Nyolc év elteltével folytatást kiadni egy amúgy sem túl sikeres videojátékhoz merész húzás, ami ezúttal sem jött be: a Rage 2 a nyári uborkaszezonban sem arat, pedig alapvetően jó játék.
A kilencvenesévek játékpiacát megreformáló id Software sokáig képtelen volt hibázni. Az ifjú szoftverforradalmárokat tömörítő texasi bagázs először megalkotta az akciójátékok csimborasszóját jelentő, belső nézetes lövölde zsánerét (Wolfenstein 3D), majd feltalálta az utolsó pixelvércseppig tartó többjátékos virtuális élet-halál tusát, a deathmatch-t (Doom), amit aztán
az internet korai napjaiban játékosok milliói űztek e-sportként akkor, amikor ez a kifejezés még nem is létezett (Quake).
A monitorokon cafatokra robbanó démonok, lovecrafti szörnyek és más játékosok dollármilliókat hajtottak a stúdió konyhájára, az id pedig igyekezett újra és újra feltalálni a spanyolviaszt. Elsők között készítettek versenyszerű játékra tervezett akciójátékot (Quake III: Arena), valósidejű árnyékokkal operáló horrort (Doom 3), és még egy kvázi nyitott világban játszódó Mad Max-koppintással is próbálkoztak – ez lett a 2011-es Rage, amit azonban, hogy, hogy nem, sokan egyszerűen elfelejtettek.
Dühítő semmilyenség
Mi tagadás, a játékosoknak minden okuk megvolt arra, hogy egy vállvonással elintézzék az egyébként megosztóra sikeredett programot. Egy jellegtelen poszt-apokaliptikus agymenést kaptak, amiben a szótlan főhős a mai civilizáció – és emberéletek milliárdjai – végét jelentő aszteroida becsapódása után száz évvel próbál túlélni az elsivatagosodott jövőben. Persze nem lenne teljes a (rém)kép, ha a pusztaságot nem mutánsok, banditák és egymással rivalizáló frakciók népesítenék be, akik persze előbb lőnek-szúrnak-harapnak, és csak az után kérdeznek – vagy akkor sem.
Az első Rage egyik előzetese, még 2011 augusztusából
A tizenkettő-egytucat senkiföldje persze rejtett magában szórakoztató lehetőségeket, de ezek nem voltak eléggé kiemelkedők a kor népszerű játékai között (2011 igen erős év volt a piacon), így a Rage egy vargabetű lett az id történetében, ami 2016-ban visszatért a kaptafához a Doom rebootjával, egyelőre pedig nem úgy néz ki, hogy egyhamar újra eltávolodna tőle (idén novemberben érkezik a folytatás, Doom Eternal címmel).
A stúdió állandó kiadójaként működő Bethesda Softworks azonban épp elég fantáziát látott a Rage-ben ahhoz, hogy az id tanácsára megbízza a Just Cause-játékokról és a Mad Max 2015-ös videojáték-változatáról ismert svéd Avalanche Studiost, hogy készítsenek folytatást a programhoz. A Rage 2 végül koprodukció lett: a játékot futtató motort, a világot és annak tartalmát a svédek, míg a harcrendszert és a fegyverek működését szabályozó algoritmusokat az id szállította, egészen különös egyveleget alkotva, ami tulajdonképpen úgy is felfogható, mint az a Rage-játék, ami az első rész szeretett volna lenni, csak ilyen-olyan okokból nem jött össze a bravúr.
Szuperrangerek a senkiföldjén
A sztori szerint harminc évvel járunk az első rész eseményei után, választható nemű főszereplőnk pedig egy frakcióháború kellős közepébe csöppenve kell, hogy helyt álljon, méghozzá a pusztaság rendvédelmi csoportja, a Rangerek kötelékében. Ezek a nem mindennapi képességekkel megáldott hölgyek és urak speciális öltözéket viselnek, ami nanobotokkal turbózza fel fizikai és mentális képességeiket. A Rage 2 sivatagja megannyi elsajátítható, új képességet rejt, ezeket úgynevezett Arkokból szerezhetjük meg.
