Virágzó növények egy arborétumban a város közepén, alattuk hat méter szennyvízzel. A globális játékosnak számító Organicát magyar mérnökök indították el – tudják, hogy a tiszta víz mekkora kincs lesz. Speciális, de látványos eljárással tisztítják meg, ami másnak nem kell – növényekkel és mikroorganizmusokkal. A városi élet felülről és alulról, kínai filozófia és fenntarthatósági modell. Vízió és üzlet Organica módra.
Szokványos irodaépület a nyolcker egyik legszebben rehabilitált negyedében, szerény tábla a logórengetegben: Organica. Első emelet, mondja a portás, és tényleg, de ez az egész emelet: 1000 négyzetméteren, nem is akárhogy. Ha nem tudnánk, hova jöttünk és miért, azt hinnénk eltévedtünk és egy botanikaprofesszor kísérleti telepén járunk, növények mindenütt, a hatalmas irodatérben zöldfal választja el a föléjük magasodó gondozott dzsungelként a csak éppen hogy körülhatárolt egységeket. A pálmaházi hangulatban – a növényzet vidáman bekúszik az irodabútorok rései közé, nem egyszerű arrébb helyezni a cserepeket a fotózáshoz -,
hamarabb jut eszünkbe a közeli Fűvészkert, mint hogy egy globális cég főhadiszállásán vagyunk, de az öt időzónára járó órák kismutatói és egy világtérképre applikált száztíz munkatárs fotója kijózanít, itt nem nemecsek ernő bújt el a vörösingesek elöl, hanem komoly kapitalizmus folyik.
Weblap és Facebook nincs is magyarul, a telefon és a recepció angolul jelentkezik be – a bejövő hívások jellemzően így történnek -, a fedélzeti nyelv is ugyanez, az itthoni munkatársak (65 fő) fele, ha magyar anyanyelvű, de azért, ha sales-ek nem is, de a mérnökök a kávészigeten egy finnugor eredetű nyelven diskurálnak.
Az Organica főhadiszállása ma is Budapest. // Fotó: Egyed Péter
A növényházi kontra office-fíling nem véletlen, dizájn és poliszi is egyetemben, az Organica-holding ugyanis nem mással, mint szennyvíztisztítással foglakozik, és ebben sincs semmi ellentmondás.
Mert mindezt morális, fenntarthatósági, urbanisztikai, filozófiai és üzleti alapon végzi forradalmi módon.
És mert így néznek ki az általa felépített egységek, üvegházaknak látszó, virágzó növényekkel teli, illatos arborétumok a lakónegyedekben, alattuk hat méternyi szmötyivel. A technológia lényege, hogy organikusan tisztítják meg és teszik visszaforgathatóvá a csatornák által lehordott lakossági hulladékot, tervezetten felépítve egy ökoszisztémát és táplálékláncot a baktériumoktól a fejlettebb szervezetekig (férgek, csigák, rákok), akik a humán biológiai szennyezésre – és egyúttal egymásra -, mint táplálékforrásra tekintenek és lebontják azt. A munka jó részét ezek a mikroorganizmusok végzik el. A növények mindehhez a kellemes látványt, a jó szagot, valamint a gyökérzónájukat, mint optimális élőhelyet teszik hozzá, a PR-t pedig a folyamat végén lubickoló, az eredményességet tesztelni hivatott aranyhalak – a létesítmények edukációs célzattal látogathatóak is.
Na de hogy lesz egy magyar konyhaasztalon megszületett vízióból világszerte kilencven (hatvan működő, harminc épülő) nagyberuházás? Ezt már Bodnár Attila (63) meséli el, miután fiatalosan, laza eleganciával, hátizsákosan belépett az irodai arborétumba. Az eredetileg a BME-n végzett építészmérnök le is húzott huszonegy évet a szakmában, ebből ötöt itthon várostervezőként, majd az 1982-ben, huszonhét évesen abszolvált (“nem szerettem a rendszert” és “egyébként az építész oda megy, ahol építkeznek, a fióknak nem jó tervezni, tanulni csak a megvalósításból lehet” megfontolása általi) disszidálás után két évet az NSZK-ban és még tizennégyet az USA-ban. Hamar üzlettárs lett egy építészirodában, tervezett lakó- és középületeket valamint templomokat.
Nagyon is élvezte, de csak úgy mindeközben elkezdte foglalkoztatni a komplex ökológiai (növényi, állati és természeti erők mérnökileg jól összehangolt rendszere képpeni) megoldások révén megvalósítható, fenntarthatósági modellek kérdése.
