Egy év alatt 38 százalékkal növekedtek a titkosított kormányhatározatok: tavaly majdnem minden közzétett határozatra jutott egy rejtett is.
Mi történt? Nem nyilvános, illetve évtizedekre kifejezetten titkosított kormányhatározatból 2025-ben 546 született, ami 38 százalékkal több, mint 2024-ben – közölte a kormányzat a hvg.hu közérdekű adatigénylésére. A nyilvánosság elől elrejtett kormányhatározatokból majdnem ugyanannyi volt tavaly, mint a megjelentekből, amelyek száma 596-ra rúgott fel 2025-ben. A Magyar Közlönyben nem olvasható félezernél több döntés között van 27, még ezen belül is különleges kormányhatározat: ezek annyira titkosak, hogy a kabinet tagjain kívül csak egy szűk kör ismeri tartalmukat, aki beszélne róluk, több év börtönt kockáztatna.
Egy ilyen kormánydöntés a „szigorúan titkos” minősítést kapja, ami azt jelenti, hogy 30 évig nem hozható nyilvánosságra. Ez az időhatár kétszer is meghosszabbítható, ugyanennyivel.
Mit kell még tudni? Az akár kilencven évig is titkosítható „háromezres kormányhatározatok” száma nem emelkedett jelentősen, ellentétben a „kétezres” határozatokkal, melyekből a 2024-es 272 után tavaly már 419 volt. A kétezres (és a négyezres) határozatok nem a széles nyilvánosságnak szánt kormányzati döntések, de formálisan nem titkosítottak. Mégis, alapvetően 20 évig tartalmuk nem nyilvános. Az ilyen, feladatszabó vagy munkaszervezési jellegű döntés szövegét még az érintett minisztériumi osztályvezető vagy kormányhivatali ügyintéző sem látja, általában csak a hivatali felettese tájékoztatja a tartalmáról.