Rage 2 játékmenet-trailer
Ennek lényege, hogy emberünk odacammog az apokalipszis előtt a földbe ásott kabinhoz, mókás haláltáncot járva darálja le a köré gyűlt ellenfeleket, majd az ajtón belépve bedugja a kezét egy lyukba és lőn: máris képes a telekinézisre, jobban bírja a golyókat, emberfeletti sebességgel fut vagy több méter magasba felugorva még egy picit levitálni is képes.
Ezeket a képességeket korlátozottan vethetjük be ugyan, mégis jelentősen feldobják a tűzharcokat, amikből egyébként baromi sokat vívunk majd, lévén a kezdettől fogva szabadon bejárható senkiföldjén hemzsegnek ólommérgezésre vágyó rosszfiúk.
Bár tennivalóval tele a térkép, maga a játékmenet hamar monotonná válik, hisz tulajdonképpen nem teszünk mást, mint egyik helyről a másikra nyomulva újabb és újabb harcokat vívunk. Ugyanakkor a szuperképességek bevetésének lehetősége a játékos kezébe adja a változatosság kulcsát: csak rajta múlik, mennyire vadul, azaz rátesz-e egy lapáttal a szokásos géppisztolyos-rakétavetős-plazmaágyús darálásra.
A küzdelem a lényeg
Nehéz szavakba önteni az érzést, amit egy banditákkal teli benzinkút romjának megostromlásakor érez az ember. Bárhonnan támadhat, bármit bevethet, a mindenfelé repkedő hullák légipiruettje pedig már csak azért is mókás, mert itt-ott elhagynak egy-egy (holtukban úgyis felesleges) végtagot. A Rage 2 története mondhatni csak alibit szolgáltat a kaotikus pusztítás élvezetéhez, ehhez pedig az Avalanche fejlesztői bizony nagyon értenek. A Just Cause-játékok másról sem szólnak, mint az örömteli agresszióról – mindezt átemelni egy poszt-apokaliptikus világba zseniális ötlet volt.
Lesz mire lődözni – Kép: Bethesda Sofworks // Steam
Csakúgy, mint az első részben korlátozott szerephez jutó járművek kiteljesítése. Mivel a 2011-es Rage meglehetősen szűk térképeihez képest ezúttal egy valóban hatalmas (80 négyzetkilométeres) és változatos játéktér áll rendelkezésünkre (klasszikus sivatag, mocsaras vidék vagy épp erdőség szegélyezi utunkat), a mindenféle tákolmány verdák hajtása is sokkal hasznosabb (és élvezetesebb), mint egykor volt. Ráadásul nem lenne minőségi Mad Max koppintás a Rage 2, ha ne vethetnénk be fegyvereket is a poros kocsikázás közepette –
akár egész konvojokat is megtámadhatunk a tartalmas zsákmány reményében.
Az egyetlen valódi kritika, amit fel tudok hozni a program felépítésével szemben, pont a vonzalmát jelentő komolytalanságból adódik. Az első Rage megtalálta az érzékeny egyensúlyt önmaga paródiája és a szatirikus világvégeábrázolások között. Ez a folytatásra már nem igaz, itt kérem lila füstben szálló, rózsaszín hajú punkfejek és a szivárvány minden színében pompázó sugarak, lángok szítják a gondtalan vadulást, amit a bordóból aranyba, majd abból mályvába váltó naplemente világít be – hol van már a Mad Max barna, koszos világa!
A pusztulás gyönyöre
Utóbbi persze inkább csak személyes sirálmom, mert a Rage 2 látványvilága legalább egyedinek mondható a tizenkettő-egytucat virtuális apokalipszisek között.
