A pilótának indult Soós Zoltán a családi ház hátsó udvarában kezdett
tésztát gyártani, és az első vevőit a Bosnyák téri piacon szerezte. Most az
ötven fős céget készül átadni lányainak, ha a tésztagyár-örökösök kétéves
próbaidejük alatt sikeresen vizsgáznak cégvezetésből.
A Soós családdal az 5100 négyzetméteres vecsési telephelyen
beszélgettünk többek között a generációváltásról, a fokozatosság elvéről, a
minőségről és a magyar tésztapiacról.
A családi cég nem csak attól családi, hogy Soós Zoltán éppen most adja át a két lányának a tésztagyárat, hanem mert az örökösök és az alapító is mind az ötven dolgozót ismeri név szerint.
Soós Barbarának és húgának, Brigittának soha nem volt kérdés, hogy a jövőjük a tészagyár lesz. Minden nyáron egy hónapot dolgozniuk kellett itt. Választhattak volna bármi más munkahelyet is, de maradtak a gyárban.
Több corvinusos és külföldi gazdasági diploma megszerzése között is lent dolgoztak a gyártáson, hogy átlássák a teljes folyamatot a buktatóival együtt.
„Jó buli volt. Barátkoztunk, nézelődtünk, játszottunk, rohangáltunk a többiek után a raktárban. Ott nőttünk fel” – mondják.
Ahhoz, hogy száz százalékban átvehessék
Zoltántól a céget, apjuktól kétéves próbaidőt kaptak. A feltételek egyszerűek:
„az eredményszámok magukért fognak beszélni.”
A tésztagyárörökösök nem félnek, hogy ne tudnák év végére felülmúlni a tavalyi számokat: a járvány előtt még elcsíptek egy országos beszállítói szerződést egy nagy diszkontlánccal, és készülnek az új, hárommillió eurós technológiát javító és automatizációt elősegítő beruházásra.
A kollégák, akik a cég indulásával együtt kezdtek dolgozni lassan kiöregednek.
„A robotizáció felé kell nyitnunk, ha tetszik, ha nem. Inkább legyen kevesebb ember, akit jól meg tudunk fizetni, de a munkája is minőségi” – mondja az alapító.
A Soós Tészta teljes története a Forbes augusztusi számában olvasható. Lapozz bele!