Polgár András tíz évvel ezelőtt döntötte el, hogy szervezett keretek között fog adományozni és létrehozta a Polgár Alapítványt. Eddig összesen másfél milliárd forintot költött jótékony célra.
Az üzletember 2005-2006 környékén döntött úgy, hogy teljesen kivonul az üzleti világból, befejezi a napi operatív munkát és onnantól kezdve csak társadalmi ügyekkel fog foglalkozni. Azt gondolta, amit lehet, pénzzé tesz, a működő cégeket a munkatársaira bízza, ő kiszáll belőlük, a felszabaduló tőkét pedig az általa legsúlyosabbnak vélt társadalmi problémák enyhítésére fordítja. A válság kicsit hátráltatta tervét, és az alapítványt is újra kellett szabnia, de az eredeti tervétől sosem állt el.
Az volt a meggyőződésem, hogy ezeket a kezdeményezéseket – miután bizonyították létjogosultságukat – a mindenkori kormányok felvállalják és intézményesítik, országos programokká fejlesztik. Nem így történt.
A teljes interjú a decemberi Forbesban!
Mit gondol, miért nem állnak bele Önhöz hasonlóan a kormányok is a társadalmi problémák megoldásába?
Úgy érzik, nem áll érdekükben. A rendszerváltás óta regnáló kormányok szinte mindegyike – a mai különösen – szegényellenes, a szegregált roma közösségekkel szemben intoleráns, rosszabb esetben ellenséges. Ez egy általános hatalmi, hatalmon maradási kérdés: a hatalom megszerzése és megtartása nem teszi a politika számára logikussá, hogy a legszegényebbeken kormányzati szinten, rendszerszerűen próbáljanak segíteni.
A választók sem szeretik látni a nyomort, ezért, persze, ne legyenek éhező gyerekek, kerüljenek kórházba a betegek, de ne jöjjenek ki a szegregált telepekről, éljenek ott csendben, kiszolgáltatottan. A változtatáshoz nagyon sok pénz kell, ezt pedig – a politikusi logika szerint – a választó másra szeretné elkölteni. Ez rettenetes tévedés, óriási, sok esetben végzetes hiba.
Szóval mivel nem talált megfelelő szervezetet, ezért létrehozott egy alapítványt.
Igen. A Polgár Alapítvány az Esélyekért donor szervezetként indult, apparátussal, szakértői kuratóriummal, akik döntenek, én pedig biztosítom a pénzt. A válság miatt és játszótársak híján azonban többnyire csak a folyamatos működéshez szükséges pénzt tudtam előteremteni, így a más szervezetek támogatása helyett a saját programok finanszírozása vált jellemzővé. Szőke Judit, az Alapítvány igazgatója, kiváló oktatási szakember, aki világ életében nehéz körülmények között élő emberek problémáival foglalkozott, így a fő irány a romák esélyegyenlőségének támogatásán belül az általa felépített tehetség-program lett.
Fontosnak gondolom a helyi kezdeményezésekre létrejött munkahelyteremtő programokat is Igriciben és Olaszliszkán, amelyek pénzügyi kudarcaik ellenére rendkívül tanulságosak és példaértékűek. A ma is működő Kiút program alapítója szintén a Polgár Alapítvány. A kulturális támogatások elosztásában a Summa Artium Alapítványnak és a FÜGE Közhasznú Egyesületnek vannak elévülhetetlen érdemei.
Polgár András (Fotőó: Orbital Strangers)
Milyen korai illúzióval kellett leszámolni?
Azt már kezdettől sejtettem, hogy egyedül nem megy. Minden egyes ügy támogatásakor az volt az elképzelésem, hogy az Alapítvány elindít egy programot, amihez majd mások is csatlakoznak. Az rendkívül nyomasztó, ha egy ügyet csak egyvalaki támogat, egy programot egyedül kell fenntartani, mert akkor lelkiismereti kérdéssé válik a program fenntartása, fennmaradása. Alapillúzióm az volt, hogy ha jó példát tudunk felmutatni, akkor az adományozói piacon mások is fogékonyak lesznek erre. Úgy gondoltam, hogy „rokonaim, barátaim és üzletfeleim“ látva, hogy ez milyen jó, együtt akarnak velem örömködni. Kevés tehetős embert sikerült meggyőznöm ennek fontosságáról, illetve arról, hogy ez bizonyos fajta szellemi élvezetet is jelent.
Másrészt, mint gazdasági szakember, váltig azt gondolom, hogy a gazdaságnak, következésképp a mindenkori kormányzatnak elemi érdeke ezekben az ügyekben tevőlegesen részt venni. Ezek a civil szervezetek, alapítványok a kormány helyett dolgozzák ki a különböző társadalmi-szociális-kulturális programokat. Akik bizonyítottak, azokhoz a komány csatlakozzon, idővel vállalja át a finanszírozásukat, lehetővé téve egyúttal, hogy a terepen dolgozó civilek újabb és újabb kezdeményezésekre költhessék erősen korlátozott forrásaikat.
De pont fordítva történik: ha a kormányzat azt látja, hogy valahová én, vagy a hozzám hasonló kényszeres tenni vágyók pénzt tesznek, abban a pillanatban boldogan kivonultak onnan és még amit addig adtak, azt is elveszik. Ez a roma programoknál különösen jellemző.
Polgár Andrással készített teljes interjúnk a decemberi Forbes-ban olvasható. Lapozz bele a magazinba!