Eleinte magánérdeklődésként, majd az urbanisztikai elkötelezettségből kifolyólag építészként, és nem utolsósorban etikai megfontolásokból kialakult egy vízió. Az már akkor, harminc éve is látszott, hogy a népességnövekedés és a városokba áramlás (ma már a homo sapiens nevű faj fele agglomerációkban él az elsőtől a harmadik világig) olyan tendencia, ami a fenntartható fejlődés legnagyobb kihívása. És ennek a folyamatnak a leggyengébb láncszeme a víz, mint erőforrás. Következésképp az első probléma, amit meg kell oldani, ennek újrafelhasználása, lehetőség szerint ökologikusan és iparilag is hatékonyan. Erre keresett válaszokat, persze rendes amerikai üzletemberként tudván tudva, hogy egy idea csak akkor megvalósítható, ha bizniszt is lehet belőle csinálni.
Bodnár Attila, az Organica társalapítója. // Fotó: Egyed Péter
1998-ban céget alapított (a vállalkozás, minden nemzetközi szereplője dacára azóta is magyar permanens startup) általános iskolai barátjával, az együttgondolkozást vele egyszerre megélő Kenyeres István (64) vegyészmérnökkel és biotechnológussal – ő 2011-ben kiszállt az operatív irányításból -, felszámolta amerikai egzisztenciáját (gyermekei leginkább továbbra is ott élnek) és hazatelepült. A vízipar ugyanakkor (azon kívül, hogy mérnöki és etikai vetületben is nagyon konzervatív szakma, így nehéz rávenni újszerű megoldásokra), borzasztóan tőkeigényes foglalatosság, így 2001-ben annak különböző ágazataiból összegyúrtak egy új vállalatot (“hat kis kft-ből csináltunk egy Zrt-t, így már méretes cég lettünk”), és a hagyományos víztisztítási megoldások értékesítéséből futotta a kísérleti projektek fejlesztésére is. Elkezdhettek Organica telepeket építeni, sikerült is eladni ipari parkoknak és önkormányzatoknak. Hat év múlva, mikor is az egyik legnagyobb világpiaci szereplő, a francia eredetű Veolia bejelentkezett vevőként már tizenkét kisebb organikus megvalósítás működött, a tradicionális üzletágat el is adták, de a technológiát nem, csak a líszenszet.”Víziót nem adunk el, nem erről volt szó, hanem hogy ezt a baby-t felneveljük” – mondja Bodnár Attila. Mindenesetre ma már 33 Organica-szisztéma működik Franciaországban (líszenszdíj fejében persze).
A természet visszaadja a természetnek, ami az övé: a szennyvízből így lesz újra tiszta víz. Hatalmas érték, hatalmas üzlet. Fotó: Organica.
Közben végigjárták a startupok minden stációját, az üzleti angyalokkal kezdve a nagyötlet-nagyrizikó alapon működő kockázati tőkebefektetőkön (venture capital) keresztül a biztosra menő magántőkéig (private equity), ma a delaware-i illetőségű holdingcégnek (Organica Water Inc.) közel egyharmada – munkavállalói részvényprogram (ún. ESOP) keretében – van magánszemélyek (köztük a két alapító) kezében, rajtuk kívül hat befektetői (amerikai, osztrák, francia, kínai, kanadai és az IFC-n keresztül a Világbank) tulajdonosa van,
ezzel is szemléltetve, hogy itt bizony világméretű perspektívákról van szó.
Az üzleti adatok nem nyilvánosak, az állam törvényei erre nem köteleznek, de nem is titkolózásból van a delaware-i bejegyzés, legfőképp itt a legkimódoltabb a jogi-üzleti háttere a nemzetközi cégalapításnak és “emiatt könnyebb a tőkét odahozni”. 2011 óta – belátva, hogy a méret túlnő az alapítói felkészültségen, Attila szavaival kiegészítve “abban kell ténykedni, amiben a legnagyobb hozzáadott értéket tudjuk nyújtani” – a csúcsvezetés Princetonban székel. “Bizonyos kompetenciákat az Államokban lehet megtalálni a legjobban, például, hogy biztos pénzügyi és jogi ismeretekkel rendelkezzünk három kontinensen.” A headquarter így is maradt a budapesti Tűzoltó utcában, a K+F pedig Telkiben. Na jó, a gyártás egy része Indiában és Kínában van.
Nem véletlenül, hiszen az elsődleges célpiac Ázsia, mint a fenntarthatósági kérdésekkel legjobban szembesülő világszegmens. Tömegek születnek és tömegek áramlanak a városokba, a vízfelhasználás sorsdöntő probléma.
A vízipar pedig azon túl, hogy igen tőkeigényes, annál hatékonyabb, minél nagyobb volumenű (persze ez üzletileg sem mellékes). Egy európai átlagember 150, egy amerakai 300, egy szaúdi 600 liter vizet használ el egy nap (és jó, ha kettőt fogyaszt el szomjoltás formájában, persze erre rájön a mosogatás, mosás, takarítás tisztaságigénye), rossz esetben wc-öblítéssel és légkondi-üzemeltetéssel egyetemben – a legtudatosabb rendszerekben ma 50-60 százalékban használnak tisztított vizet. A tiszta ivóvíz nagy kincs és minél kevesebb lesz belőle, annál drágább lesz. Tudják ezt a nagy ázsiai városok fejlesztői is, és (hasonlóan a környezettudatosan gondolkozó első világbéli hivatalokhoz), az új lakónegyedekben (és építési engedélyhez kötötten az új lakóházakban) megkövetelik a kettős vezetékhálózatot:
tisztított ivóvíz vs. újrahasznosított “zöldvíz”.
