A német börtönöket is elérte a kannabisz legalizálása, így sorra szabadulnak az elítéltek. Száznál is többen szerezték vissza a szabadságukat a marihuána részleges legalizációjáról szóló törvény révén, és több tízezer ügy vár még felülvizsgálatra.
Mi történt? Ahogyan arról mi is írtunk, Németországban 2024. április 1-jén lépett életbe az úgynevezett kannabisz-törvény, amely alapjaiban változtatta meg a marihuána-fogyasztás körüli jogi helyzetet, így már nem nyilvánul törvénysértésnek számos cselekmény, amely korábban bűncselekménynek számított. Az új törvény értelmében Németországban
- a 18 éven felüliek április 1-től maximálisan 25 gramm kannabiszt birtokolhatnak, és csak saját fogyasztásra;
- egy-egy lakásban legfeljebb három tő kendert termeszthetnek, ugyancsak kizárólag saját fogyasztásra, és legfeljebb 50 gramm mennyiségben.
Mi következik ebből? Így aztán automatikusan amnesztia jár az új szabályozás szerint már nem büntetendő tettekért elítélt embereknek. Erről az Economx írt hétfői cikkében. Az ARD országos közszolgálati televízió mind a 16 tartomány hatóságaitól kikérte az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a változtatás hatalmas bürokratikus feladatot jelent. Eddig már mintegy 216 000 ügyet vizsgáltak felül, és legalább 10 000 ügy még mindig függőben van. A számok még tovább emelkedhetnek, mert míg egyes tartományok „előre dolgoztak″, vagyis a várható enyhítésre készülve már tavaly megkezdték az ügyek áttekintését, több tartomány még csak a helyzet felmérésénél tart.
Kontextus. A törvény indoklása szerint a tiltás nem szorítja vissza kannabisz használatát, csupán rontja annak minőségét, terheli az állami adminisztrációt, és piacot biztosít a kannabisszal kereskedő bűnszervezeteknek.
- A legális kannabisz minősége ezzel szemben ellenőrizhető, így csökkenthető annak az egészségügyi kockázata,
- a legalizálás hatására évi 200 ezer büntetőeljárással kevesebb indulhat el, ami jelentősen csökkenti az állam terheit,
- míg a becslések szerint évi 400 tonna elfogyasztott kannabisz 4-6 milliárd eurós piaca kifehérítése azon túl, hogy javítja a közmorált, adóbevételt is termel.
Mi jön ezután? A termesztés másik legális formája július 1-től lesz engedélyezett, ez pedig a legfeljebb ötszáz fős szövetkezet lesz. A nem üzleti alapon működő, úgynevezett kannabiszklubok azonban csupán a tagjaikat láthatják el termékükkel, havonta fejenként összesen 50 gramm mennyiségben. A kannabisz használata továbbra is tilos közterületeken, iskolákban, sportlétesítményekben, valamint ezek száz méteres körzetében.