Samsung Galaxy S22 Ultra
Üzlet

Erődemonstráció: Megérkeztek Magyarországra a Samsung új telefonjai

Szalai Péter
2022. február 10. 7 perc olvasás

Brutális teljesítményű hardver, sokkolóan jó kijelző és remek kamera került a Samsung új toptelefonjába, amely királyi udvartartásával együtt befutott Magyarországra is. Megnéztük élőben az új modelleket!

A Samsung lassan egy évtizede uralja a globális okostelefonos iparágat, és hazánkban is igen népszerűnek számít a márka. Ez nyilván nem lehet véletlen, és az is tény, hogy a vállalat általában jól érzi meg, hogy merre halad a világ, mi lesz a divat, mit értékelnének a felhasználókat. Nem csak követik, hanem diktálják is a trendeket, szóval a cégre tényleg érdemes odafigyelni, amikor új modelleket jelent be.

Samsung Galaxy S22 Ultra
A Samsung bivalyerős a telefonos szektorban is.

Főleg mostanában, amikor a semmiből feltűnő kínai vetélytársak mindent megtesznek, hogy megingassák a trónt, és emiatt aztán még egy olyan bivalyerős szereplő, mint a Samsung sem pihenhet meg soha egy pillanatra sem.

A konszern hagyományosan mindig január végén-február elején lebbenti fel a fátylat az adott évre szánt csúcsmodelljei egy részéről. És a fent említett okok miatt nem túlzás azt állítani, hogy a mobilos-tech iparág lélegzetvisszafojtva várta, hogy mivel is rukkol elő a piacvezető dél-koreai konszern 2022 elején.

Samsung Galaxy S22 család

A sormintát és a logikát követve az idei felső kategóriás Samsung telefonok az S22 családba tartoznak. A három új modell között teljesítményben nincs különbség, hiszen mindegyikbe a cég első 4 nm-es, Exynos 2200 chipkészlete került 12/8 GB RAM és egy Xclipse 920 grafikus vezérlő társaságában.

Samsung Galaxy S22
Befutott a Samsung Galaxy S22 család. Kép: Samsung

Ez a hardver papíron irgalmatlan erő leadására képes, és gyakorlatilag egy kis zsebben hordható erőművé varázsolja a telefonnak csúfolt masinákat.

Bár most még “rendes” tesztelésre, és a teljesítmény vizsgálatát célzó benchmarkok lefuttatására nem volt lehetőségünk, de papíron ez a konfiguráció mindenre alkalmassá teszi a készülékeket. Így az erőforrás igényes csúcsgrafikájú 3D-s játékok, nagy felbontású médiaállományok vagy videószerkesztők futtatása mellett arra is, hogy egy monitorra vagy tévére kötve teljes értékú számítógépként vessük be őket.

A vezérbika: Samsung S22 Ultra

Az új termékek közül a legnagyobb tudású a Samsung Galaxy S22 Ultra 5G, amelyhez jár egy speciális aktív toll is. Az S-Pen névre hallgató, készülékházban tárolható kiegészítő érzékenysége változtatható, lehet vele írkálni, rajzolni a képernyőre, de akár a képek, videók szerkesztésénél is jó hasznát lehet venni. Emellett távirányítóként is funkcionál, azaz bizonyos szolgáltatások vezérelhetőek a segítségével messziről, így például a kamera is. Tehát letehető bárhova a készülék, és anélkül lehet exponálni vagy a videót elindítani, hogy hozzá kéne érni.

Samsung Galaxy S22 Ultra
Szuper kijelzőt kapott! Kép: Samsung

A képernyő fronton a várakozásoknak megfelelően a maximumot hozza, ugyanis saját fejlesztésű és gyártású, 6,8 inches 120 Hz-es. 1440 x 3080 képpont felbontású HDR támogatású, kiemelkedő fényerejű (1750 nit) AMOLED kijelzőt kapott.

