Szabadság, intimitás

Most akkor a koronavírus. Addig sem kell klímaszorongani és a populizmus terjedése, a menekültek áradata miatt aggódni. (Rád nem vonatkozó szorongás igény szerint kihúzható.) A vírus előnye, hogy közelebb van, […]

Bővebben

Nena: a német popikon útja a fénytől a vírustagadók társaságáig

A 80-as és 90-es évek német popikonja, Nena még ma is tündököl, de maga alatt vágja a fát. Hiába adta ki tavaly Licht (Fény) címmel a kritkusok által dicsért albumát, sorra mondják le a koncertjeit, mert idiótákkal mutatkozik, és bár tagadja, hogy egyetértene velük, Németországban ennyi ma már a járványintézkedésekkel kritikus megnyilvánulások elég alapot adnak ahhoz, hogy pellengérre állítsák.

Németországot lehet nem szeretni és imádni, egy azonban biztos: európai és gyakran globális kitekintésben is megkerülhetetlen, ami ott történik. Ha meg nem, akkor simán csak érdekes.

A szeret, nem szeret dilemmáját az országgal kapcsolatban a Rammstein dolgozta fel a legjobban. A „Mein Herz im Flammen, will dich lieben und verdammen”, vagyis a „lángol a szívem, szeretni és átkozni akarlak” sor a Deutschland című számukban – na meg a megjelenésekor kisebb felhördülést okozó klipben – olyan tökéletesen foglalja össze, mit érezhet az ember a hazája iránt – nem csak, de főleg akkor, ha német, és az ismert események vannak mögötte a 20. században –, hogy arra talán még Johann Wolfgang von Goethe is csettintene és headbangelne egyet.

Ez a rovat időről időre körüljár néhány németországi témát, meg persze a DACH-országok másik két tagját, Ausztriát és Svájcot sem hagyja majd figyelmen kívül. Mármint sicher, hogy nem.


Gabriele Susanne Kerner, vagyis Nena, a felületes magyar rádióhallgatóknak leginkább a 99 Luftballons című, nyolcvanas évekbeli popslágere miatt lehet ismert. Illetve még amiatt sem, mert itthon rendszerint angolul, 99 Red Balloons fordítással van elrontva az élmény. A nemzetközi piacnak ez kellett. Nena azóta is aktív: legutóbbi albuma Licht címmel tavaly októberben jelent meg, rendszerint telt ház előtt koncertezik – már amikor nem mondják le szakmányban a fellépéseit. De erről majd később.

„A dalaim mind szívből jönnek. Az egész album így állt össze. Belülről növekedett kifelé összekapcsolódva a szeretteimmel és a tágabb családommal. Az utazás két éve kezdődött a Wandernnel, azóta sok minden történt” – mondta a Licht megjelenésekor tavaly októberben Nena. És bár az első dalt, a Wandernt már két évvel korábban elkezdte írni, a pozitív hangvételű album végül a koronavírus-járvány miatt neki és közönségének is megkülönböztetett jelentőséggel bír.

Pozitív, progresszív és még zöld is

Összességében a kritikák is pozitívan ítélték meg a Lichtet, amelyen mintha arról tenne tanúbizonyságot az idén 61 éves énekes, hogy megbékélt magával és az életével.

A Wandernben arról énekel, hogy az élethez az örömteli pillanatok mellet a bosszúság is hozzátartozik, és hogy a nehézségek után minden jóra fordul; a címadó dalban pedig arról, hogy senki senki sincs egyedül és megérdemli a szeretetet – ez utóbbiban a Fridays for Future klímavédelmi mozgalomra is tesz utalást. Aztán ott van a Galaxien, amelyben lányával, Larissa Kernerrel együtt énekel.

Nena és lánya, Larissa Kerner a Voice Kids német kiadásában együtt zsűrizett Fotó: Nena / Facebook

„Rám minden krízis ösztönzőleg hatott. Most mindannyian egy nagyon mély válságban vagyunk, olyanban, amilyennel még egyikünk sem találkozott. Szeretetteljes és szociális lények vagyunk, ez az eredetünk. Beszélnünk kell egymással arról, emberiségként hova akarunk eljutni, és ezért mit tudunk tenni. Minden erről szól” – villantotta meg spirituális énjét Nena az album megjelenésekor.

Ezt még lehetett volna egyszerűen egy művészlélek megnyilvánulásaként felfogni, de szintén a Licht promózásakor Instagramon egy olyan bejegyzéssel jelentkezett, amire már sokan homlokráncolással reagáltak.

„Mély hitem van Istenben. Ebből ered az életbe vetett bizalmam. És a magamhoz való eszem is megvan, ami a ránk ömlő információkat és pánikkeltést apró darabokra szedi szét. Ez teszi lehetővé, hogy ne hipnotizáljon és vigyen magával a sötétségbe a félelem. Jöjjünk ki mindannyian a fényre, álljunk ki a szeretetért, mert minden őrültség ellenére, amit meg kell élnünk, hiszek benne, hogy a pozitív változást nem lehet megállítani” – írta az Instagramon.

