Az év legcukibb Forbes magazinja

Az év legcukibb Forbes magazinja jelent meg decemberben, a címlaptól már önmagában elolvadok: Halász Judit és Bálint György közös képen. De a tartalomjegyzékben lévő felvétel az igazi kedvesség. A fotózáson […]

Bővebben

Selfbrandből cégember: Lakatos Márk jó eladó, és nagyon jól eladható

Lakatos Márk sztár. Azért jó szó ez, mert bármi beleférhet, és az ő esetében különösen hosszú a lista. Stylist, tévés celeb, érzékeny műsorvezető vagy csatornák stylistja, nemzetközi rendezvények és show-k kreatív vezetője, miközben színházi öltöztető és jelmeztervező. Időnként LMBTQ-aktivista, máskor énekes. Az augusztusi Forbes-ban arról írunk, milyen Lakatos Márk, amikor franchise-t épít egy kolbászozós piaci standra alapozva, itt és most pedig háttérországát, a lassan tényleg vállalati méreteket öltő Lakatos Márk Groupot mutatjuk be.

„Jöttem-mentem a ruhákkal, mert a show-hoz ez kellett, de ez még nem jelentette azt, hogy én is önálló show-elem lehetnék” – Lakatos Márkkal, az ország első stylistjával a Kempinski Hotel aljában beszélgetek. Hol spanyolul, hol franciául köszön oda valakinek, a témánk épp az, hogyan tette őt is híressé 2004-ben az első Megasztár, ezt szakítják meg udvarias, rövid idegen nyelvű beszélgetések. Ahogy külföldi ismerősei, úgy már én is tudom, mit csinál egy stylist, de Márk és az első kertévés tehetségkutató előtt ez nem volt így. Kellett hozzá, hogy a tévénézők hétről hétre élőben követhessék, ahogy egy árva, vidéki Oláh Ibolyából rockdíva lesz, vagy egy Miskolc környéki roma kisfiúból, Gáspár Laciból popsztár. Márk esetében pedig polihisztorból (bár végzettsége szerint leginkább filmesztéta) sztáröltöztető.

Az, hogy Márkkal a kezdeti Megasztárok után tovább gördült a szekér, már Csényi Katalin és Hámori Barbara (a nyitóképen) kreatív producereknek is köszönhető, ők keresték meg többek között a külföldi mintákra épülő saját gyártású műsorok ötletével. Szeretem a testem (2009), Én is szép vagyok (2012), Én is karcsú vagyok (2013), Shopping Királynők (2013), később a még ma is futó a Stíluspárbaj.

„Ezek a sorozatok megmutatták egy olyan oldalamat, amelyet addig nem feltétlenül láttak az emberek. A figurát, aki úgy segít a nők külsején, hogy közben belül is elindít folyamatokat. Aki nem kér számon senkit, sem azért, mert kövér vagy nagy az orra, ilyen vagy olyan.”

Mire az ország stylistja excentrikus papagájból empatikus figurává vált – ő fogalmaz így –, azaz bemutatkozhatott a valódibb Márk, Barbara – ezt már ő mondja – alaposan megismerte Márk „értékeit és gyengeségeit”. Észrevette azt is, hogy a nőkhöz mindig kedvesen, türelemmel forduló érzékeny férfi alakjára nem csak a tévék előtt van igény. Mindehhez jött, hogy bár a producer már akkor magas pozíciókig jutott a hazai kereskedelmi tévék ranglétráján, amikor harmadik gyermekét várta, nem akart a multis világban maradni. Akart valami sajátot, egy nőknek szóló helyet, és a tévéműsorai kapcsán megismert stylist jó partnernek ígérkezett.


Már a standokon az augusztusi Forbes. Lapozz bele!

„Barbarával arra gondoltunk, hogy ebből kellene egy elérhető szolgáltatást is csinálni. Nem feltétlenül olyat, ahol emberek állnak bugyiban a tükör és a kamerák előtt, hanem lélekbonbonként pampering szolgáltatást, egy fashion élményfürdőt.” A Stílusterápia Kft., azaz a Lakatos Márk Group 2012-ben 50-50 százalékos tulajdonrésszel alakult meg. Azóta is Márké minden, ami stílus, Barbaráé minden, ami üzlet és operatív teendő. A kreativitás közös bennük.

Selfbrandből saját cég

Az Andrássy úti Lakatos szalon irodájában ülünk, és Barbara lényegretörően, vérbeli üzletember módjára adogatja a válaszokat. Ilyen határozottan kezdett a Lakatos Márk Group is, előbb a Vörösmarty téren, már 2012-ben 1,1 milliós profittal, a kisebb helyiséget azonnal kinőve. A negyedik évre az adózott eredmény tízmillióra ugrott, ma már az azóta belakott, impozáns Andrássy úti bérház hatalmas polgári lakása is kicsi. Jelenleg a Lakatos Márk Group öt lábon áll, nagyjából ennyi szoba van az ingatlanban is. Barbara ütemesen összefoglalja, majd körbevezet.

