A robotok elveszik a munkánkat, elkezdik magukat gyártani és hadsereget építenek – klisékből és vészforgatókönyvekből nincs hiány, ha a gépekről van szó. A mesterséges intelligencia, a gépi látás ha szeretnénk, ha nem, mégis a hétköznapjaink részeivé válnak, amire a művészet is reagál a maga eszközeivel. Ezúttal egy különös helyszínen, egy budapesti kutatóintézeti úszómedencéjének hűlt helyén.
A robotok világa régóta foglalkoztatja az emberiséget, amelyre a művészet a maga eszközeivel igyekszik reagálni. A robotok, ha így vesszük, teret követelnek maguknak nemcsak az iparunkban, de a képzőművészetben, a filmművészetben, és különösen az irodalomban is.
Ebben megkerülhetetlen szerepe van a sc-fi íróknak, elsősorban az orosz származású, Amerikában befutott Isaac Asimovnak, de a robotok megjelenése az irodalomban ennél sokkal régebbre, meglepően régre nyúlik vissza. Már az Iliász 18. énekében is találkozhatunk egyfajta géplények leírásával, ahol Homérosz az „égilakók” által munkára tanított, „szólani tudó” óriás lényekről ír, a 19. századra pedig több regény főszereplőivé léptek elő a – még mindig csak a képzeletben létező – robotok, a 20. században pedig megállíthatatlan lett az irodalmi karrierjük.
A cseh Karel Čapek szintén több regényében foglalkozott a disztópikus jövővel, sőt a robot szót is ő használta először a mai értelmében, éppen egy évszázaddal ezelőtt, a R. U. R. című drámájában. A robot szó egyébként szláv eredetű, jelentése munka, szolgamunka. Čapek a Harc a szalamandrákkal című regényében például az emberek rájönnek, hogy a szalamandrák meglepően okos, tanulásra képes állatok, ezért elkezdik őket tanítgatni, majd testileg is megerősítik őket. A profit érdekében újabb és újabb feladatokat bíznak rájuk, míg a kontroll kezd kicsúszni az emberek kezéből. Čapek könyve nem az, ami után rettegve aludnánk el, mégis ijesztő, disztópikus jövőkép volt ez, amely a korát megelőzve mesélt a mesterséges intelligencia lehetséges veszélyeiről.
Persze ez is csak egy a lehetséges forgatókönyvek közül, az azonban biztos, hogy a robotokkal kezdeni kell valamit. Ott vannak a gyárainkban, a raktárakban, a kórházakban, és gyakorlatilag egy autógyár sem létezhetne nélkülük.
A gépek a barátaink. Fotó: Sebestyén László / Forbes
A robotok tényleg megszüntetnek munkahelyeket – de többnyire monoton, veszélyes, fizikálisan nehéz, rosszul fizetett munkahelyet, amelyet amúgy is nehéz lenne betölteni. Biztos, hogy ez baj? Nem használhatnánk még több értelmetlen munka kiváltására a gépeket? És mi lesz akkor, ha az automatizált munka miatt egy csomó időnk felszabadul?
Nem azon kéne aggódni, hogy felszabadul az időnk
Ezek a kérdések foglalkoztatják a német designert, Ottonie von Roedert, aki a világ más városai után most Budapesten mutatja meg egy kiállítás keretében, hogy mit kezdhet a robotokkal a képzőművészet. Az egyik legszebb nevű német művész Lipcsében nőtt fel, és nem is annyira művésznek, mint inkább designernek tartja magát. Korábban terméktervezést tanult a weimari Bauhaus Universität falai között, majd később social design mesterszakra járt a neves eindhoveni Design Akadémián, munkái pedig jelenleg is láthatók többek között a bécsi Iparművészeti Múzeum, a Museum für Angewandte Kunst kiállításán.
Ottonie von Roeder német designer robotot szerel. Fotó: Sebestyén László / Forbes
„A munka kérdése mindig foglalkoztatott, ahogy az is, hogy miért stigmatizált a munkanélküliség. Mindig azzal foglalkozunk, hogy hogyan teremtsünk munkahelyeket, nem azzal, hogy hogyan dolgozzunk együtt a technológiával – mondja a német művész. – Ez a vita különösen élénk nálunk, Németországban.”
