak ellenére, hogy a jelenség már régóta létezik mostanában kezd szisztematikussá válni ez a fogalom, a  dual company, ahol 50-50 százalékban van jelen egy társalapító, és amiben a különböző, kontinens-specifikus résztudások és komparatív piaci előnyök összeadódva egymást erősítik.

Bátorítanám a magyar startupokat, hogy keressenek amerikai társalapítót, vonjanak be amerikai erőt minél előbb.

A Neumann Society alapítója vagy, ez a fajta kezdeményezés mennyire egyedülálló dolog a Völgyben?

Az egész abból indult ki, hogy találkoztunk egy csomó olyan magyarral a helyi magyar közösségen keresztül vásárokon, fesztiválokon, akiken látszott, hogy ezt az új generációs gondolkodást képviselik, máshogy élik meg az amerikai magyarságukat, és sokkal fontosabb nekik a közös, innovatív gondolkodás, tudáscsere, a business network-építés, vagy éppen a diaszpóra tudásának átadása, mint az előző nemzedékeknek. Láttunk egy csomó ilyesmi szervezetet a Völgyben, akiknek az a céljuk, hogy egy adott diaszpórának a vállalkozói közössége legyen, és a frissen érkezőnek a kapcsolatrendszert és a tudást is át tudják adni. Az egyik legnagyobb ilyen például az indiaiaké (The Indus Entrepreneurs). Mi önszerveződő alapon indítottuk a sajátunkat 2014 végén. Úgy voltunk vele, mint egy startup, hogy ez egy kísérlet, összetrombitáltuk az embereket egy “közösségindító” konferenciára. Az lett a neve, hogy #Hunnovators, 2015 márciusában tartottuk, 150 magyar (vagy magyar vonatkozású) innovációhoz valahogy kapcsolódó ember jött el rá, és olyan jól sikerült, hogy itthon is figyelmet kapott. Azt mondtuk, hogy a közösségnek kell eldöntenie, hogy mit akar ebből kihozni. Ebből kijött 8-10 projekt, amiket elkezdtünk összerakni, ebben startupok, nagy cégnél dolgozó, Ivy League (Borostyán Liga – 8 amerikai elit egyetem – a szerk) egyetemeken tanuló fiatalok segítenek, van bennük megújítási szándék.

Most tervezzük új, igen neves amerikaiak bevonásával a Neumann revitalizálását éppen: forrásokat is kell bevonni a programok végrehajtásához, amiket eddig nem tudtunk, és amik között igen ambiciózusok is vannak. Az a cél, hogy ez az új generációs, globális magyar diaszpóra hajtóereje legyen. Ideális esetben egy budapesti, san franciscó-i és müncheni magyar ezen keresztül tudjon találkozni, közös céget csinálni

és hogy az anyaország is lássa azt a perspektívát, megkapja azt a mentalitást és tudást, amit mi itt, az Operencián túl közösen felhalmoztunk.

Minket erősen a startupokkal kötöttek össze, ami csodás, de igazából az innováció legszélesebb spektrumával foglalkozunk, ahol a közös pont a mindset. Nem nagyon vannak ilyen alulról induló (bottom up) szerveződések a Silicon Valley-ben, az európai szervezeteknél mindenhol kormányzati, régiós szerv vagy kamara csinálja. A mienk nem ilyen.

Az utóbbi években az EU döntötte a pénzt a startupokba itthon is, ezek egy részéről mi is megírtuk, hogy igen csak kérdőjeles helyekre futott be, de azért vannak szép példák is.

A Jeremie-források miatt könnyű volt  pénzhez jutni egy szimpla ötlettel is, emiatt viszont

a kivitelezésen már nem volt fókusz, egy befektetőt pedig az érdekeli, hogy a startupper képes lesz-e végigvinni az ötletét a nagyon konkrét üzleti sikerig – nem az, hogy mennyire jól pitchel.

A pénzbőség „életmód-startupokat” szül, és ez nem egészséges.

A támogatott projektek egy részét ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy borzas hajú fizikaprofesszor a pincéjében kitalált valami iszonyatosan jó dolgot, de nem tudja végigvinni, mert nincs meg hozzá a menedzsmenttudása, és sok esetben nem is akarja, mert részéről a munka kész, feltalálta, amit akart, megoldotta a problémát. Az EU már látja, hogy itt komoly probléma van, mert ég a pénz, de hol az európai Google? Ennek futunk most neki egy nagy, 3 éves EU-s program kereteben, ahol 2000 EU-támogatott innovácios projektet és startup/scaleup céget világítunk át a Bizottságnak, mentoráljuk őket és a legjobb 300-at, akiben nagyon hiszünk, visszük befektetőkhöz, corporate partnerekhez, és piacra léptetjük őket Amerikában.

Szóval a direkt állami beavatkozások, támogatások nem célravezetőek?
De, ott van például a Startup Chile, ez az egyik kedvencem. Chile olyan volt, mint Magyarország, lityegett-lötyögött, de 8-10 éve kitalálták, hogy meg akarnak jelenni a Völgyben, mint attraktív célpont amerikai startuppereknek. Az nagyon fontos, hogy külpiacra jussanak a magyar startupok, de az is ugyanolyan fontos, hogy itthon legyenek olyan vállalkozások, (vagy egyáltalában olyan infrastruktúra) akik képesek adott esetben a Columbiáról vagy a Stanfordról idecsábítani egy frissdiplomást. Chilében az állam dollártízezreket fizetett külföldieknek, hogy menjenek oda, csináljanak startupot, és maradjanak legalább három évig (több magyar projekt is megjárta ezt a programot – a szerk). Csodálatos eredményekkel működik.

Nálunk a belterjesség okoz rengeteg problémát. Ugyanannyi energiát kéne fektetni abba, hogy amerikai startupokat hozzunk ide, minthogy mi vigyük a mieinket oda.

Sokkal mélyebben kéne belelépnünk az európai véráramba is.

Be kellene tudnunk vallani magunknak, hogy mi az, amit nem tudunk, de tisztában vagyok vele, hogy sokszor ez a legnehezebb. A globális ökoszisztémából nem csak a nyelvezetet kellene átvennünk – az már megy kifulladásig, hanem a sikerhez vezető kiegyensúlyozott és tanulni vágyó mindsetet, kollaborációs képességet, és kiemelten a professzionalizmust is.

 

Az embert nem a szerint fizetik, amennyit ér, hanem amennyit jövedelmez.