Ennek köszönhetően a képi világ hibátlan, a kontraszt végtelen, a színek majd’ leugrálnak a kijelzőről, a mozgásmegjelenítés tökéletes. Egy rövid időre kipróbálhattam már a terméket működés közben, és tényleg nagyon-nagyon meggyőznek tűnt a képminőség.

A prémium ligában a Samsung hagyományosan nagyon odafigyel a képalkotásra, és nem túl meglepő módon e téren is a jelenlegi csúcsot képviseli ez a modell, hiszen a főkamerája 108 megapixeles, emellett kapott egy képstabilizátorral megtámogatott ultraszéles látószögű egységet, valamint pakoltak rá egy 3x és egy 10x optikai zoomot produkáló telefotó kamerát is. Ez utóbbiakkal tehát a képminőség romlása nélkül lehet nagyított képeket vagy videókat készíteni. Oké, láttunk már hasonlót korábban, és ez ma már önmagában nem akkora újdonság.

Samsung Galaxy S22 Ultra
Képalkotásban erős.

De az igen, hogy egyrészt állítólag az érzékelő jobb, mint valaha, másrészt pedig kitömték mindenféle mesterséges intelligencia technológiával az eszközt, hogy még jobb legyen a végeredmény. Ez tényleg nagyon jól hangzik, és egy hosszabb tesztelésnél rá fogunk feküdni arra, hogy megnézzük, hogy ebből mi minden igaz.

Samsung Galaxy S22 Ultra
A széleken hajlított képernyő kiemeli a tömegből az Ultrát.

Az egyébként első pillantásra látszik, hogy ez egy nagy tudású telefon. A korábbi hasonló kaliberű Samsung telefonokhoz hasonlóan a képernyő oldalt hajlítva omlik rá az alumínium készülékházra. A kávák gyakorlatilag láthatatlanok, a képernyőbe vágott szelifkamera sem hiányzik, a hátlapot is üveg borítja, és látványra, illetve kézbe fogva is kifejezetten prémium érzetet kelt a Samsung Galaxy S22 Ultra.

Kisebb testvérek

A másik két modell, a Samsung Galaxy S22+, illetve S22 visszafogottabb, tradicionálisabb, kevésbé luxy külsővel bír. Nem mintha csúnyák lennének, vagy cikis lenne a megjelenésük, csak ezekről nem ordít (annyira), hogy felső kategóriás, drága modellek. A kamerarendszerük egy picit kisebb tudású, a kijelzőben sem annyira extrémen erősek, de még így is a közvetlen élmezőnyhöz tartoznak.

Samsung Galaxy S22
Hamarosan jön az S22+ és az S22 is. Kép: Samsung

Természetesen mindkettő támogatja az 5G technológiát, és az Ultrához hasonlóan IP68 minősítésűek, azaz ellenállnak a víznek és a pornak is. Az S22+ 6,6 inches képernyővel rendelkezik, a szimpla S22 viszont csak 6,1 inches, ami a mai mezőnyben, legalábbis a prémium szegmensben “kicsinek” számít. Ez pedig sokak számára vonzó lehet, pláne, hogy nincs is sok ilyen méretű, készülék jelenleg ebben a kategóriában.

Mikor és mennyiért?

A Samsung Galaxy S22 Ultra február 25-től vásárolható majd meg, az 512 GB tárhellyel megtámogatott, legdrágább változatáért 570 000 forintot kell lerakni majd az asztalra. A másik végletet pedig a sima S22 128 GB tárhellyel érkező verziója képviseli, amelyhez már potom 335 000 forintért hozzá lehet jutni. Ez is jelzi,hogy milyen kaliberű eszközökről van szó, és tény, hogy nem olcsók, de a tudást és a presztízst meg kell fizetni. Emellett az is igaz, hogy ez az árszint, nem számít extrémnek a prémium kategóriában, a vetélytársak elit modelljeiért is nagyjából ilyen összeget kell kifizetni.