Miközben néhány mondatot váltunk, egy robot közelít meg, és mindent megtesz érte, hogy átgázoljon rajtam. Az úszógumival felszerelt, vízkereső robot egyébként az uszoda múltjára utal, és finom humorral mutatja be az ezotéria és a mesterséges intelligencia találkozását.
A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) épületében, a kiállítási tér közepén beszélgetünk, amiről, mint később megtudom, a kutatóintézet egykori uszodája volt. Közben szól a progresszív elektronikus zene úttörőitől, a német Kraftwerktől a We Are the Robots. (Vigyázat, nehéz vele leállni. Én szóltam!)
A SZTAKI, amelyet a legtöbben valószínűleg a kiváló online szótárakról ismernek, nemcsak itthon, de nemzetközi szinten is neves és sikeres kutatóintézet, ahol a kutatók elsősorban az informatika műszaki-tudományos és matematikai kérdéseivel foglalkoznak. Ezúttal egy kísérletbe vágtak bele, egy hónapig vendégül látva a német művészt, hogy közösen fejlesszenek egy kiállításon is bemutatható robotkart.
Apropó technológia. Az, hogy robotok gyártsanak robotokat, nem is olyan magától értetődő. Természetesen már réges rég léteznek olyan munkafolyamatok, amit nem ember végez. De az, hogy robot tervezzen robotot, vagy akár csak az előre összekészített alkatrészeket önállóan felismerve összeszerelje őket, már jóval bonyolultabb kérdés.
Egyik sem lehetetlen, utóbbit pedig a kiállítás egyik installációja is demonstrálja, ami a kiállítás fő attrakciója. Ezen az építkezés négy fázisát láthatjuk, ahol egy robotkar kiválasztja az alkatrészeket, majd – miután megtanulta, hogyan kell viselkednie egy robotkarnak – újabb robotkart rak össze.
A kiválasztás egyébként közel sem egyszerű, a gépeknek normál esetben több ezer fotót kellene megtanulniuk egyetlen alkatrész esetében is – meséli Horváth Dániel, a projekt szakmai vezetője. Ennek oka, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy melyik irányból látják az adott tárgyat, az vet-e árnyékot satöbbi.
Horváth Dániel, a SZTAKI kutatója, a projekt vezetője, valamint Ottonie von Roeder német designer. Fotó: Sebestyén László / Forbes
Nagyjából hasonló a probléma, mint a marketingosztályok által önvezetőnek felcímkézett autók esetében, akik sok év fejlesztés és még több millió elköltött dollár után teljes gázzal rongyolnak bele éjszaka az út szélén álló villogó rendőrautókba.
A problémára a SZTAKI kutatói algoritmust fejlesztettek, így a megtanulandó fotók számát radikálisan lecsökkentve: összesen 20 valódi képet és 4000 szintetikus képet programoztak be, az algoritmus ezután tette a dolgát. Röviden ez az alapja az úgynevezett gép látásnak, ami már valódi mesterséges intelligenciának számít. Az installációnak egyébként része egy képernyő is, amin keresztül a futó programkódokat látjuk. A folyamatot – amelynek végén elkészül a működő szerkezet – összesen négy robotkar prezentálja.
A kiállításon a főinstalláción túl Ottonie von Roeder korábbi munkái is szerepelnek. Ezek közül a kifejezetten finom humorral prezentált a Post-Labouratory című projekt, aminek lényege, hogy a résztvevők a saját munkájuk automatizálása után új életet kezdhetnek. A videókban többek között egy postás, egy takarítónő és egy szobafestő robottal köthetünk személyes barátságot.
Robotiskola and Friends. Ottonie von Roeder és a SZTAKI közös kiállítása.
Megtekinthető 2021. október 29-ig a SZTAKI-ban (1111 Budapest, Kende utca 13-17). A kiállítás bejelentkezés után ingyenesen látogatható.
