Harminc ember évi ezer tonna lazaccal, élükön a magyar Microsoft korrupciós botrányban is érintett volt vezetőjével.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánították azt a Zalaegerszegen létesítendő, évi ezer tonna kapacitású lazacfarmot, aminek híre még tavaly járta be a sajtót, és amire a kormány mintegy 3 milliárd forint uniós támogatást biztosított – szúrta ki a Magyar Közlönyből Hadházy Ákos független képviselő.
Facebook-posztjában Hadházy azt is megjegyzi, hogy ha az ötlet egyáltalán megvalósul, a hárommilliárd forintból 30 munkahely jönne létre.
Hozzáteszi még, hogy a zalai lazacfarm ötlete mögött Sagyibó Viktor áll.
- A Microsoft Magyarország kormányzati üzletágának egykori vezetője, aki érintett az egyik legjobban dokumentált magyar korrupciós botrányban, melynek során az FBI és az amerikai tőzsdefelügyelet nyomozása alapján magyar politikusokat vesztegeltek meg.
- A Microsofttól történt 2016-os menesztése után Lázár János vette maga mellé Sagyibót miniszteri biztosként, Lázár 2018-as távozásával viszont a Miniszterelnökség Sagyibót sem foglalkoztatta tovább – foglalta össze akkor a 24.hu.