Az Organica versenyben nyeri meg az új megbízásokat, jelenleg vagy másfél milliárd dollárnyi tenderben vesznek részt – az évi 40 milliárd dolláros víztisztítási piachoz képest az alternatív-ökologikus megoldások ezek szerint lassan mérhető mértékűek lesznek.
Ugyanakkor egy hagyományos, nem kifejezetten esztétikus és jószagú keverő-ülepítő komplexum csak nagy méretben és kellően messze telepíthető a lakóövezettől. A bekerülési költség hasonló nagyságrendű, szorozgasson a kedves olvasó, ha már eddig kibírta: Kínában egy köbméter víz tisztításához nagyjából 3000 jüan-nyi Organica kell, egy hatvanezres populációhoz (de vannak 250, és készülnek 500 000-es projektjeik is) nagyjából 10 000 m3 szükséges, a jüan pedig jelenleg negyvenegynéhány forint. Viszont az üzemeltetés gazdaságosabb – nem kell a használtvizet oda-és vissza szállítani, és mennyivel szebb egy melegházi arborétum. “Meg fog születni egy új épületfajta a városokban” – mondja Attila, az urbanista, körzetesítve, mint az iskolák, mint egy városszéli, széljárástól függően bűzölgő intézmény, aminek a körzetébe sem nagyon akar költözni senki.
A távol-keleti terjeszkedés záloga az volt, hogy Bodnár Attila négy évvel ezelőtt fogott két bőröndöt és feleségével kiköltözött Sanghajba, a legújabb Kína gazdasági fővárosába. Voltak már addig is kezdemények, de “telefonon ez nem megy, érezniük kell, hogy nem látogatóba jöttünk”. Van is képviselet és értékesítési és tervezőiroda már Dzsakartában és Új-Delhiben is.
“Meg fog születni egy új épületfajta a városokban” – az Organica ilyen víztisztító arborétumokat épít és üzemeltet. Fotó: Organica
A morális, fenntarthatósági és üzleti viszonyokról már eleget beszéltünk, jöjjön a filozófiai, érezhetően Attila kedves témája. Nem egyszerű a helyzet, elfogadtatni emberekkel, hogy a saját maradékukat használják fel újra, hogy úgy tekintsenek rá, mint a természet egyik táplálékforrására. Megvannak ennek az evolúciós és kulturális gyökerei is, és nehéz őket legyőzni. Hogy van egyszerre a kert, mint a természeti szépség ideáltípusa (vö. édenkert), és a szenny (gondoljunk csak a mostanában felfedezett londoni zsírszörnyre), mint a velünk járó, titkolni és eltüntetni való pokoli tabu. És hogy mégis, ez a kettő együtt tud élni, felül az általunk ültett, gondozott és megverselt virágok és alul a város összes mocska, de mindez egy, mert mind mi vagyunk. Jing és jang, mondja az ókori kínai bölcselet.
Három porbléma, három megoldás – így gondolkodik az Organica
1. Energia
A szennyvíz-kezelés infrastruktúrája már most is hatalmas (még ha egy jó részét nem is látjuk, mert az a föld alatt van). Az infratruktúra fenntartásának költségei is magasak, főleg, amit energiára költünk. A fejlett országok áramfogyasztásának közel 3 százalékát teszi ki a szennyvíz elvezetése, kezelése – ami rengeteg. Ennek szintjét mindenképp csökkenteni kell (például azzal, hogy nem utaztatjuk a szennyvizet messze el a városból, majd vissza).
2. Csapadék
A csapadékvíz elvezetése egyre nagyobb gondot jelent a városoknak. Bodnár Attila egy korábbi elődásában beszélt arról, hogy a modern tájépítészet fontos része az ún. „working landscape” vagyis dolgozó táj. Azok a zöldterületek, melyek direkt azért arra vannak tervezve, hogy elvezzessék és megtisztítsák az esővizet. A csapadék a víz körforgásának természetes része – de a városokban hirtelen felgyülemlő és kiömlő vagy áradásokat okozó csapadék újabb problémát generál, miközben nem szükségszerű, hogy ezt a vízmennyiséget “elpazaroljuk”.
3. Iszap
Az iszap a hagyományos szennyvíztisztítási eljárások egyik hozadéka, amit újra meg kell tisztítani. Így viszont a folyamat ökológiai lábnyoma is nagyobb. Az Organica szerint ez nem szükségszerűen kell, hogy így legyen. Az organikus tisztítás egyik előnye, hogy jóval kevesebb iszapodosással jár, és ez komoly megtakarítást jelent végeredményben.