Hogy a bejegyzés miért csapta ki – vagy legalábbis birizgálta meg – a biztosítékot sokaknál, ahhoz érteni kell a német koronavírus-helyzetet és az ottani szigorításokkal szemben megfogalmazódó kritikákat.

Querdenkerek

Németországban a járványszigor sokkal erősebb ellenállásba ütközött, mint itthon. Magyarországon néhány publicistát és Gődény Györgyék finoman szólva is kétes hátterű társaságát leszámítva nem volt érdemi kritizálója a lezárásoknak, a maszkhordási kötelezettségnek és az oltások körüli hercehurcáknak.

Nagyon másképp alakult ez Németországban. Ott az intézkedésekkel szemben már tavaly komoly tüntetések szerveződtek országszerte.

Ezeken sokszor persze tényleg elég vegyes társaság jött össze: a különböző összeesküvés-hívő ottani Gődények látványosan elvitték a show-t, de tagadhatatlan, hogy a német közéletben egyébként is sokkal élénkebb vita volt a lezárások hasznosságáról és hatásairól.

Legutóbb augusztus elején, Berlinben tartóztatott le a rendőrség 600 demonstrálót, akik a bírósági tiltás ellenére kezdtek tüntetni az utcákon. Ezen az eseményen ugyan nem, de korábban vetettek be a rendőrök a tömegoszlatásra vízágyúkat is. Ehhez fogható megmozdulás itthon egy sem volt.

Az ilyen demonstrációkat rendszerint ún. querdenkerek szervezik. A szó nehezen fordítható magyarra, leginkább másként gondolkodóként lehet érteni. A querdenkereknek nincs hivatalos egyesülete és nem szerveződtek pártba sem, leginkább mozgalomként hivatkoznak magukra.

Az ötletet tavaly év elején egy stuttgarti szoftvergyártó cég alapítója, Michael Ballweg hívta életre. Ő a Querdenken 711-fel (a 711 Stuttgart előhívó számára utal) azóta Németország-szerte 70-hez közelít a querdenkerközösségek száma, közlésük szerint pedig száznál is több demonstrációt szerveztek, amelyeken százezrek vettek részt.

Jana Kasselből nem Sophie Scholl

A számok nem tűnnek különösebben túlzónak. Valóban előfordult, hogy egy-egy querdenkerek által szervezet demonstráción tízezrek vettek részt. Ezeken a felvonulók néha politikusokat öltöztetnek képeken rabruhába (köztük Angela Merkel kancellárt, Olaf Scholz SPD-s alkancellárt vagy Karl Lauterbach, szintén szocialista Bundestag-képviselőt, aki a telt házas budapesti Eb-meccsek miatt is kritikát fogalmazott meg még júniusban), néha pedig olyan ízléstelenségekre ragadtatják magukat, hogy a nácik által a zsidók megkülönböztetésére használt sárga csillagot ragasztanak magukra „beoltatlan” (ungeimpft) felirattal. Merthogy szerintük a koronavírus terjedése ellen bevezetett intézkedések a nemzetiszocialista időket idézik.

Tény, hogy a querdenkerek szeretnek áldozati pózt felvenni: egyik legismertebb figurájuk egy 22 éves lány lett, aki egy tüntetésen Jana aus Kassel, vagyis Jana Kasselből néven mutatkozott be, és nemes egyszerűséggel azt mondta, nézetei miatt úgy érzi magát, mint Sophie Scholl.

Ekkor a tüntetés egyik biztonsági embere odament hozzá, felé nyújtotta a megkülönböztető mellényét (mondván, ő egy ilyen vállalhatatlan rendezvény biztonságáért nem fog felelni), és számon kérte, amiért hülyeségeket beszél. Jana Kasselből ekkor elsírta magát, földhöz vágta a mikrofonját és levonult a színpadról.

Akinek nem lenne meg: a második világháború alatt a fiatal egyetemista Sophie Schollt a nácik szórólapozás miatt kivégezték.

Nena, a querdenker?

Ezek ismeretében nem csoda, hogy Nena menedzsmentje a sztár fentebb idézett Instagram-bejegyzését követően villámgyorsan közölte, hogy „egyes intézkedésekkel kritikusak”, mint például a gyerekek maszkhordási kötelezettségével és azzal, hogy a hozzátartozók nem látogathatják a haldoklókat, illetve hivatkoztak Nena nem sokkal korábban a dpa német hírügynökségnek elmondott szavaira, miszerint „a félelem nem jó tanácsadó”.

Apró szépséghiba, hogy a menedzsment hiába próbálta menteni a menthetőt, Nena a bejegyzése alatt szívecskével és glóriás emotikonnal reagált Xavier Naidoo hozzászólására. A hiphop-előadó sokkal direktebben szokott kikelni a járványintézkedések ellen: az oltásokat például méregnek nevezte, amiket semmiképp nem adatna be magának, és dalt is írt az ellenállásáról.

Ennek ellenére az énekes hangsúlyozta már azt is, hogy nem vírustagadó.