1. Makeover

A kopottas bérház lépcsőházából egy friss szépségszalonba lépsz. Az átalakítás, stílustanácsadás – frizura, smink, manikűr, öltözködés – még mindig a fő profil. A sok közül ma a legolcsóbb a Facebook Profilkép névre keresztelt átalakítócsomag (amelyben profi Facebook profilképeket is kapsz) 34 900 forint, de ezt, mint a legtöbb átalakítást és munkát a cég vezető, helyben képzett stylistjai végzik, nem Márk. Annak, aki személyesen a sztártól kérne tanácsokat, legalább 99 ezer forintot kell letennie egy egynapos „fashion élményfürdőért” – a Márkkal közös szelfi extra ajándék. A hasonló, de a kifejezetten egy személyre szabott, több szolgáltatást magában foglaló nap 249 ezer forint.

lakatos_style

„Kiderült, hogy ez egy életképes ötlet, sokan maguknak vagy ajándékba vásárolnak ilyen szolgáltatást” – mondja Márk. Évente 300-400 nő keresi fel őket – szinte kizárólag nőkből áll a vendégkör. Ugyanakkor ma már a vállalati tanácsadások és előadások sem ritkák. Tanácsadás a felsővezetőknek, teljes céges tanácsadás, csapatépítők, például.

„Márkot, már csak azért is, mert szerepelt a tévében, szeretet veszi körül, bármerre jár az országban” – mondja egy, a stylistot és a szakmát is ismerő informátorom. „A személyiségében van valami, ami szerethető: segít az embereknek, a stílustanácsain keresztül önbizalmat is ad. Profi.”

2. Szépségszalon

Az egyre bővülő ügyfélkör az elégedett távozás után mindig szívesen tér vissza az átalakítás színhelyére, a szépségszalonba – „a haj a neuralgikus pontja az átváltozásnak”, sommázza stylist. A hangulat klubjellegű, ez a Márknak köszönhetően megszépült, „madeover” nők klubja.

3. Média

Attól, hogy a stylist cégember is lett, a szereplés nem lett kevesebb. Erről persze a Lakatos Márk Group is igyekszik gondoskodni: mára egy teljes, komoly médiaportfóliót építettek köré.

Adott a Joy online magazin legnépszerűbb alblogja, a Márk világa havi 130 ezer egyedi látogatóval. Facebook-oldal ugyanennyi követővel. Instagram-profil 30,6 ezer követővel, YouTube-csatorna 5500 feliratkozóval. Négy könyv, köztük akad többszörös népszerűségi toplistás, a legutóbbi 20 ezres példányszámnál tart, és még mindig fogy. Egyértelmű, hogy ezek kereskedelmileg is jól értelmezhető felületek, és hogy ki is tudják használni, de Márk azt is hozzáteszi:

„Én nem egy IT-girl vagyok, az én szakmai hitelességem miatt a cégeknek is érdemes közös kampányokban gondolkozniuk”.

Barbara tévés producerként sokat tett és most is sokat tesz azért, hogy Márk képernyőn maradhasson, pedzegeti, hogy újabb sorozat jöhet. És a film. Ez ugyan nem szereplés, de prosperáló bevételi forrás, hogy a Lakatos Group teljes filmes-tévés produkciók stylingját is vállalja. Ezúttal éppen Kovács Patrícia, Dobó Kata, Fenyő Iván ruhái lógnak a szomszéd szobában, A (Hámori Barbara a Mi kis falunk  és Korhatáros szerelem című sorozatokat is gyártó cég, a ContentLab Factory szakmai vezetője is.)

14212174_10210138311071199_3785533559141402197_n

4. Rendezvények

Márk idén negyvenkét éves, amikor ő érettségizett még csak a stylisthoz hasonló képzés sem nagyon létezett Magyarországon. Ehelyett ő spanyol-magyar kétnyelvű gimnáziumba járt idegenforgalmi fakultációval, és már az érettségi előtt kipróbálhatta magát idegenvezetőként. „Gyakorlatilag azonnal a nyakamba varrtak egy negyvenfős malagai csoportot, nagyon jó fej ordítozós-éneklős andalúz csoportot.” Így indult az, amiből két éven belül cég lett: a Special Tours Hungary még ma is működik, igaz, már Márk nélkül.

