Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]


Bővebben

Semmelweis-díjban részesült Karikó Katalin

Kásler Miklós szerint Semmelweis és Karikó munkásságában közös, hogy a rengeteg nehézség ellenére is rendületlenül gyakorolták hivatásukat.

Megkapta a legrangosabb magyar egészségügyi díjat Karikó Katalin kutatóbiológus, a Biontech alelnöke, írta meg kedd délelőtt a Telex. A hírt Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere közölte a hivatalos Facebook-oldalán. „Nagy örömmel adtam át Karikó Katalinnak munkája és életműve elismeréseként a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat”, írta a miniszter.

 

Kásler szerint Semmelweis és Karikó munkásságában közös, hogy „mindketten hittek feltevésükben, és a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolták hivatásukat a betegek és az egész emberiség javára. Végül pedig az idő és a tények őket igazolták”.

Mint ismeretes, Semmelweis Ignác jóval megelőzte korát azzal, hogy a kézmosás fontosságát hangsúlyozta, Karikó Katalin és Drew Weismann mRNS-kezelésekhez kapcsolódó felfedezése pedig csak a publikálás után jópár évvel kapta meg a neki járó elismerést. Sőt, amikor 2005-ben elküldték eredményeiket a Nature-nek, a tudományos szaklap jelentéktelennek találta a felfedezést, aminek végül kulcsfontossága lett az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztésében. (Semmelweisről a 2020. novemberi, Karikóról a 2020. júniusi Forbes magazinban írtunk hosszú portrét, utóbbi online is olvasható, ide kattintva.)

Magyar kutató hányattatott sorsú szabadalma is kellett a most bejelentett vakcinához

A miniszter a szövegben kitért arra is, bízik benne, hogy a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a tudományos eredményhez méltó döntést.

Borítókép: Karikó Katalin / Biontech

Oszd meg!