Fotó: Nena / Facebook

Lemondott koncertek, de a turné megy tovább

Ez alapján továbbra sem volt világos, hogy Nena a teljesen sötét, vírustagadó querdenkerek táborát erősíti-e, vagy értelmesebb, szabadságjogi és jogállamisági szempontból közelít az oltásokhoz és a járványügyi intézkedésekhez, de egyre több jel utal az előbbire – ezzel pedig már egyértelműen maga alatt vágja a fát.

A járvány tavalyi felfutásakor autós koncerteket adó Nena idén már közönség előtt is felléphetett, és elkezdett turnézni a Lichttel. Július végén egy berlini, szabadtéri koncertjén a szervezők úgy próbálták meg betartatni a rajongókkal a távolságtartási szabályt, hogy Coca-Colás rekeszekkel elválasztva egymástól a nézőket, ezzel szerintük mindenkinek „saját VIP-helye lett”.

Nena a koncert közben agitált a szerinte szemmel láthatóan értelmetlen szabályok ellen, a színpadról beszélve azt mondta, „ő mindenkinek meghagyja, hogy hol áll”, ugyanúgy szabadon dönthet felőle erről bárki, mint arról, hogy beoltatja-e magát. A szavait ováció fogadta, a szervezők azonban nem sokkal később félbeszakították a koncertet.

Mivel korábban kiállt amellett, hogy nem vírustagadó, Nenáról tényleg feltételezni lehet, hogy nem a teljes hülyeség uralkodott el rajta, főleg mert a kólásrekeszes megoldás hasonlóan megmosolyogtató, mint néhány querdenker-megnyilvánulás, és aligha akadályoz meg egyetlen fertőzést is egy olyan helyen, ahol ezrek verődnek össze.

Az oltások beadatása pedig – bár széles konszenzus van a hatásosságukról, és az utóbbi hónapok tapasztalata igazolja, hogy ezek alkalmasak a betegség megelőzésére – továbbra sem kötelező, és valóban mindenki maga dönt arról, hogy kér-e vakcinát.

Ezzel együtt Nena lavinát indított el. A berlini, félbeszakított koncertje után egy wetzlari fellépését mondták le a szervezők, akik közölték: nem értenek egyet az énekes kijelentéseivel, számukra elsődleges a koncertre látogatók egészsége és különben sem szeretnének politikai felhajtást a rendezvényükön.

A koncertlemondások kulcsa alighanem a német közvélemény feszült hangulata a szigorú járványintézkedések miatt. Mivel minden ilyen kijelentés szükségszerűen átpolitizálódik, a szervezők nem mernek éles kijelentéseket tevő sztárokkal együtt dolgozni.

Dilidoki és Qanon-hívők

Mindenestre annak ellenére, hogy ő maga nem vírustagadó, a társaságát nem válogatja meg túlzottan, ezzel pedig újabb támadási felületet ad a kritizálóinak. Nem sokkal a wetzlari koncertje lefújása után a Bad Segeberg-i koncertjét is lemondták, majd augusztus 14-én már tényleg querdenkerekkel mutatkozott a Stuttgarthoz közeli Katzenbachi-tónál, ahol „sziasztok, édeseim, jó köztetek lenni!” felszólítással köszöntötte a megjelenteket.

Az eseményen állítólag igazi feketeöves querdenkerek vettek részt: többek között Bodo Schiffmann, a sinsheimi orvos, akiről az a hír járja, hogy Tanzániában querdenker szafarit szervezne, vizsgálat nélkül kamu orvosi igazolásokat állított ki maszkhordás ellen, illetve egy demonstráción egyes beszámolók szerint a rendőrség és a német államrend ellen is agitált a járványintézkedések miatt.

Ha ez nem lenne elég, ugyanezen a Katzenbachi-tónál szervezett találkozón valószínűleg a Capitolium januári ostrománál megismert Qanon-mozgalom néhány híve is tiszteletét tette.

Ezzel már védhetetlenné vált a Nena csak a szabadságjogokért áll ki vonal, úgyhogy a bajorországi Tüßlingben is lemondták a fellépését. Pénteken aztán egy jövő augusztusra tervezett, bonni koncertjének szervezői közölték: inkább nem kérnek Nenából.

Hogy a menedzsmentje megpróbálja-e visszafogni az énekest, és hogy a színfalak mögött vannak-e olyanok, akik legalább törekednek meggyőzni arról, hogy nem tesz jót neki, ha futóbolondokkal mutatkozik, nem tudni. Annyi biztos, hogy a turnéjából idén már nincs sok hátra, a maradék négy koncertjéből már csak egy lesz Németországban (a továbbiak Belgiumban, Spanyolországban és Ausztriában), de jövő márciusban újra lendületet venne.

Frissítés: korábban nem írtuk, hogy Nena elhatárolódott a querdenkerektől. A cikket most ezzel kiegészítettük és a további tartalmát is ehhez igazítottuk.

Borítókép: Nena egy 2018-as koncertjén Fotó: Nena / Facebook

Oszd meg!