A harmadik negyedévben a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1855 forint volt, ami 17,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1579 forinthoz képest.
Az MTI a Trenkwalder és a Moore Hungary hétezer munkavállaló béradatait magában foglaló elemzése alapján azt írta: míg Észak-Magyarországon 1600 forint körül, a többi régióban 1700-1900 forint között alakul az átlagos fizikai órabér. Közép-Magyarországon és a fővárosban viszont az átlagos órabérek már meghaladták a 2500 forintot is.
A fogyasztói árindex csökkenésének köszönhetően a béremelés üteme több mint egy év után újra előzni kezdte az inflációt, mondta a közlemény szerint Hamrák Viktor, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatója. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 12,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, vagyis a fizikai munkabérek reálértéke már mintegy 5 százalékkal nőtt a 12 hónappal ezelőttihez képest.
Az előrejelzések alapján arra lehet számítani, hogy a következő negyedévekben tovább nő majd a fizikai dolgozók keresetének vásárlóértéke,
jelezte a szakember.