És ha már látvány, érdemes kiemelni, hogy bár ezúttal nem az id Software technológiája hajtja a játékot, a látvány a különböző verziókban teljesen rendben van, sőt az erősebb PC-k és a fejlettebb konzolok (PlayStation 4 Pro, Xbox One X) tulajdonosai 60 képkocka/másodperces sebességet kapnak a standard gépek 30-as rátája helyett. 4K ezúttal csak PC-n van, a konzolosok be kell érjék a Full HD felbontással, cserébe viszont olyan folyamatos játékélményt kapnak, ami nagyon jól áll a Doomból kölcsönzött harcrendszernek.
A Rage 2, bár változatos játék, alapvetően monoton
Amit viszont az id tervezett, és milyen jól tették: nemcsak a fegyverek és szuperképességek balansza teszi élvezetessé a darálást, hanem a kiválóan helyezkedő ellenfelek és az a lendület is, amit a gyors egymásutánban osztott halál diktál. Ehhez a szokatlanul folyamatos animációk is hozzájárulnak, szinte sosem látunk olyan mozdulatot, amit ne vezetne fel egy korábbi fázis.
Mindennek persze ára van, a Rage 2-nél sokkal kidolgozottabb játékok is vannak a piacon, de a terep változatossága és a művészi szinten űzött színes giccs még azt is elfeledteti velünk, hogy a karaktermodellek és a textúrák az előző generációs programokat idézik. Akárcsak a bugok: lebegő hullák, talajba süppedt járművek tarkítják a csatateret, bár ez nem olyasmi, amit néhány apró folt ne tenne rendben.
Amit nehezebb lesz helyehozni, azok az eladások.
A járműveknek is nagy szerep jut – Kép: Bethesda Softworks // Steam
A játékiparban egy okból szokás eladási számokkal dobálózni: ha egy termék jól megy és a tőzsdei kiadó büszkélkedni szeretne. Ezek a számok így is jórészt bevallásalapúak, mert a lekövethető fizikai példányoknál általában többet nyom a latba a nyilvánosan nem ellenőrizhető digitális értékesítés.
A Rage 2 esetében is csak előbbiről állnak rendelkezésre korai adatok, ezek azonban nem túl bíztatók: a játék az Egyesült Királyság boltjaiban fele olyan erősen nyitott, mint az amúgy sem acélos első Rage, és bár ezek korántsem reprezentatív adatok, a kiadó Bethesda azóta sem mondott semmit a program számairól – azaz nincs okuk büszkélkedni velük.
Van mit veszteni
A magam részéről nem lennék meglepve, ha a játék bukás lenne. Nem azért, mert rossz (ellenkezőleg), hanem mert egy amúgy sem bejáratott szellemi tulajdon sok évvel későbbi folytatása egy másik csapat műhelyéből, mint akik az eredetit készítették. Ráadásul a nyár amúgy sem erős időszak a játékpiacon: ilyenkor mindenki a Los Angeles-i E3 kiállításra figyel, az iparág az őszi-téli rohamra készül, idén pedig az újgenerációs konzolok körüli hírverés is ellopta a show-t.
A Rage 2 nem a legszebb játék, de legalább a teljesítménnyel nincs gond – Kép: Bethesda Softworks // Steam
Tovább ront a helyzeten, hogy a Rage 2 alapkiadásához nem jár egy kidolgozott, a folytatást az előző résszel összekapcsoló küldetés, valamint két fegyver sem – ezek közül ráadásul az egyik az id Software legendáriumának kikerülhetetlen darabja, a BFG 9000 szuperfegyver (ez egyébként a Big Fucking Gun rövidítése). Ezen tartalmak eléréséhez bizony a feláras Deluxe Editiont kell megvásárolni. Rég nem szokásom letölthető tartalmak és mikrotranzakciók miatt nyígni, de a BFG mégiscsak BFG – fizetési fal mögé rejteni gyalázatos tett, kevesebbért is került már a Doom poklába eltévelyedett lélek.
Mindazonáltal ha valaki egy szórakoztató, magát komolyan venni képtelen, nagyszabású akciójátékot keres, amiben egymaga válhat a senkiföldje igazságosztójává, keresve sem talál jobbat a Rage 2-nél.
A Rage 2 PC, PlayStation 4 és Xbox One platformokon jelent meg 2019. május 14-én.