Amit viszont Márk ma is nagyon aktívan kamatoztatni tud az ott megszerzett tudásból, az a rendezvényszervezés. Az ide látogató csoportok ugyanis a show-t is igényelték, és meg is kapták: több száz fős gálavacsorák programokkal, vendéglátással, ahol az enteriőr stylingtól az event stylingon át a food stylingig bezárólag minden Márk kezeibe futott össze, persze közösen vitte a catering cégekkel.

A Lakatos Group alatt ehhez képest már az étkezés és a buli helyett a divat van fókuszban. A Wonderland Show Company-ban Márk tulajdonosi szinten nincs jelen, de Lukács Gabriella mellett vezető kreatív szerepet tölt be, megbízásaik a Mercedes Benz Fashion Weektől a ritmikus gimnasztika EB-ig bezárólag divatbemutatókon és külfödre is elvitt táncos show-kon át széles palettán mozognak.

5. Oktatás

Csak mert ő még nem tanulhatta, már tanítja. A Lakatos Márk Group kínál hétvégi divatworkshopokat. Nyaranta Fashion Camp címszó alatt öt-hat héten át egész napos foglalkozásokat a 10-18 éves korosztálynak (öt nap fejenként 54 900 forint). A Style Institute-ban pedig 12 héten át heti két estén tanítják a divatot témákra bontva, fejenként 279 ezer forintért. Kiknek? A nők itt is szinte egyeduralkodók, a korosztály vegyes, „60 évesek is érkeznek hogy fejlesszék magukat vagy szakmát váltsanak.” Az iskolában, azaz még mindig az Andrássy úti lakásban, Márk is tart órákat, de a tanítás zömét külsősök viszik. Többek között Borókai Fanni, a Forbes divatrovatának felelőse, aki azt mondja:

Márk iskolájában jó kapcsolatokat lehet kiépíteni, és aki szorgalmas, az olyan projektekben vehet rész, mint a Fashion Week és a Gombold újra. Ez a képzést jó alapot ad. Sokan el tudtak helyezkedni a szakmában azok közül, akik itt végeztek.

dsc_5353

Biznisz, pénzügyek nélkül

„Én ösztönös, érzelmes ember vagyok, ezért általában vannak mellettem olyanok, akik a racionális részét viszik a bizniszeimnek, és akik a fellángolásaimat becsatornázzák, és eredményes munkává változtatják. Kellenek emberek, akik rugdosnak”

– vallja be Márk, miként tudnak az egyéni ügyfeleken túl már cégekre, oktatásra, médiaportfólióra, filmiparra is építeni. Később Barbara szinte szó szerint ugyanezt mondja: „Márk nagyon impulzív. Számtalan jó ötlete mellett van egy csomó használhatatlan. Mindent a saját szűrőin keresztül lát, például neki az is fontos, hogy kik és hányan lájkolják egy képét. De pont ettől egyedi minden ötlete.”

Márk idejének harmadát tölti ki a gasztronómia (a print Forbesba megírt kolbászozó), harmadát a Lakatos Márk Group körüli munkák, a többit a színház és a Wonderland Show Company hazai és nemzetközi rendezvényei, divatbemutatói, show-i. Ez azt jelenti, hogy Márk az iskolában néhány órát tanít, a Fashion Campben láthatják a tinik, az átalakító hétvégék többsége is a személyes jelenlétével történik, a személyi ügyfelek pedig a kiválaszott csomagjuktól függően kaphatnak belőle is. A médiafelületeire – „természetesen” – nem lenne ideje, mondja, de a profi tartalomgyáros csapatnak ő adja az inputot.

Ahogy Barbara fogalmaz, Márkot megpróbálják tehermentesíteni. Olyan is előfodult, hogy egy-egy új projektből (a hatékonyság kedvéért) megpróbálta őt teljesen kihagyni, „de ezek végül valahogy sohasem sikerültek elég jól”. Üzlettársa havonta küldi a számokat Márknak, aki a pénzügyi részekről az egyórás beszélgetés alatt összesen annyit mond: „távol tartom magamtól”.

Amiről most nem beszélünk

A Lakatos Márk Group, azaz a mögötte álló Stílusterápia Kft. szépen növekszik. 2015-ben tízmilliós profittal zárt, tavaly négymilliós mínusszal, de csak a legújabb láb, a márkafotózásoknak hátteret adó stúdió beruházásai miatt.

„Márk nagyon bátor kísérletező alkat, és elképesztően sokoldalú figura” – mondja róla informátorom, de mostanra nekem is egyértelmű. A LM Group ugyanis csak egy a vállalkozásai közül, amelyek közé a színházi munkáját, vagy a saját műsorain kívül vállalt tévés szereplést még csak nem is soroljuk…

Az egyik legizgalmasabb vonalról itt nem esett szó, azt kinyomtattuk. Olvasd el a Lakatos Műhely sztoriját az augusztusi Forbesban!

forbes_cover_aug_hq

 

"A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ."