2017-ben a legrosszabb jövedelmi helyzetben továbbra is az egyszülős és a három- vagy többgyermekes háztartások voltak, egy főre jutó nettó jövedelmük nem érte el az országos átlag kétharmadát.
Közel tíz százalékot emelkedett az egy főre jutó nettó jövedelem értéke tavaly, 2017-ben az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 1 millió 644 ezer forint volt, 9,3%-kal magasabb, mint az előző évben, a nettó jövedelem pedig 1 millió 300 ezer forintot tett ki, ami 8,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit; a reáljövedelem 5,9%-kal nőtt 2016-hoz képest – írja a KSH adataira hivatkozva a Portfolio.hu
A portál szerint 2017-ben legmagasabb jövedelemmel az egyedülálló férfiak rendelkeztek, éves nettó jövedelmük átlagosan 1 millió 754 ezer forintot ért el. Ennél 7,9%-kal kevesebb volt a nőké. A gyermekes háztartások egy főre jutó nettó jövedelme 1 millió 42 ezer forintot tett ki, amely 19,8%-kal maradt el az összes háztartás átlagától, a gyermekteleneké pedig közel ugyanennyivel (19,2%) haladta meg azt, összegszerűen pedig 1 millió 549 ezer forint volt.
2016-hoz képest a gyermekesek egy főre jutó nettó jövedelme 11, a gyermekteleneké 7,1%-kal emelkedett. 2017-ben a legrosszabb jövedelmi helyzetben továbbra is az egyszülős és a három- vagy többgyermekes háztartások voltak, egy főre jutó nettó jövedelmük nem érte el az országos átlag kétharmadát.